A történészek a második világháború kezdetét a Lengyelország elleni német invázió megindításához (1939 szeptember 1-hez) kötik. Ez okozta ugyanis Nagy-Britannia és Franciaország hadüzenetét, az 1939 augusztus 25-én aláírt védelmi egyezmény kötelezettségeinek eleget téve. A hadjárat néhány nappal a Molotov-Ribbentrop Paktum aláírása után kezdődött. Hitler és Sztálin 1939 augusztus 23-án megegyeztek ugyanis Kelet-Európa (és így Lengyelország) felosztásáról. Ebből a világ csak annyit tudott, hogy a két nagy diktátor megnemtámadási egyezményt kötött. A háttérben mindkét részről időnyerés állt: Sztálinnak fel kellett szerelnie hadseregét, pótolnia kellett tábornoki karát (melynek jelentős része áldozatául esett korábbi tisztogatásainak), Hitler pedig előbb a fő ellenségének tekintett franciákkal akart leszámolni, amihez szüksége volt arra, hogy keleti határai biztosítva legyenek. Mindkét nagy diktátor tudta tehát, hogy elkerülhetetlen köztük előbb-utóbb a háború, de 1939 őszén még egyiküknek sem állt érdekében az azonnali harc. Főleg EZÉRT született a megnemtámadási egyezmény közöttük.

Lengyelország németek által történő lerohanását két esemény előzte meg. Az egyik a hitleri ultimátum volt, a lengyel korridoron áthaladó német autópálya engedélyezése ügyében, a másik az úgynevezett Gleiwitzi incidens. Ami az autópálya-ügyet illeti: mivel ennek lehetővé tételét Varsó folyamatosan elutasította, Németország 1939 április 28-án kilépett a Német-lengyel megnemtámadási egyezményből (amit még 1934-ben kötöttek), majd végső ultimátumban döntő lépéseket helyezett kilátásba. A másik megelőző esemény a Gleiwitzi incidens egy német provokáció volt. Német ügynökök ugyanis lengyel milicistáknak öltözve elfoglalták a két ország határán (de német területen) fekvő Gleiwitz rádióállomását és lengyel nyelvű, német-ellenes propagandát kezdtek sugározni. Mindez 1939 augusztus 31-én történt. Másnap Németország a határsértésre hivatkozva támadást intézett az ellenségnek minősített Lengyelország ellen.

A hadjárat kezdete

A "Fehér hadműveletnek" nevezett hadjárat megtervezése és vezetése két ember nevéhez kötődik: az egyikük Franz Halder vezérezredes (vezérkari főnök), a másik Walther von Brauchtsch tábornagy hadsereg főparancsnok. A két tábornok utasítása szerint három irányból indult a Lengyelország elleni offenzíva: középen, frontális támadással Gerd von Rundstedt, Wilhelm List és Walter von Reichenau hadseregei nyomultak Varsó és Krakkó felé, északról Fedor von Bock és Günther von Klüge tábornokok nyomultak Lengyelországba, délről, Szlovákia felől pedig a Dél-Hadseregcsoport csapatai rohamoztak. Összesen, mintegy 1,8 millió német katonát vetettek be a lengyelek ellen, 2800 harckocsival és 3000 repülővel.

A lengyelek védekező taktikája három szempontból volt hibás: egyrészt túlságosan is a határok védelmére koncentrált, pedig a több mint 2000 kilométeres közös határ túl hosszú volt ahhoz, hogy végig védeni tudják, másrészt vakon bíztak a nyugati hatalmak beavatkozásában, harmadrészt a rossz kommunikáció miatt és a polgári lakosság fejetlen menekülése következtében túl gyakori volt a különböző lengyel alakulatok elszigetelése és bekerítése (végül felmorzsolása). Természetesen ki kell emelni azt is, hogy a lengyel hadsereg létszáma, felszereltsége és technikai szintje messze elmaradt a németekétől. A Luftwaffe már két hét után uralta a légteret. A lengyel légierő 400 gépből álló légiflottája alig 14 nap után 54 gépre csökkent.

A lengyel hadsereg főparancsnoka Edward Rydz-Smigly tábornok, szeptember 14 -től már csak Varsó megvédésében és Kelet-Lengyelország megtartásában bízhatott. Ám ez a két reménye is hamar elillant, mikor szeptember 17-én a németekkel egyeztetve (a Molotov-Ribbentrop paktum alapján) az oroszok is megtámadták keletről Lengyelországot. Az ürügy "az ott élő ruszinok védelme" volt. Ezzel a lengyelek reménytelen helyzetbe kerültek. Csak a fővárosuk védelmében bízhattak. A "varsói csata" szeptember 15-27 közt tartott.

Lengyelország eleste és a bzurai csata

Komolyabb lengyel ellentámadásra a Bzurai csatában került sor 1939 szeptember 9-19 közt, 100 kilométerrel Varsó előtt. A lengyel csapatokat Tadeusz Kutrzeba tábornok vezette. A Bzura folyó mentén vívott ütközetben a lengyel katonai egységeket 800 német harckocsi kerítette be, miközben a Luftwaffe 300 géppel támadta a készleteikből kifogyó lengyel katonákat. Lengyel részről 8 gyalogos hadosztály és két lovasdandár (nevük: Podolska és Wielkopolska dandár) küzdött (mintegy 225 ezer fővel), míg a németek kétszer akkora létszámmal, 12 gyalogos és 5 páncélos-, illetve gépesített hadosztállyal vettek részt a csatában (425 ezer katonát bevetve). (A lengyel lovasokat Roman Abraham tábornok vezette.) Sochaczew környékén a lengyelek többször is megpróbáltak kitörni a bekerítésből, de végül csak két gyaloghadosztály és a két lovasdandár tudott kimenekülni; a többi egységet felmorzsolták a németek. Összesen 20 ezer lengyel és 8 ezer német esett el a Bzura folyó mentén vívott összecsapásokban.

A csata után a Wehrmacht gyorsan megszerezte Nyugat-Lengyelországot és megkezdhette Varsó ostromát. (A hadjárat járulékos jelentősége volt, hogy a Heinz Guderian tábornok által megteremtett német páncélos fegyvernem kitűnőre vizsgázott a harcokban, így Hitler innentől kiemelt támogatásban kezdte részesíteni a III. Birodalom harckocsi fejlesztéseit.)

A lengyel fővárosért két héten keresztül, szeptember 15 és 27 közt folyt a harc alatt. Kezdete után találkoztak (szeptember 19-én) a Lengyelországot elözönlő német és szovjet csapatok, mégpedig a Nyugati-Bug folyó mentén (Brzesc nad Bugiemnél). Maga Varsó még ezután is szívósan kitartott. A német támadást előkészítő pusztító erejű ágyúzás és bombázás komoly károkat okozott, de a lengyelek harci kedvét nem törte meg. A német szárazföldi csapatok bevonulásakor a lengyel katonák egészen addig küzdöttek, amíg csak szabad területük akadt. Végül szeptember 27-én megtörtént az elkerülhetetlen kapituláció. Varsó ostroma alatt, szeptember 17-én hagyta el az országot (Románia felé) Lengyelország két vezetője: Ignacy Moscicki elnök és Felicjan Slawoj-Skladkowski kormányfő. Később, 1939 szeptember 30-én, Londonban Wladyslaw Sikorski tábornok alakított emigráns kormányt, mely 100 ezer fős lengyel haderőt bocsátott a szövetségesek rendelkezésére.

Következmények

A  hadjárat 36 napig tartott, de valójában Varsó kapitulációjával érdemi része már 4 hét után véget ért. (Az utolsó harcok október 6-án zárultak le.) A lengyel hadsereg legyőzését követően az országot három részre osztották: a keleti részt bekebelezte a Szovjetunió (a Molotov-Ribbentrop paktumban foglaltak szerint), egy jelentős területet, a nyugati határszélt a Német Birodalomhoz csatolták, a harmadik régióban, a Bialystok - Varsó - Lemberg vonalon pedig főkormányzóságot alakítottak (Hans Frank vezetése alatt). Ezt követően a németek Skandinávia, majd Nyugat-Európa, a szovjetek pedig Finnország ellen készültek támadásra. 

Edward Rydz-Smigly tábornok

Lengyelországban megkezdte működését a Gestapo és az SS, vagyis megindultak a koncentrációs táborok építési munkálatai (Treblinka, Auschwitz) és a zsidó származású lakosok gettóba kényszerítése. A szovjetek közben az általuk megszállt lengyel területekről 23 ezer katonát, értelmiségit szállítottak a Szovjetunióba, ahol Katyin erdejében (és néhány más helyszínen) legyilkolták őket. A brutális tömegmészárlást évtizedeken keresztül próbálta titokban tartani a szovjet vezetés.

A lengyel hadjárat sikere után Németország maradéktalanul hinni kezdett Hitler nagyra törő terveinek sikerében és a III. Birodalom egy emberként követte a nácikat. A bizalom csak másfél évvel később, 1941 telén kezdett meginogni, amikor a Szovjetunió első győzelmeit aratta a Wehrmacht felett Moszkva alatt. Ami a lengyeleket illeti: küzdelmük 1939 őszén hősies, de reménytelen harc volt. Vesztettek ugyan, de öt évvel később, 1944 augusztusában újra felvették a harcot. Ekkor tört ki ugyanis a varsói felkelés. A több mint 60 napig tartó hihetetlen küzdelem megdöbbentette egész Európát. Az 5 éve náci elnyomás alatt szenvedő lengyelek 17 ezer német katonával végeztek. Bár közben nagyjából ugyanennyi lengyel fegyveres és 180 ezer civil is életét vesztette, küzdeni akarásból és hősiességből az egész világnak példát mutattak.

Harmat Árpád Péter

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Antony Beevor: A második világháború. Gold Book, 2012.
• Norman Davies: Lengyelország története. Osiris Kiadó, Bp., 2006.
• Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
• John Keegan: A második világháború. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003.

2016.12.08.(20:08)