Az első világháború 1914 július 28 -án robbant ki, amikor a Monarchia hadat üzent Szerbiának. A különböző frontok azt követően alakultak ki Európában, hogy a két nagy szemben álló katonai szövetség tagjai (antant, Hármasszövetség) támadást intéztek egymás ellen. Így front nyílt Belgium-Franciaország területén (Németország - Franciaország közt), Szerbiában (a Monarchia támadása nyomán), Németország keleti határainál (Kelet-Poroszországban, a cári hadsereg offenzívája után), később az Isonzó folyó mentén (Olaszországban), majd a Perzsa-öbölben is (amikor az angolok új irányból próbálták térdre kényszeríteni a németekkel szövetséges Oszmán-Birodalmat). A sok front közül azonban a legfontosabbnak a nyugatit tekintették.

Porosz katonák a lövészárokban (forrás: Bundesarchiv)

1914 Augusztus 4-én a német haderő megindította a támadást a francia hadsereg átkarolására és Párizs elfoglalására. A Schlieffen-terv-en alapuló Moltke-féle haditerv szerint három hadsereg védőállásban várakozott a francia határ mentén, míg négy hadsereg Belgiumon át az Ardenneken keresztül megindult a bekerítést véghezvinni. (lásd képen) Így az első német célpont Liege városa volt, melynek ostroma augusztus 7-én kezdődött. Közben a franciák ellentámadása délebbre a német határon Mulhouse –nél indult meg.

Brüsszel harc nélkül való elfoglalásával és az Antwerpenbe visszavonult belga haderő elkerülésével a német seregek továbbnyomultak Franciaország felé, és már Párizs előtt alig 20 km-re állomásoztak. Azonban szeptember 5-én a verduni erődtől Párizsig tartó kelet-nyugati vonalon a francia hadvezetés megállította a németeket. Az 1. és 2. német hadsereg átkarolására, illetve a köztük levő résbe való benyomulást nevezzük az Első marne-i csata néven. A helyileg fölénybe kerülő francia erők majdnem bekerítették a bekerítésen fáradozó két német sereget, melyeket csak visszavonulással lehetett megmenteni. Moltke idegösszeomlást kapott a stratégiai terv befuccsolása hallatán, elrendelte a visszavonulást, majd a császárnak bejelentette, hogy a háború elveszett. Utóda Erich von Falkenhayn lett.

Mindkét fél átkaroló hadműveletekbe kezdett, ezzel megkezdődött a versenyfutás a tengerhez, melynek során a front északi irányba terjeszkedett, így Dunkerque és Ostende között elérte a tengert. Nem sokkal később kezdetét vette az első ypres-i csata. Egyik fél sem akarta megvárni, míg a Flandriába kinyújtózott front mentén az ellenség állása megszilárdul. Ám az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak, és november közepére mindkét fél kimerülté vált. November végén a romló időjárás berekesztette a harcokat, ezzel a nyugati fronton megkezdődött az állóháború. A nyugati fronton az 1914-15-ös év mérlegét német szempontból rontotta a Helgoland melletti tengeri vereség

A nyugati fronton 1915 elején az Antant nagy támadásokat tervezett annak érdekében, hogy teherménesítsék a keleten vereségeket szenvedő oroszokat. A nyugati támadások Reims környékén az első Champagne-i csata néven vonultak be a történelembe. Bár hatalmas tüzérséget vetettek be a németek ellen, nem sikerült áttörést elérniük, sőt 1915 áprilisában a németek ellentámadást indítottak, melyben először alkalmaztak vegyifegyverként klórgázt (kifejlesztője: Fritz Haber professzor) Ugyan az erőviszonyok elvben az antant erőket mutatták erősebbnek (1915 nyarán: 2,8 millió antant katona állt szemben 1,8 millió némettel) mégis maradt az állóháború 1914-ben is csakúgy mint 1915-ben!

A legnagyobb csaták: Somme és Verdun

1916 február 21-én Falkenhayn megindíttatta a támadást Verdun ellen. Bár az előretörés hatalmas német tartalékokkal indult, 4 hónap elteltével sem sikerült bevenniük Verdun erődjét. (Verduni csata: 1916 február-december)

A német támadásra válaszul néhány hónappal később, 1916 július 1-én az angolok kezdtek előretörésbe, a nyugati front északi részén a Somme folyónál. (Sommei csata: 1916 július-november) Elsőként itt vetették be a szögesdrótakadályok és a géppuskatűz leküzdésére hivatott új fegyvert, a tankot, egyelőre kis számban és alacsony megbízhatósággal, de a hiányosságok kiküszöbölése esetére siker ígéretével. (A legelső harckocsit a sommei csata 3. hónapjában, egészen pontosan szeptember 15-én vetették be a németek ellen. A történelem első tankja a "Little Willie" nevet viselte.) A november 18-ig tartó Somme-i csata önmagában szintén nem hozott döntést – a támadók alig öt kilométert tudtak előrehaladni -, de hevességében felülmúlt minden korábbi összecsapást.A verduni csatát túlszárnyaló veszteség olyan mértékben szívta ki a központi hatalmak erejét, hogy 1916 végére érezhetően megrogytak. Előtérbe kerültek a békekötéssel kapcsolatos megfontolások és a háború elvesztésétől való félelmek. A verduni, majd sommei csata Falkenhayn bukását hozta, az új főparancsnok Hindenburg lett (1916 őszén) vele újra helyreált a német-osztrák összefogás, hiszen Hindenburg a Monarchia vezetőihez hasonlóan a keleti frontot privilagizálta.

1917-ben Németország az USA hadba lépésének megakadályozását tartotta a legfontosabb megoldandó feladatának. A cél érdekében Arthur Zimmermann német külügyminiszter január 19-én táviratban utasította mexikói nagykövetét, hogy vegye fel a kapcsolatot a mexikói kormánnyal. Az Egyesült Államok támadása esetére Mexikónak védelmi szövetséget ajánlott, továbbá ígéretet tett felfegyverzésének finanszírozására és az 1848-ban elvesztett területek Mexikóhoz tartozásának elismerésére, amennyiben azt sikerül visszahódítaniuk. Ezenfelül kérte, hogy a tervezett együttműködésbe a két fél közti közvetítéssel segítsenek bevonni a Németországgal akkor éppen formailag hadban álló Japánt. A távirat szövegét a brit titkosszolgálat megfejtette és amerikai diplomaták útján az USA tudomására hozta. A diplomáciai incidens eredményeként 1917 április 6-án az USA belépett a világháborúba, majd megkezdte szárazföldi hadseregének felállítását és kétmillió katonának Európába szállítását. Az amerikai katonák európai megjelenése azonban, csak 1918-ban volt érezhető.

Kiegyenlített küzdelem 1917-ben

A nyugati fronton a verduni védekezést Franciaország nagy sikerként érzékelte, így Robert Nivelle tábornokot a verduni csapatok parancsnokát a hadvezetés egyre magasabb pozícióba emelte. Először Pétain marsallt, majd Joffre generálist is „beelőzve” 1917 tavaszán már főparancsnok lehetett. Kinevezését meghálálandó, azonnal nagy erejű offenzívát tervezett. Hindenburg azonban előre értesült szándékáról és visszavonta erőit a jól védhető Siegfried vonalba. Nivelle 7000 ágyú összpontosításával és egymilliós támadóerő felállításával 1917 április 16-án kezdte meg a front áttörését. Ez volt a híres Nivelle-offenzíva, mely a nyugati front északi részén, Arrastól 8 km-re délre, az Aisne folyó mentén bontakozott ki! Az offenzíva május 9-re teljes kudarcba fulladt, 20 ezer francia katona dezertált, és további 54 hadosztály megtagadta az újabb értelmetlen rohamozásokat. A sikertelen hadművelet Nivelle bukását és a 61 éves Henri Philippe Pétain kinevezését eredményezte. Pétain újraszervezte a sereget, de egy időre a franciák támadásképtelenné váltak. Így a második arrasi csatát már az angolok indították, egy tíznapos tüzérségi támadást követően. Ez az előretörés már sikeres volt, részben a Ludendorf parancsait nem követő Falkenhausen tábornok sorozatos hibái miatt. 1917 nyarán a nyugati front súlypontja végképp a francia-belga határ északi részére tevődött, amikor 1917 június 7-én megindult az angolok újabb támadása a harmadik Ypresi csata. Az augusztusi esőzések után a támadások sártengerben folytak, és összesen félmillió angol illetve 350 ezer német katona halálát eredményezték. Az angol előretörések a tavasszal induló arrasi támadás, majd a nyári ypresi roham után egy novemberi harckocsi offenzívával folytatódtak. Az 500 tankkal november 20-án Cambrainál (Arras mellett) induló angol támadás során a britek pontosan azt az áttörést érték el, melyért évek óta küzdöttek a nyugati fronton. Csakhogy a 3. Ypresi csatában elszenvedett félmilliós angol veszteség és a francia hadsereg kimerültsége következtében a hat hadosztálynyi támadó erőnek semmiféle további segítséget nem tudtak küldeni. Így aztán a felszakadt frontot a német hadvezetés keletről átdobott erőkkel befoltozta majd ellentámadásokkal, visszaszerezte a lövészárkait.

Az 1917-es esztendő tehát a nyugati fronton az Antant erősödő támadásait hozta, mely a németek folyamatos gyengülésével jártak együtt. Ráadásul az amerikai katonák ekkor még meg sem jelentek, így Németország számára már a vereség lehetősége egyre közelebb került. A központi hatalmak számára csupán egyetlen remény maradt: ha a folyamatosan forrongó Oroszország kilép a háborúból, eldönthető a háború kimenetele, mielőtt az amerikaiak felfejlődnek. Méghozzá mihamarabb, mert a központi hatalmak gazdasága már nem bírta a termelést, melynek következtében az ellátási problémák egyre súlyosabb méreteket öltöttek és a lakosság kitartása fogyott.

A háború vége, az 1918-as esztendő

Bár az 1918-as esztendőre az USA belépése Antant fölényt ígért, az orosz front megszűnése még ígért némi reményt a Központi Hatalmak számára is. Woodrow Wilson amerikai elnök így 1918 januárjában 14 pontos békejavaslatban próbálta elérni, a háború azonnali befejezését. A 14 wilsoni pont felvetette egy közös világszervezet a Népszövetség létrehozását, mely a későbbi háborúk ellen, és a világbéke érdekében működött volna. Ugyancsak a pontok közt szerepelt a szabad kereskedelem biztosítása, a Monarchia népeinek szabadsága, illetve a vesztesek területrendezése, mely leginkább Elzász-Lotaringia Franciaország számára való átadását jelentette. A békejavaslat minden harcoló fél kormányához eljutott, ám az Antant teljes győzelmet akart, a Központi Hatalmak pedig még szintén bíztak egy fordulatban a nyugati fronton.

Az első tankok egyike a nyugati fronton

Nyugati front összeomlása: 1918 elején a nyugati fronton 4 millió német katona állt szemben az antant 5 milliós hadseregével szemben. Az arány azonban a németek szempontjából napról napra romlott, mivel 1918 elejétől havonta 200 ezer amerikai katona érkezett folyamatosan Franciaországba. A német légiflotta az antanténak a háromnegyedét tette ki, német tankból pedig csak néhány tucat volt a több száz angol, amerikai és francia harckocsival szemben. Mivel a német és osztrák erőtartalékok 1918-ra már teljesen kimerülőben voltak, és a hátországok lakossága az élelmiszerhiány miatt tűrőképessége határára került, a Központi Hatalmak csak abban bízhattak, hogy gyors győzelmet tudnak kiharcolni, mielőtt az amerikai létszámfölény kiteljesedik. Így 1918 március 21-én megindították utolsó nagy offenzívájukat, a Michael támadást a nyugati front északi részén (Amiensnél) A német offenzíva fő célja az volt, hogy elválassza az angol és francia erőket, majd előbbieket a tengerhez, utóbbiakat Párizsba szorítsa vissza.

Azonban nem sikerült a brit erőket elszigetelni, vagy bekeríteni; a Michael kb. 50 km mélységű kiszögellést tudott csupán elfoglalni, majd kifulladt. A megtorpanás valódi oka nem a súlyos veszteség volt (250 ezer fő mindkét oldalon), hanem az, hogy az elfoglalt területen nem volt ép vasútvonal, s így az utánpótlást egyre messzebbről kellett szállítani. A támadás után angol kérésre a nyugati front élére – Pétain fölé – egy közös főparancsnokot neveztek ki Ferdinánd Foch személyében.

A németek a Michael hadművelet kudarca után még nem törődtek bele a vereségbe, és 1918 áprilisa és júliusa közt további négy nagy támadó offenzívát indítottak Reims és a tengerpart közötti frontszakaszon. Az előretörésekkel 50 -60 km mélységben sikerült nyugat felé elmozdítaniuk a frontvonalat, ami 1914 óta a legnagyobb német sikernek számított, ám közben összesen majdnem fél millió embert vesztettek. A négyből az utolsó –Reims térségében indított - nagy támadásuk (Marneschutz-Reims offenzíva) után 1918 július 18-án az Antant már komoly ellentámadásba kezdett. Alig 3 héttel később pedig megkezdődött az Antant Amiens térségéből kiinduló nagy ellentámadása, mely augusztus 8-én a németek fekete napjaként vonult be a történelembe, ugyanis egyetlen nap alatt elveszett mindazon terület, melyet a németek fél millió katona elvesztése árán 1918 tavaszán megszereztek. 1918 szeptember 26. és 28. között az antant három újabb támadást indított, melyet a németek már egyáltalán nem tudtak megállítani.

1918 októbere a folyamatos német visszavonulások hónapja volt, a frontvonal nagy része már Franciaország helyett Belgiumban húzódott. A vezérkar óriási nyomás alá helyezte a kormányt a mielőbbi békekötés érdekében, mert már a teljes katonai összeroppanást várta minden pillanatban. Így a németek október 6-án végül fegyverszüneti kérelemmel fordultak Wilson elnökhöz. A tényleges fegyverszünet aláírása azonban késett még több mint egy hónapot, mert Németországban november 3-án forradalom tört ki. November 9-én lemondott II. Vilmos császár. A hatalom a szociáldemokrata Friedrich Eber kezébe került, és még aznap ő alakított új kormányt. Ebert első teendője az volt, hogy Németország nevében elrendelte a fegyverszünetet, melyet 1918 november 11-én a compiegnei erdőben írt alá Foch marshall és Erzberger államminiszter egy vasúti kocsiban.

Harmat Árpád Péter

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• John Keegan: Az első világháború Európa Könyvkiadó, Bp. 2010.
• Szabó Dániel: Az első világháború. (Nemzet és Emlékezet sorozat) Osiris Kiadó, Bp. 2009.
• Stephan Burgdorff - Klaus Wiegrefe: Az első világháború - A XX. század őskatasztrófája. Napvilág Kiadó, 2010
• Első világháborút feldolgozó könyvek: SZTE honlap - ww1 könyvek

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!