A XX. század nagy háborúinak érdekességei

Orosz háborús film: T-34 (2018)

2020. február 08. - Harmat Árpád Péter

A háborús filmek rajongóinak, harckocsi-mániásoknak (like me), történelem kedvelőknek és haditechnika-fanoknak kötelező darab a 2018-ban készült, Aleksey Sidorov rendezte T-34. Régóta vártam megjelenését, hiszen mind a 4 előbb említett kategóriába beletartozom. Meghökkentő film még akkor is, ha valaki hozzám hasonlóan csak a régi orosz háborús filmeket ismeri és nem látta Putyin országának elmúlt években előállított filmes termését.

t_34_film.jpg

Először is a T-34 érdemeiről pár szót. A rendezés és a script pörgős, nyugati mintát követő tempóval tárja elénk a cselekményt, miközben tipikusan orosz idealizmussal, legyőzhetetlenséggel és színpadiassággal vegyíti a történéseket, így a végeredmény egy egyszerre keleti és nyugati keverék. Különleges a kamerahasználat: rengeteg a térbeli forgatás, a levegőből történő fényképezés, a belassított képkockázás és a CGI (utóbbi többnyire feleslegesen). A harcteret láthatjuk egymás után több szögből is és a levegőből, sőt a kilőtt és becsapódó lövedékeket belassítva "csodálhatjuk" egészen a becsapódásig. Eleinte érdekes ez a dolog, később fárasztó, végül már idegesítő. (Nekem legalábbis). A hangeffektek viszont és a háttérzene is jó, a feszültségfokozást szolgálják. Pozitívum a rengeteg harckocsi-felvétel: láthatunk egy T-34/76- ot és egy T-34/85 -öt felülről, alulról, oldalról és belülről vagy százszor. Felbukkannak még német Tigrisek, Párducok és Flak  88 -asok, mondhatni: még pár Ferdinand, Stug és Jagdpanther és teljes a német "büszkeség-lista". Rengeteg az izgalmas jelenet, harckocsi "párbaj" melyekből természetesen valahogy mindig (szó szerint mindig) a T-34 kerül ki győztesen. Nagyon sok a fals-lövés, a becsapódó, de nem végzetes találat, a páncélzatot súroló gránát, melyek nagy része túlzás.

t_34_film2.jpg

Ami a történetet illeti egyszerű, mint a faék: adott egy fiatal és tapasztalatlan, de nagyon tehetséges és ravasz orosz harckocsizó-tiszt, Nyikolaj Ivuskin alhadnagy (Alexsander Petrov), aki előbb 1941 novemberében, majd (egy kis időugrást követően) 1944 tavaszán is hősies bátorsággal száll szembe a náci Németország katonáival és legfőbb ellenfelével, Klaus Jäger SS-Standartenführerrel. Mielőtt a sztori részleteire térnék előbb egy kis kitekintést tennék a címben szereplő orosz harckocsi-típusra.

t34_85_foto.jpgSidorov nem véletlenül választotta filmje témájául és címéül a T-34-et. Ez az orosz harckocsi-típus ugyanis önmagában is szimbóluma a "nagy honvédő háborúnak" Oroszországban. Sztálin 1934-ben rendelte el az orosz harckocsi-program beindítását melynek 1937-ben lett "sikerterméke" a T-34. A típus legelső darabjait csak 1941-ben tudtak a harcmezőkre is kiküldeni (éppen időben az 1941 júniusában meginduló Barbarossa-hadművelet kivédésére). Gyorsan megindult a T-34 tömeggyártása: összesen 35 ezer darabot készítettek belőle a háború végéig. Eleinte 76 mm-es löveggel, később, 1943-tól  már 85 mm -es harckocsi-ágyúval szerelték (hogy felvegye a versenyt a német Párducokkal és Tigrisekkel). Az első 400 db T-34/85 -ös 1943 decemberében került a harcoló alakulatokhoz, ám első front-bevetéseikre valószínűleg csak 1944 januárjában kerülhetett sor. [forrás] Viszont 1944 júniusára már számuk meghaladta a régi típusét.

A T-34 tervezői - Mihail Koskin, Aleksandr Morozov és Nyikolaj Kucserenko - egy olyan közepes harckocsit akartak létrehozni, mely olcsón előállítható, nagy hatótávolságú (kis fogyasztással) és könnyen szervizelhető. A végeredmény minden igényt kielégített: öntött tornyot tettek rá (olcsóság), diesel motort kapott (kis fogyasztás) és széles lánctalpat (jó terepbírás), de megmaradt közepes harckocsinak (súlya a 76 mm -es típusnak 28 tonna volt, a 85 mm-esnek 32 tonna lett) 4 fő kezelőszemélyzettel. t34_85.jpg

T-34/85 -ös harckocsik 1943/44 telén a keleti fronton

Ma megoszlanak a szakértők abban a tekintetben, hogy a T-34 mennyire tekinthető a második világháború "siker-harckocsijának" hiszen tízezer szám lőtték ki a keleti-fronton, ám a háború alakulása mégis csak a T-34 híveit igazolja: a legyártott 35 ezer darab a sztálingrádi csatát követő 22 hónap alatt (1943 február - 1944 december) elegendőnek bizonyult a németek kiűzésére a Szovjetunióból.

Visszatérve a történetre - némi spoilerrel - a film kezdetén 1941 novemberének végén járunk, Moszkvától 35 km-re, ahol  Ivuskin alhadnagy a film első 30 percében egyetlen harckocsival tartóztat fel, (mi több: győz le) egy egész német támadó harckocsi-századot. Ez ugyan csak a mesében lehetséges, mégis látványos és élvezetes nyitójelenetet hoz számunkra. Az orosz tiszt trükkös módon álcázza T-34 -esét és lesből intézi el a németeket. Közben az utolsó harckocsi-párbajban szembe-kerül Klaus Jägerrel, aki végül egyszerűen lelövi. A bátor orosz tiszt azonban nem hal meg: a film időugrással ugyanis 1944-ben folytatódik tovább, amikor Ivuskin alhadnagyot egy németországi hadifogoly-táborban látjuk viszont, ahol szintén hősiesen áll helyt. Kínzások hatására sem árulja el nevét és rendfokozatát (bár ennek nem sok értelme van, a nemzetközi egyezmények szerint ugyanis minden elfogott katona pontosan ennyit árulhat el magáról).

t_34_szereplok.jpg

A német koncentrációs táborban közben felbukkan Klaus Jäger, aki azóta ezredes lett (SS-Standartenführer). [A német és szövetséges rendfokozatoknak januárban szántam egy egész posztot.] Az SS tiszt terve egy mini-hadgyakorlat a koncentrációs-tábor mellett, melyben fiatal kadétjait ültetné három Tigrisbe, hogy azok egy bemutató keretében lőjék ki az Ivuskin vezette és a keleti fronton zsákmányolt T-34 -est (mely egyetlen gránátot sem kapna - csak hogy "sportszerű" legyen). Ezzel részint gyakorolnának "fiai", részint visszavághatna (szakmai alapon) a korábban őt legyőző Ivuskinnak is. A terv azonban visszafelé sül el: Ivuskin a bemutató alatt meglép a tábor kapuján át a T-34 -essel és a maga által kiválasztott 3 emberével. (Előtte némi meglepetést okoz még a náciknak: korábban elrejtett gránátokkal visszalő és egy német tankot meg is semmisít.) A szökésben segíti a film egyetlen női szereplője is: Anya Jartseva (Irina Starshenbaum), akihez később gyengéd szálak  fűzik Ivuskint (kapunk egy kis szerelmi szálat is).

t34_nemetek.jpg

A fő rivális: Klaus Jäger SS-Standartenführer (jobbra)

A szökevény orosz harckocsinak 300 km -t kell megtennie Csehországig, fél Németországon keresztül, mindössze 6 gránáttal. De mondanom sem kell: sikerül nekik, ami csoda-számba megy; ahogyan a harckocsi vezetője is mondja többször: "ha csodát akarsz, akkor csoda lesz". A mondat a film mottója is lehetne. A film utolsó 30 percében a T-34-es egy német városkában még egyszer utoljára megmérkőzik a német Párducokkal, melyek csapdába csalják. Látványos a végső összecsapás, melyben megint Ivuskin győz: kilő két Párducot, az utolsót pedig egy hídról a folyóba löki a Standartenführerrel együtt. A német tiszt lezuhanása előtt még kezét nyújtja az orosznak, ami a sportszerűség és elismerés jele (mondjuk a valóságban nem volt jellemző a nácikra, tegyük hozzá). A vége tehát Happy end, mindenki boldog, a 4 orosz harckocsizó plusz a lágerből velük elmenekült Anyecska vidáman lépik át a cseh határt (gyalogosan).

A T-34 egy látványos, de rengeteg túlzással és színpadias jelenettel teli háborús film, melyben kiélhetjük harckocsik iránti rajongásunkat. Ha elvonatkoztatunk a sok badarságtól, kimondottan élvezetes ahogyan bemutatja a harckocsi-párbajokat. Negatív kritika viszont például, hogy a film nagy részében nem érzünk háborús hangulatot: a németországi jelenetekben semmi nem utal arra, hogy háború lenne Európában. Nincsenek az égen bombázók, a német kisvárosok épek, tele jól táplált, makk egészséges lakosokkal, a menekülő T-34-es nyomába pedig nem erednek üldöző egységek (német harckocsik, teherautók, repülők), pedig 1944 tavaszán azért még a Reich rendelkezett ezzel-azzal.

t34_tiger2.jpg

A Tigris kontra T-34 versengést elég elfogultan kezeli a film

A háborús filmek és harckocsik rajongóinak azért mindenképp ajánlanám a filmet, mert rengeteg benne az egyedi felvétel. Úgy tudom nem készült a T-34 -hez szinkron, így aki felirattal nézi, számoljon a sajátos orosz "szinkronnal" mely annyit tesz, hogy a német karakterek eredeti német beszédét orosz nyelvű alámondás kíséri. (Szokatlan megoldás a XXI. században) Azok akik kevésbé harckocsi-őrültek és inkább egy fordulatos történetre illetve nagy ívű színészi játékra vágynak, nem biztos, hogy elégedettek lesznek a T-34 -el, mint ahogyan azok sem biztos, hogy elérik a katarzist, akik CSAK a realisztikus és hihető tankos jeleneteket szeretik.

t34_ivuskin.jpgA színészi alakítások többnyire kimerülnek a harckocsiban ordibáló orosz legénység érzelem-kitöréseiben, ahogy üdvrivalgásban törnek ki egy-egy találatot követően. Akadnak azért bajtársiasságot bemutató jelenetek is és mint már említésre került: van egy szerelmi sztori is a fő cselekményszál mellett. Alexandr Petrov [lásd jobb oldalt] mint főszereplő alakítása leginkább a nyitójelenetben nyerte el a tetszésem, a vallatásokban nyilván kevéssé számít amit nyújt, később pedig csak merész és elszánt tekintetében "gyönyörködhetünk" ahogyan a harckocsi periszkópjába hunyorog. Ami kiemelkedik az Ivuskin és a harckocsi vezető kapcsolata és összefogása arra nézve, hogy csak azért is elmenekülnek a lágerből. Itt érzünk némi pluszt és valódi színészi játékot is.

Mindent egybevéve a T-34 mégis csak egy filmes "csemege" orosz kivitelben, ritkaságként a temérdek amerikai alkotás között és egy látványos háborús történet is rengeteg harckocsis felvétellel. Ha ilyesmire vágyunk (én vágytam), akkor érdemes arra, hogy megnézzük.

Harmat Árpád

[A film linkje]

Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!  

logo_uj_haboruk.jpg

2020.02.08.13:35 

1917 - film az első világháborúról (értékelés filmesként és történész szemmel) [22.]

Különlegesnek és ritkának tekinthető napjainkban minden első világháborús témát feldolgozó film, főleg ha azt vesszük alapul, hogy a második világháborús alkotások mennyre felül-reprezentáltak a nagy világégések filmes bemutatásainak tekintetében (utóbbiból sokkal több készül a  mai napig). Erich Maria Remarque 1929-es világhírű regényéből - melynek címe: a "Nyugaton a helyzet változatlan" - Delbert Mann 1979-ben készített (ugyanilyen címmel) emlékezetes filmdrámát, mely egészen az 1917 című tavaly elkészült alkotásig az utolsó igazán színvonalas, magasabb költségvetésű film az első világháborúról. Realisztikus képeivel, a frontnapok mindennapjainak bemutatásával és a sokkolóan véres gyalogsági rohamok megjelenítésével a "Nyugaton a helyzet változatlan" máig az egyik legjobb háborús mozi, amit valaha készítettek. Ám most itt az 1917. Nézzük mennyire történet-hű és mennyire ad valódi filmélményt!

1917.JPG

Az Amerikai szépség és a Skyfall rendezője, Sam Mendes saját script alapján készítette el tavaly az 1917-et, mely több szempontból is egyedinek mondható háborús dráma. Az egyik érdekessége a sajátos kamera-használat (és fényképezés) mégpedig az átélhető jelenetek érdekében, hiszen a cselekmény bemutatása során mindvégig úgy érezhetjük, hogy mi is ott vagyunk a szereplőkkel minden helyszínen. (Mintha nem lenének vágások, csak egyetlen folyamatos látványfolyam.) Szinte ott rohanunk mi is a két főhőssel a lövészárkokban, velük kóborlunk a senki földjén, a frontok között és egyikőjük oldalán menekülünk a német lövészek elől is a lángoló romvárosban. A másik sajátosság a háború képi bemutatása: hiszen hatásos hátterek, korhűen kialakított helyszínek, lövészárkok, egyenruhák és hiteles csatajelenetek teszik élményszerűvé a meglehetősen egyszerű alapsztorit.

A történelmi háttér

Az időpont 1917 áprilisa, a helyszín Észak-Franciaország, a belga határ közelében, Arras mellett (160 km-re Párizstól északkeletre) egy kisváros, Croissiles környéke. A háború ezen a vidéken ekkor már több, mint két és fél éve zajlik szakadatlanul. A harcot 1914 augusztusában a németek kezdték, Belgium és Franciaország megtámadásával, de a franciák (és az őket segítő britek) Párizs előtt megállították csapataikat. A két haderő ezt követően mindent elkövetett a másik fél megkerülésére, de ez egyikőjüknek sem sikerült. Végül egy hosszú, 500 km -es frontvonal jött létre a La Manche csatorna partvonalától egészen messze le délig, Svájcig húzódva. Ez az észak-dél irányú demarkációs vonal lövészárkok rendszeréből állt: egyik oldalon a németek, a másikon pedig az angolok és franciák alakították ki saját árkaikat. A küzdelem a lövészárkok között, az úgynevezett "senki földjén" zajlott, melyen hol az egyik, hol a másik fél próbált meg áttörni, leküzdve  drótakadályokat és ellenséges gépfegyver-tüzet. Értelmetlen állóháború folyt tehát rengeteg áldozattal, hosszú éveken keresztül. Ennek súlyponti szakasza, ahol a legtöbb csata és harc folyt mindvégig, a tengerpart és Verdun közti 300 km -es vonal lett. [lásd lenti térképet]

nyugati_front1917.JPG

A háború harmadik évében, 1916 -ban, a németek jelentős létszám-átcsoportosításokra kényszerültek: támogatniuk kellet szövetségeseiket (az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregét) - főleg a románok hadba lépése (átállása és Magyarország elleni támadása) és az osztrákokat visszaszorító galíciai Bruszilov-offenzíva okán - így Észak-Franciaországban szükségük lett egy olyan erődrendszerre, mely kevés emberrel is jól védhető. Az is indokolta ezt a döntést, hogy 1916 -ban kudarcba fulladt a Verdun térségében megkísérelt előretörésük és rengeteg emberüket vesztették el a brit-francia ellentámadásnál is a Somme -i csatában. (1916 július 1 - november 18.)

A Hindenburg-vonal, mely néhány kilométerrel húzódott az eredeti front mögött, 1917 februárjára lett a németek fő védvonala (ekkor húzódtak ide vissza). Itt érte őket 1917 április 16-án az úgynevezett Nivelle-offenzíva, melyet sikeresen visszavertek és 3 hét alatt 160 ezres veszteséget okoztak a briteknek. Az 1917 című film vélhetően a Nivelle-offenzíva kezdetének idején játszódik amikor az antant csapatok a visszavonult németek megtámadására készülnek, nem tudva, hogy milyen iszonyatosan sok katonájuk esik majd el a harcokban. Persze a filmbeli történet szerint csak egyetlen ezred készül értelmetlen támadásra, de ezt is lefújják, az önfeláldozó brit futárok bravúros akciójának, Blake és Schofield küldetésének hála.

Ami a háborút illeti: 1917 őszétől a hadba lépő amerikaiak egyre több katonát küldtek a nyugati frontra, mely 1918 tavaszától egyértelműen éreztette már a hatását. Az 1918 nyári front-események már a németek visszavonulását és a háború közelgő végét hozták. A harcok csak 1918 november 11-é értek véget a compiegnei fegyverszünettel és Németország teljes vereségével.

A film erősségei és gyengéi

Az 1917 legfőbb erőssége - ahogyan ez már elhangzott - a látványvilág. Meglehetősen korhűen alakították ki ugyanis a lövészárkokat, stimmelnek a egyenruhák és érzékletes a "senki földjének" kihalt, sivár, szögesdrótokkal, elpusztult lovakkal, holttestekkel, bombatölcsérekkel teli megjelenítése is. Itt azonban akad azért némi hiányosság is: nem látunk ellenséges katonákat és kimaradnak a frontokra jellemző rohamok, gépfegyver- és tüzérségi zárótüzek, lövészárkokban zajló véres közelharcok is. Persze a történetfűzés olyan, hogy nincs szükség ilyen jelenetekre, mégis belecsempészhette volna valahogy a script, mondjuk afféle előzményként. Így ugyanis rengeteget veszít a néző. Épp az első világháborúra leginkább jellemző elemeket kell nélkülözzük, melyekből a nagy "előd" Nyugaton a helyzet változatlan ad némi "ízelítőt". (Igazából egyetlen rohamot azért látunk pár percig, a film legvégén, bár ezt is csak félig mutatja a kamera, hiszen csak a megiramodás kerül bemutatásra.)

A film erőssége a feszültség-fokozás a rendezés ügyes tempóváltásaival, a sajátos kamera használattal és a jól megválasztott hangeffektekkel. Ezen a téren Mendes köröket ver a Dunkirk rendezőjére, Christopher Nolan -re, aki csak a fülsiketítően hangos és idegesítően túltolt hangeffekt-orgiával tudta ugyanezt elérni (és még így sem nagyon jött össze). /A Dunkirről írt elemzésem kitér a film erősségeire és gyengéire is./ Az 1917-et illetően erősség a hangulat időről időre történő változtatása is, hiszen átadja a bajtársiasság, a hősiesség, az összefogás pozitív élményei mellett az áldozatvállalás és a szenvedés (a polgári lakosság gyötrődésének) érzését is. Utóbbi egy kisbabával bujkáló francia nő kétségbeesésén keresztül látható számunkra.

1917_haboru2.jpg

Negatívum a film akciószegénysége, (hiszen nincsenek frontharcok) és gyengeség a karakterek bemutatlansága is. A szereplőkről ugyanis szinte semmit nem tudunk, a forgatókönyv és a rendezés nem foglalkozik egyéni történeteikkel. Így nehéz azonosulni is velük, aggódni értük és szurkolni életben maradásukért. Ráadásul párbeszédeik is üresek, felszínesek, mintha Mendes direkt úgy akarná, hogy egyszerű, hétköznapi figurákként gondoljunk rájuk, akikből azokban az időkben több millió kuksolt azokban a bizonyos lövészárkokban.

Kimarad a tisztek vívódásainak, kétségeinek, reményeinek és érzéseinek szofisztikálása is, pedig ha valami, akkor ez biztosan érdekesen ábrázolható lett volna egy 1917-es történelmi közegben. Három kiváló színészt is "elpazarolnak" így: Mark Strongot (Smith parancsnok szerepében), Colint Firth -t (Erinmore tábornok szerepében) és Benedict Cumberbatch-et (MacKenzie ezredes szerepében). Mindhárman súlytalanná tett karaktert kapnak, hiszen nem érezzük a bennük dúló érzéseket, reményeiket (melyeket a közelgő offenzívához fűznek) és nem ismerjük meg kétségeiket sem a háborúval kapcsolatban.

Ebben az időpillanatban, 1917 tavaszán a brit és francia tisztek a támadáshoz kapcsolódó nagy győzelem reményét érezték mindenütt - Reims és Arras között - a lövészárkokban. Ekkor indult ugyanis, 1917 április 16-án a Robert Nivelle főparancsnok által elrendelt nagy Antant-támadás, melytől mindenki nagyon sokat remélt.

A film alaptörténete

A film két kulcsfigurája: Blake őrvezető (Dean-Charles Chapman) és Schofield őrvezető (George MacKay), akik a fronton szolgálnak. Egy nap aztán Erinmore tábornok (Colin Firth) furcsa parancsot ad nekik: át kell hatolniuk a senki földjén sőt a német állásokon is, hogy egy németek hátában állomásozó angol egységhez eljutva egy fontos üzenet adjanak át a 2. Davenshire ezred parancsnokának, MacKenzie ezredesnek (Benedict Cumberbatch). Az üzenet rendkívül egyszerű: ne indítson támadást a németek ellen, mert az ellenség csapdát állítva kelti azt a gyanút, hogy visszavonult, valójában épp az offenzívára vár. Mindezt légi-felvételekből tudja a tábornok, ám a távíróvonalak megsérülése miatt nem tudja erről értesíteni az ezredest. Ezért kellene a két bátor futár. Hogy miért pont ők? Mert Blake jó térkép-olvasó és mert testvére éppen annál az alakulatnál hadnagy (orvos), ahová el kell jutniuk. Vagyis személyesen érdekelt a küldetés sikerében: ha nem érnek időben az ezredhez és nem adják át időben az ezredesnek a tábornok parancsát - vagyis MacKenzie megindítja a támadást - akkor 1600 brit katona fog elesni a csapdában, köztük Blake testvére is.

1917_haboru3.jpg

A két futár elindul tehát és áthatol a megdöbbentően kihalt fronton és átjutnak a hasonlóan üres német vonalakon is. Viszontagságok érik őket, de csak egyikük jut el a célhoz és járul MacKenzie ezredes elé. Az angol főtiszt nehezen fogadja el a parancsot, de megteszi amit kell. A zárás lehetne akár happy end is ha nem érte volna annyi veszteség a fiúkat, az angol csapatokat és a frontterület lakosságát (melyről egy sajátos jelenet szól, amikor Schofield egy nőt és egy babát talál egy lángoló városban bujkálva). Az egész sztori valóságosnak, néhol sokkolónak hat, realisztikusan bemutatva az első világháború nyugati frontját 1917-ben. Ugyanakkor  történelmi szempontból nem minden stimmel tökéletesen.

Történész észrevételek

Az első észrevétel, hogy Sam Mendes érezhetően egyáltalán nem törekedett arra - a forgatókönyv elkészítése során és a rendezési koncepciók kitalálásakor - hogy történetét a valós front-eseményekhez kapcsolja. A film elején értésünkre adja ugyan, hogy 1917 áprilisában járunk, ám az ehhez az időszakhoz kötődő és előzményként bemutatható valós háborús közeg rövid bemutatását már megspórolja és cselekményét sem köti a megtörtént csatákhoz, offenzívákhoz. Nem hallunk az 1916-os háborús év nagy csatáiról (Somme, Verdun) és arról sem, hogy 1917-ben az antant csapatok (britek és franciák) nagy támadásokra készülnek.

A script egy konkrét hadművelet köré íródott, melyben egyetlen ezred (a 2. Davenshire ezred) készül támadásra egy elszigetelődött helyen. A gond: 1917-ben nemigen indított önálló támadást egyetlen ezred a nyugati fronton - mely mellesleg nem 1600 katonából áll - és az sem fordult elő, hogy egy ekkora alakulat a frontvonal MÖGÉ került volna. (Ha volt is ilyen eset az egyedi lehetett és nem jellemezte az 1917-es fronthelyzetet.) A forgatókönyv vélhetően azt a valós eseményt dolgozza fel (vagy legalábbis érinti) - mégpedig sajátos "ferdítésben" - mely esemény egy teljes frontszakasz offenzívája volt (nem csak egyetlen ezredé) 1917 április 16-án Robert Nivelle főparancsnok utasítására (ez volt a Nivelle-offenzíva). /Egyébként 850 ezer szövetséges katona volt részese./ A valóságban nem fújták le és három héten árt tartott, egészen 1917 május 9-ig. Ez idő alatt 160 ezer brit és 187 ezer francia katona tűnt el, vagy halt meg az értelmetlen rohamokban, melyeket erős védőállásokból vert vissza a német hadsereg. 

1917_nivelle.jpg

A Nivelle-offenzíva a valóságban

A pusztítás mértékéről alig lehet elképzelésünk: a zárótüzekben, gyalogsági rohamokban úgy hullottak az emberek, mint a legyek.  Végül az angol és francia katonák megtagadták az újabb támadásokban való részvételt (54 ezer parancsmegtagadás történt), Nivelle -t pedig leváltották. 

Összegzés

Az 1917 egy látványos, különleges hangulatú háborús film, mely visszaadja az első világháború érzésvilágát, ügyes rendezéssel és mesteri feszültség-fokozással, ám jellemzője a minimális karakterisztika, a rengeteg kihagyott lehetőség (valódi rohamok, harc és háborús elem kihagyása... stb) és a történelmi vonatkozások mellőzése. Mégis csak ajánlani tudom a háborús filmek és a történelem kedvelőinek, mert ad egy esszenciát az 1917-es esztendő nyugati frontjáról. Értékelésem: 75%

Harmat Árpád

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

logo_uj_haboruk.jpg

2020.02.01.12:26.

A német haderő és Hitler legmegbecsültebb SS tábornoka [21.]

A második világháborús német haderő - mely a Wehrmacht és a Waffen-SS csapataiból tevődött össze - sok sikeres tábornokkal rendelkezett. Ezek közt akadt olyan, aki a páncélos fegyvernem szakértőjeként, mi több létrehozójaként szerzett hírnevet magának, mint Heinz Guderian tábornok, akadt aki zseniális stratégaként vált híressé, mint Erich von Manstein és akadt kiváló hadtestparancsnok is, mint Erwin Rommel. Ám mellettük az SS -ben is előfordultak olyan vezetők, akik minden téren megbecsülést élveztek. Ilyen volt az egyszerű tiszti-állományban Michael Wittmann százados, (aki valóságos legendaként 138 ellenséges harckocsit lőtt ki pályafutása alatt), tábornoki karban pedig Josef "Sepp" Dietrich Oberstgruppenführer, akit a Führer személyes barátjaként ismert mindenki. (A tábornoki karból egyedül Sepp tegezte mindvégig a Führert.)

dietrich1.jpg

Josef "Sepp" Dietrich messze nem volt katonai zseni, vagy kivételes stratéga, viszont a legjobb hadtest- és front-parancsnokok közé sorolták és a legjobb vezetőnek tekintették. Értett ugyanis emberei nyelvén, azok vakon teljesítették minden parancsát mert a végsőkig bíztak benne. Törődött beosztottjaival, ismerte őket és jutalmazta, ha sikeresek, bátrak vagy ravaszak voltak bevetéseik alkalmával. Mindezeken túl Dietrich bátorsága, vakmerősége és harctéri ravaszsága is kiemelendő, továbbá az a képessége, hogy nagyon gyorsan kitanulta a páncélos hadviselés fortélyait. Komoly szerepe volt a Barbarossa hadművelet ukrajnai hadmozdulataiban és a nyugati fronton az ardenneki ellentámadásban. Egészen a háború végéig élvezte a Hitler bizalmát és barátságát, talán részben azért is mert a Führer valahogy  közelebb érezte magához a bajor, szegény-paraszti sorból felemelkedett - és saját származásához és életútjához  is közelebb álló - Dietrichet, mint a sok arisztokrata, porosz nemesből lett tábornokot, aki körülvette.

A Führer a híres XVI. századi német zsoldosvezérhez, Georg von Frundsberghez (1473-1528) hasonlította Dietrichet, Göbbels pedig a "keleti front oszlopának" nevezte. a páncélostábornokot. Az mindenesetre biztos, hogy Dietrich pályafutása során minden kitüntetést és előléptetést megkapott, így az egész háború alatt Hitler bizalmasának tartották. (Mindössze négyen kapták meg az SS legmagasabb rendfokozatát, az SS-Oberstgruppenführeri rangot, az egyik Dietrich volt.) Pályafutása közben megőrizte legendás humorérzékét és még a legfeszültebb helyzetekben is képes volt megereszteni néhány vicces beszólást.

dietrich_fronton.jpg

Dietrich a fronton egyeztet a hadműveletekről

Dietrich azon kevesek közé tartozott, aki Hitlert a kezdetektől ismerte, és a Führert politikai pályájának kezdetétől szolgálta. Az 1892-ben szegény földműves családba született későbbi tábornok már 19 évesen katonai pályára lépett és az első világháborút többszörösen kitüntetett altisztként harcolta végig. (Megkapta az I. és II. osztályú vaskeresztet is.) A háború végén, 1918-ban az első német motorizált páncélos egységekhez került és velük harcolt a cambriai csatában. A világháború után Dietrich megmaradt a német fegyveres erők szolgálatában és segítette a Bajor Tanácsköztársaság leverését, majd a Bajor Rendőrség törzsőrmestere lett. A versaillesi békerendezés lehetetlenné tette, hogy a frontokról hazatérő katonák a német hadsereg tagjai maradhassanak (hiszen csak 100 ezer katona megtartását engedélyezte a béke-diktátum), így sokan (köztük Dietrich) is különböző egyéb fegyveres testületeknél, például rendőri szerveknél helyezkedtek el.

dietrich_sstisztek.jpg

Az első képen Dietrich épp Wilhelm Mohnkével fog kezet (aki a kép készítésekor még csak alezredes), a második képen pedig a legendás tábornagy, Gerd von Rundstedt oldalán áll

Josef Dietrich 1921-ben találkozott először Hitlerrel, amikor a Führer az első, München-szerte ismert és híres beszédeit tartotta a város különböző sörözőiben. Kettejük közt szinte azonnal kialakult a szimpátia, így a későbbi páncélos tábornok aktívan támogatta Hitler az 1923-as hatalomátvételi kísérletében, a müncheni-sörpuccsban is. Ezért a tettéért azok közé a kivételezettek köré került, akik halálukig viselhették a "Vér Érdemrendet". (Hitler 1933-ban alapította ezt a rendet az őt elsők közt támogatottak számára. Tagjai tehát a nácik legfelső bizalmi elitjéhez sorolódtak.)

dietrich_feleseg.jpg

Dietrich második feleségével, fiai édesanyjával [forrás:link]

A két világháború közti években Josef Dietrich egyrészt családot alapított (kétszer nősült, két fia a második feleségétől született) másrészt felemelkedett a ranglétrán, mégpedig a lehető legmagasabb szintre. 1928-ban, amikor az SS tagja lett, még csak őrnagyi (SS-Strumbannführer) rendfokozatot tudhatott magáénak, majd egy évre rá már ezredes lett és a Reichstag tagja, 1933-ban pedig az akkor megalakuló "SS-Leibstandarte Adolf Hitler" nevű elit katonai egység és testőrség parancsnokává nevezték ki. A válogatott emberekből álló különítmény őrzászlóaljként alakult, de a háború alatt hadosztállyá bővült és bár Himmler parancsnoksága alá tartozott, parancsait mégis közvetlenül Hitlertől kapta. Mire a második világháború kirobbant, Dietrich már SS-Obergruppenführerré lépett elő és Adolf Hitler legbizalmasabb tábornokává vált.

Az itt következő képeken jól látható, hogy a Führer gyakran találkozott Dietrich-hel: az első fotón épp a Berghof teraszán üdvözlik egymást, 1943 március 27-én, a másodikon pedig Hitler Kelet-poroszországi főhadiszállásán (a Wolfsshanze, azaz Farkasodú egyik helyiségében) mégpedig 1944 augusztus 10-én:

dietrich_hitler.jpg

Dietrich a lengyelországi hadjáratban, a Leibstandarte élén (mely ekkor már zászlóaljból motorizált ezreddé lépett elő), a 17. gyaloghadosztály legfontosabb egysége lett és komoly szerepet játszott Varsó ostromában. Később az egység, Nyugat-Európa lerohanásakor, Hollandiában harcolt, ahol sikeresen vezette az Ijssel folyón való áttörést. Franciaországban Dietrich csapata foglalta el Chateau Thierry és Clermont-Ferrand városait is (4 ezer foglyot ejtve). Az 1941-es esztendő első felében Dietrich a Balkánon harcolt csapataival (Prilepnél), majd a Szovjetunió lerohanásakor a Dél-Hadseregcsoportban tevékenykedett, miközben a Leibstandarte ezredből gyaloghadosztállyá bővült.

Sepp Dietrich mindenhol megállta a helyét, sőt elvitathatatlan sikereket aratott Lengyelországban, Hollandiában, Franciaországban és Bulgáriában is. Mindeközben a páncélos és harckocsi-hadviselés egyik legjobbjává küzdötte fel magát. Precíz alapossággal tanulmányozta az ellenséges és német harckocsik erősségeit és hibáit, majd előnyt kovácsolt ezekből. Mindig mindenhol a front közelében, emberei között tartózkodott, közel a tűzvonalhoz, akármilyen magas rendfokozatban volt is.  

seppdietrich_fronton.jpg

 Sepp Dietrich tábornok a katonái között, a fronton, miközben az egyik őrmesterével tréfálkozik 

Dietrich harctéri sikerei közül a legjelentősebbeket Ukrajnában hajtotta végre, egyrészt a Krím félsziget elfoglalásakor (1941/42-ben) és Taganrog kikötőjének bevétele során, másrészt Harkov visszavételénél (1943 elején). Mindezek mellett Dietrich aktiv részese volt (egységével együtt) a kurszki tankcsatának (1943 júliusában), melyben 90 szovjet páncélost lőttek ki emberei és további 30-at páncélgránátosai. Bár az ütközet után a németek visszavonulásra kényszerültek, Dietrich érdemei elvitathatatlanok voltak. Egysége azonban más parancsnok alá került, ő pedig megkapta az I. SS-páncéloshadtest irányításának feladatát. Alig 8 hónappal később, 1944 április 20-án Hitler Dietrichnek adományozta az SS legmagasabb rendfokozatát (melyet csak 4-es viseltek), vagyis SS-Oberstgruppenführer lehetett. [A katonai rendfokozatokról szóló posztunkban bővebb információk olvashatóak az egyes katonai jelzésekről, rangokról.]

A háború végét Dietrich a nyugati fronton töltötte: részese volt a normandiai harcoknak, 1944 júliusától előbb az 5., majd a 6. elit páncéloshadsereg parancsnoka lett. Közben azonban tehetetlenül szemlélte a német tartalékok értelmetlen elherdálását és Hitler számtalan hibás parancsát. Végül, valamikor 1944 őszén alkoholizálni kezdett és csalódott a Führerben. Később viszont 1944 végén újra aktivizálódott, amikor részt vett az ardenneki német ellentámadásban, melynek az ő alakulata adta a gerincét. 1944 december 16-án részese lett a támadás megindulásának, hogy elérje és elfoglalja Antwerpent. A hadművelet azonban elakadt (nem kis részben a benzintartalékok hiánya miatt) és Dietrich újra csalódottá vált a hadvezetést és Hitlert illetően.  

dietrich_farkasodu.jpg

 Hitler bizalmas kézfogással üdvözli a Farkasodúban Dietrichet (1944)

Dietrich utolsó nagyobb hadműveletét Magyarországon vezette, amikor a 6. német páncélos-hadsereggel Sárrét közelében (a Dunántúlon, Székesfehérvár mellett) ellentámadást indított Tigriseivel. A német offenzíva azonban itt is elakadt a sáros terepviszonyok miatt, így Dietrich királytigrisei mozgásképtelenekké váltak és azokat az oroszok sorra kilőtték. A harcok legvégén a német SS-tábornok az oroszok helyett az amerikaiaknak adta meg magát. A szövetségesek háborús bűnösként kezelték, noha soha nem nyert bizonyítást, hogy parancsot adott volna civilek lemészárlására. (Vádolták a Malmedy-ben végrehajtott mészárlással is, amikor az ardenneki csata során szövetséges hadifoglyokat öltek meg, ám a parancsot nem Dietrich adta ki.) Végül előbb halálra ítélték, majd ezt megváltoztatták és 25 évet kapott. Mégis 10 év után szabadult, 1955-ben, de 1 évvel később újra vád alá helyezték a hosszú kések éjszakájában betöltött szerepe miatt. Később, 1959-ben megint szabadon engedték, egészségi problémái miatt. Josef Dietrich 1966-ban távozott az élők sorából Stuttgart közelében (Ludwigsburgban) szívroham következtében.

Harmat Árpád

A témához kiemelten ajánlott posztunk: Rendfokozatok a II.világháborúban

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

logo_uj_haboruk.jpg 

Második világháborús rendfokozatok [20.]

A történelem során a katonai rendfokozatokra a tömeg-hadseregek megjelenésétől lett szükség, amikortól a nagyobb létszámú katonai alakulatok irányítása, a több fegyvernem (lovasság, tüzérség, gyalogság) összehangolása, illetve a bonyolultabb hadműveletek végrehajtása megkövetelte a többszintű parancsnoki hierarchiát és a különböző szintű alakulatok alá-fölé rendeltségét. A XVIII. században, az 1700-as évek háborúitól [Spanyol Örökösödési Háború (1700-1714), Nagy Északi Háború (1700-1721), Osztrák Örökösödési Háború (1740-1748), Hétéves Háború (1756-1763), Amerikai Függetlenségi Háború (1775-1783)] de főleg a napóleoni háborúkban (1792-1815) már több tízezres, sőt százezres hadseregek csaptak össze. Napóleon seregében - mely az újkori világtörténelem első igazi tömeghadserege volt - már jól megszervezett csapattestek, századok, ezredek, hadosztályok szerepeltek, így hadnagyok, kapitányok, ezredesek és tábornokok vezették az alakulatokat.

nemet_rendfokozatok.jpg

A katonai rendfokozatok később cizellálódtak, bővültek és országonként kisebb-nagyobb eltéréseket képeztek, ami aztán a rendfokozati jelölésekben (inszigniákban) is megmutatkozott. A két nagy világháború a hadviselést és a harctéri egységek felépítését aprólékos és alapos rendszerbe helyezte, létrehozva a modern hadtudományt. Ennek volt része a rendfokozatok kérdése. Jelen poszt a második világháború rendfokozataival foglalkozik, azon belül is a német és angolszász katonai inszigniákkal és csak a szárazföldi fegyvernemeknél. A téma részben mint érdekesség (önmagában is) figyelmet érdemel, részben a különböző háborús filmek kapcsán kerül elő gyakran, részben pedig az iskolai történelemórákon merül fel (eredeti archív képek megtekintésekor). /Ez utóbbi saját tapasztalat is./

A második világháborús német fegyveres erők két nagy részből tevődtek össze, melyek hadvezetése, csak a legfelső szinte kapcsolódott össze: ez a Wehrmacht és a Schutzstaffel fegyveres ága, a Waffen-SS volt. A két rész aránya a harcok alatt sokat változott, kezdetben az SS alig 2-3% -át képezte a közel 7 milliós Wehrmachtnak, később ez az arány elérte a 8-9 százalékot is. Ami rendfokozati jelzéseiket illeti: az teljesen eltérő volt, sőt maguk a rendfokozatok is más - más neveket kaptak a Wehrmachtban és az SS -ben. Mi több bizonyos rendfokozatok csak az egyik, vagy másik szervezetben voltak megtalálhatóak. Az alábbi ábrán a Wehrmacht rendfokozatait és azok vállap jelzéseit láthatjuk:

rendfokozatok.jpg

Ha nagy hírű német tábornokokat nézzük: a sztálingrádi erőket vezető Friedrich Paulus vezérezredes (Generaloberst) volt csak a csata során léptette elő Hitler tábornaggyá (Generalfeldmarshallá), remélve, hogy így nem adja majd meg magát (mivel korábban egyetlen német tábornagy sem tett ilyet). [Ami azt illeti nem jött be a dolog a Führernek.] Heinz Guderian, a német páncélos és harckocsi fegyvernem atyja szintén vezérezredes volt, ám ő később sem kapott marsallbotot. Az alábbi képen Guderian vezérezredesi, Erwin Rommel pedig tábornagyi jelzéssel látható:

guderian_rommel.jpg

A Waffen-SS egészen más elnevezéseket használt, melyek mindegyikében szerepelt a vezér, azaz führer kifejezés. Ha csak a tiszti rendfokozatokat nézzük: untersturmführer (hadnagynak megfelelő), obersturmführer (főhadnagynak megfelelő), hauptsurtmführer (századosnak megfelelő), sturmbannführer (őrnagynak megfelelő), obersturmbannführer (alezredesnek megfelelő) és standartenführer (ezredesnek megfelelő) rendfokozat volt ismert. Ezeket aztán egy olyan fokozat követte, melyet sem a Wehrmacht, sem az angolszász haderő nem használt: az oberführer. Ami a Waffen-SS tábornoki rendfokozatokat illeti: négy fokozat került kialakításra, a brigadeführer (dandártábornok), gruppenführer (vezérőrnagy), obergruppenführer (altábornagynak megfelelő) és oberstgruppenführer (vezérezredesnek megfelelő). Ám a tábornagynak megfelelő rendfokozatot illeti, az kimaradt, helyette a reichsführeri fokozat került a listába, amit viszont kizárólag Heinrich Himmler (az SS feje) viselt.

ss_rendfokozatok.jpg

Az alábbi felvételen Reinhard Heydrich, Himmler jobbkeze és az SS egyik legmagasabb rangú vezetője látható, aki ekkor még SS-Gruppenführer rendfokozatot visel gallérján. Később, 1941-ben léptetik majd elő SS-Obergruppenführerré, amikortól a három ágú levéljelzés mellé még egy inszignia-pöttyöt kap egyenruhájára (haláláig ez lesz besorolása).

heydrich.jpg

Az itt következő képen Rudolf Höss látható, aki a hírhedt haláltábor, Auschwitz-Birkenau táborparancsnoka volt. Egyenruháján jól látható az SS-Obersturmbannführer rendfokozati jelzés, ami az alezredesnek felel meg. Hösst nem nevezték ki ezredesnek, a háború végéig ebben a rangban szolgált. (1946 márciusában fogták el, 1947 áprilisában akasztották fel saját haláltáborának egyik krematóriuma előtt.)

hoss_auschwitz.jpg

A második világháborús angolszász hadseregek (Nagy-Britannia, USA) mindkét említett rendfokozati jelölésrendszerektől eltértek, teljesen más szimbólum-szisztémát alkalmazva. (Mely egyébként napjainkban is érvényes, kevés, apró eltéréstől eltekintve.) Az amerikai hadnagyoknál egyetlen arany sáv, főhadnagyoknál egy ezüst sáv, századosoknál két ezüst sáv, őrnagyoknál arany tölgyfalevél, alezredeseknél ezüst tölgyfalevél, ezredeseknél ezüst sas, tábornokoknál pedig csillagok jelölik a különböző rendfokozatokat.

usa_tisztek.jpg

Ha második világháború három leghíresebb szövetséges tábornokát nézzük: George Patton például 3 csillagos tábornok volt (1943 tavasza és 1945 áprilisa között) egyetlen amerikai hadsereget vezetett, Omar Bradley már 4 csillagot viselt vállapján (több szövetséges hadsereg felett parancsnokolt), Dwight D. Eisenhower pedig (az egész európai szövetséges haderő legfelsőbb parancsnoka) 5 csillaggal büszkélkedhetett (1944 decemberétől).

eisenhower_patton.jpg

A fenti képen az ekkor még 4 csillagos Dwight Eisenhower látható, mellette pedig a 3 csillagos George Patton. A háborút mindketten eggyel több csillaggal fejezték be. Bár ez előbbi esetében nem sokat számított, hiszen 8 évvel később az Egyesült Államok elnöke lehetett.

Ami a britek rendfokozatait és azok jelölését illeti: némileg eltért az amerikaitól, ők apró korona jeleket helyeztek el vállapjaikon, a tábornokok esetében keresztbe tett kardokkal is kiegészítették ezeket. Itt az angol hadsereg rendfokozatai láthatóak, majd Bernard Law Montgomery tábornok "General" (vezérezredes) jelzéssel.

brit_ranks.jpg

montgomery2.jpg

Egy filmes példa a tiszti rendfokozatok jelölésére: Steven Spielberg 1998-as háborús mozija, a Ryan közlegény megmentése, melyben Tom Hanks egy amerikai századost alakít. Sisakján a normandiai partraszállást bemutató jelenetben végig jól látható a két századosi sáv:

tom_hanks_ryan_kozlegeny.jpg

Ami az altiszteket illeti, a jelölések az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi egységeinél egészen más ábrázolás-világot mutatnak.

usa_altisztek.jpg

Az amerikai hadsereg altisztjei esetében a rendfokozati jelzés az egyenruha ujján szerepelt (és szerepel ma is) mégpedig ék alakú sávok és ívek formájában. A híres Kelly hősei című filmben Telly Savalas (Bazi Joe) master sergeant jelzést visel egyenruháján, Bradd Pitt pedig a Fury című 2014-es, szintén második világháborús filmben törzsőrmesteri (sraff sergeant) rendfokozati jelet.

telly_savalas.jpg

brad_pitt_fury.jpg

A rendfokozati inszigniák napjainkban is a legtöbbet használt szimbólumok. Használják ezeket a világ minden hadseregében, ám még ma is más-más jelölés-rendszert használ minden fegyveres szervezet.

Harmat Árpád

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!

logo_uj_haboruk.jpg

2020.01.24 (00:14)

 

 

 

Hitler előkészületei a háborúra és a versailles-i béke megszegése [19.]

Adolf Hitler 1933 január 30-án lett Németország kancellárja, majd Paul von Hindenburg 1934 augusztus 2-án bekövetkező halálát követően a németek birodalmi elnökévé és führerévé (azaz teljhatalmú diktátorává) "lépett elő". Kinevezését követően bevezetett új rendszerével - mely a felhatalmazási törvény révén (1933 március 23) a kormány és személyesen Adolf Hitler kezébe helyezte a legfőbb hatalmat illetve a Führer pártjának a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak a kizárólagos befolyását rendelte el - véget ért a Weimari Köztársaság kora (noha annak alkotmánya elvben [formailag] továbbra is megmaradt). Az új német állam, - melyet "félhivatalosan" már 1933 -tól a III. Birodalom (Drittes Reich) néven emlegettek és amelyet a 962-1806 közt létező Német-Római illetve az 1871-1918 közt működő Német Császárság után a sorrendben harmadik nagy és sikeres germán reich -ként aposztrofáltak - kötelező erővel be kellett volna, hogy tartsa az 1919 június 28-án aláírt (és 1920 január 10-én életbe lépett) versailles-i békét. Csakhogy Hitler a legkevésbé sem titkolt módon kezdetektől annak be nem tartását ígérte nem csak a németeknek de az egész világnak.

hitler_versailles1.jpg

A német békeszegések sora hármas célt szolgált: egyrészt bizonyítani akarta a németségnek, hogy Adolf Hitler megteheti a megalázó versailles-i diktátum meggyalázását (van hozzá a hatalma, tekintélye és ereje) másrészt gazdagította Németországot a békés úton megszerzett területekkel, harmadrészt pedig előkészítette a Német Birodalmat egy új világháborúra. Hitler már 1935-ben hozzálátott a német Lebensraum (élettér) kibővítési programjának, mely egyszerre valósította meg az említett három célt: új területeket adott a Herrenvolk (uralkodó nép) számára, hatalmas hadsereget teremtett Németországnak és óriási népszerűséggel ruházta fel magát Hitlert. De nézzük sorban, milyen lépésekben szegte meg Adolf Hitler az 1919-es versailles-i békét és milyen döntésekkel készítette elő Németországot a háborúra?

A Führer 1935 és 1939 között hat olyan diplomáciai "manővert" harcolt ki, melyek megváltoztatták hazája nemzetközi erőpozícióját Európában és a háború előkészítését is szolgálták:

1.A Wehrmacht fejlesztése és bővítése: Az első világháború utáni évek-évtizedek német hadseregének méretét szigorúan szabályozta az 1919-es békeszerződés: Németországnak nem lehetett 100 ezer főnél nagyobb fegyveres ereje és nem gyárthatott "nehézfegyvereket" sem, vagyis nem rendelkezhetett harckocsikkal, csatahajókkal és tengeralattjárókkal (illetve tüzérséggel). Ezt a passzust azonban - legalábbis a létszámra vonatkozó részt - már rögtön 1919-ben ügyesen kikerülték, amikor különböző fedőszervekkel (mint tornaklubbok, hagyományőrző egyesületek ... stb) tovább alkalmazták a háborúból leszerelő német katonákat. Ezek mellett jellemző volt a szabadcsapatok (nem hivatalos katonai csoportok) tovább-működése is, illetve egyéb félkatonai-katonai mozgalmak virágzása (pl. Stahlhelm mozgalom) Ezen csoportok egy részének nem volt egyenruhája sem, de tagjaik rendfokozataik megtartása mellett a Reichswehr alatt dolgoztak. Maga Hitler is a titokban működő Reichswehr alkalmazásában áll 1919 őszéig, mint a müncheni politikai szervezetek megfigyelője (afféle besúgó "munkakörben").

wehrmacht2.jpg

A Führer hatalomra kerülése után már nyíltan is fejlesztette és bővítette a német hadsereget, semmibe véve az 1919-es tiltó rendelkezéseket: 1935 március 16-án bevezette a sorkatonai szolgálatot és 4 év alatt közel 7 milliósra növelte (100 ezer helyett) a német hadsereg összlétszámát. A növekedést élénk fejlesztés is kísérte: Heinz Wilhelm Guderian tábornok javaslatára, 1935-től megindult a német páncélos-program, az első német páncéloshadosztályok felállítása. Guderian híres könyve az 1937-ben megjelent "Achtung Panzer" végképp meggyőzte a Führert arról, hogy fontos a harckocsi-gyártás így (a már korábban, 1934 óta gyártott Panzer I. és II. mellett) 1936-ban megindult a Panzer III, majd 1937-ben a Panzer IV. fejlesztése és tömeges előállítása is. Németország a második világháború kirobbanásakor, 1939 szeptemberében már 3000 harckocsival rendelkezett. Amikor pedig 1940 májusában megkezdődött Nyugat-Európa német lerohanása, a 2600 db támadó német harckocsi egynegyede a sokkal hatékonyabb Pz. III és Pz. IV. típusokból tevődött össze. Ami a fegyverkezés és haderőbővítést illeti tehát: Hitler 1935 és 1939 közt, a háború előtti években súlyosan megszegte a versailles-i békediktátum haderő-korlátozási rendelkezéseit és Európa egyik legnagyobb hadseregét hozta létre.

panzer_4.jpg

Az egész háború alatt gyártott, 9 ezres példány-számban előállított, 75 mm-es löveggel ellátott Panzer IV. német harckocsik

A német harckocsi-gyártás egyébként a Panzer IV. kifejlesztését követően nagyobb, erősebb és komolyabb löveggel rendelkező páncélosok innovációjába kezdett: így született meg a háború második felére a Panzer V. (mely a Párduc [Panther] nevet kapta) három változatban ("D", "A" és "G") és a Panzer VI. (Tigris) Tiger I., és II. elnevezéssel.  

parduc_panzerv.jpg

Panzer V. (Párduc) "A" típus (Róma, 1944)

2. A Rajna-vidék katonai megszállása: Hitler második számú szerződésszegése egyben a német terjeszkedés legelső lépése is volt, mégpedig 1936 március 7-én. Ekkor a Führer megszegve a versailles-i diktátum egyik legfőbb rendelkezését - mely szerint az iparilag kiemelkedő fontosságú Rajna-vidék demilitarizált (azaz katona- és fegyver mentes) övezet kell, hogy maradjon - utasítást adott a terület katonai megszállására. A német hadsereg tehát 1936 március hetedikén és nyolcadikán 19 zászlóaljjal és a Lufwaffe (légierő) bevetésével bevonult a körülbelül 20 ezer négyzetkilométeres iparvidékre. Ezzel a gyárakban, ipari létesítményekben és ásványkincsekben (kőszénben) gazdag terület a német haderő védelme alá került.

nemetorszag_terkep.jpg

Nem fordulhatott többé elő az, ami 1923-ban, vagyis Franciaország katonai megjelenése a Rajna-vidéken. [Nem sokkal a rajnai bevonulást megelőzően, 1935 -ben került sor a Saar-vidék megkaparintására is, mely ugyan törvényesen történt, a versailles-i szerződésben megengedett népszavazással - mely a helyiek Németországhoz csatlakozási szándékát mondta ki - mégis csak egy újabb német bővülést eredményezett (2570 km2 visszaszerzésével.]

3. Szövetségépítés: A Führer 1936 és 1940 közt hozta létre saját (nemzetiszocialista és fasiszta) szövetségi rendszerét Olaszország, Japán, majd az ezekhez csatlakozó "csatlós-országok" részvételével. Ennek legelső lépését az 1936 november 25-én aláírt, kommunista-ellenes Antikomintern paktum aláírása jelentette: Németország és Japán részéről, amihez 1937-ben Olaszország is csatlakozott, később pedig a Hitlerrel szövetségesi viszonyt kialakító államok egész sora, így: Bulgária, Magyarország, Románia, Szlovákia és Spanyolország.

antikomintern_paktum.jpg

A náci szövetségépítés 1940 -ben folytatódott, amikor Berlinben (1940 szeptember 27-én) Németország, Japán és Olaszország aláírta a Háromhatalmi egyezményt. Ehhez csatlakozott később: Magyarország, Románia, Szlovákia, Bulgária és Horvátország is.

4. Ausztria bekebelezése: Az "Anschluss" néven ismertté vált osztrák-német összeolvadás 1938 március 12-én kétségtelenül Hitler egyik legsikeresebb diplomáciai manővere volt. Egyben az utolsó eset is, amikor egy világvárosba történő bevonulását ünneplő tömeg és virágeső kísérte. (Amikor épp egy évvel később bevonult Prágába, már csak a gyűlölködés jeleit láthatta a cseh főváros lakóinak arcán.) Az német-osztrák egyesülés hátterében komoly előzmények álltak, mégpedig az osztrák náci-mozgalom gyors megerősödés. Ez a mozgalom ölette meg 1934-ben Engelbert Dolfuss kancellárt és érte el azt is, hogy Arthus Seyss-Inquart náci belügyminiszter 1938 március 12-én nemzetiszocialista kormányt alakítson és Hitler kérésére behívja a német csapatokat Ausztriába.

anschluss.jpg

A fenti képen a Bécsbe bevonuló Hitlert (csapatai élén) virágeső és náci karlendítések, horogkeresztes zászlók és büszke öröm fogadta. Bécs és Ausztria láthatóan örömmel fogadta a hatalmas Német Birodalommal való egyesülést 1938 tavaszán.

5. Csehszlovákia megszerzése: Hitler utolsó békésnek nevezhető - háború nélküli - terjeszkedését Csehszlovákia megkaparintásával érte el, 1938 őszén. A Führer ravasz módon látott a dologhoz: felvette a kapcsolatot Konrad Heinlein csehszlovákiai német nácival, hogy együttműködésre bírja a Vaterland németjeivel és rávegye: hívja fel látványosan és hangosan a világ figyelmét a 3,5 millió szudétanémet (csehszlovákiai német ajkú lakos) állítólagos sérelmeire. Ilyen fajta sérelmek természetesen nem léteztek - a többségi csehek békésen éltek együtt a helyi németekkel - de a felvetett nem létező problémákra hivatkozva Hitlera németek védelmében tetszeleghetett. Később a Führer hivatkozni is tudott a Heinlein által Karlovy Vary -ban kiadott autonomia követelésekre is, amikor egy nemzetközi konferencia összehívását követelte a csehországi németek védelmében. Végül 1938 szeptember 29-én Münchenben négy európai nagyhatalom részvételével megtartották ezt a bizonyos konferenciát, melyen Adolf Hitler, Benito Mussolini, Édouard Daladier és Neville Chamberlain hozott döntést (német - olasz - francia - angol részvétellel) Csehország sorsáról. A konferencia helyt adott Hitler minden követelésének. [A lenti képen: balról-jobbra: Mussolini, Hitler, Daladier, Chamberlain]

muncheni_konferencia.jpg

A francia-angol "behódolás" mögött az a remény sejlett, hogy ha helyt adnak Hitler követeléseinek, akkor elkerülhető egy hábor. A Müncheni Konferencia szétdarabolta Csehszlovákiát: legnagyobb része (Csehország) a Német Birodalom része lett (mint protektorátus), a szlovákok lakta területen németbarát náci báb-állam alakulhatott (Jozef Tiso vezetésével), a maradék részekről pedig Németország később külön dönthetett Bécsben. Az első bécsi döntés aztán 1938 november 2-án Szlovákia magyarok lakta részeit (és később Kárpátalját is) Magyarországnak adta.

6. A Memel-vidék visszacsatolása: Alig 5 hónappal a háború kirobbanása előtt, 1939 március 22-én Hitlernek még sikerült elérnie egy újabb terület bekebelezését (ugyancsak békés eszközökkel): ez volt az alig 2600 négyzetkilométeres (egy fél magyar megye méretű) Memel-vidék visszacsatolása. Az aprócska terület ma Litvánia része (Memel városának litván neve: Klaipéda). A XIX. században azonban Memel még Poroszországhoz tartozott és egészen az 1919-es versailles-i békéig a németek birtokolták (lakossága is túlnyomórészt németekből állt). Aztán az első világháborút lezáró békerendezés antant felügyelet alá helyezte az övezetet, majd 1924-ben bizonyos feltételekkel Litvániának adta (ha autonomiát biztosít a területnek). A hadseregétől megfosztott Németország lakossága és a leszerelő katonák azonban nem fogadták el a döntést: nacionalista szabadcsapatok vonultak be Memelbe és állandó feszültségforrássá változott a város és környéke. Adolf Hitler 1939 tavaszán (a Rajna-vidék, Ausztria és Csehország megszerzése után) érezte elérkezettnek az időt a Memel-vidék megszerzésére: Litvániát az övezet átadására kötelezte a német haderőt pedig megszállásra utasította.

memel_videk.jpg

Hitler tehát 1935 és 1939 között agresszív terjeszkedést folytatott, többszörösen megszegte a versailles-i békét és a nemzetközi szerződés (diktátum) rendelkezéseit sokszorosan megsértve hozott létre hatalmas hadsereget. Lépéseivel igazolta a németség számára, hogy a Lebensraum (német élettér) igenis növelhető, mert az Übermensch (felsőbbrendű) német "árja faj" sokkal nagyobb területeket "érdemel" mint a többi nép. A nyilvánvaló hazugság és őrültség (mely a biológia törvényeit is sérti, hiszen maga az ember a "faj" nem pedig egy-egy nép) mégis helyeslő fogadtatásra talált a németek körében és a Führer népszerűsége - miként a nácizmus elfogadottsága is - magasra szökött.

nemet_bevonulas_memel1939.jpg

Német katonák masíroznak Memel utcáin (1939) - a helyi német lakosság karlendítéssel köszönti őket

Németország felkészült a háborúra és arra, hogy kövesse vezérét az újabb terjeszkedésekben. Ezeket az újabb "hódításokat" azonban Európa már nem nézte tétlenül: amikor a Wehrmacht 1939 szeptember elsején lerohanta a szomszédos Lengyelországot, a vele szövetségben álló Anglia és Franciaország már hadat üzent a németeknek (1939 szeptember 3-án). Bár ezek a hadüzenetek semmin nem változtattak (hiszen nem követték tényleges hadműveletek) kialakultak a szemben álló táborok és a második világháború - a történelem eddigi legnagyobb világégése - hosszú évekre harctérré változtatta Európát és a világot.

Harmat Árpád

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!

logo_uj_haboruk.jpg

2020.01.12.22:07. 

A két világháború főbb különbségei [18.]

Az emberiség történetében (eddig) két nagy világégés zajlott: az 1914-1918 közti első világháború és az 1939-1945 közt pusztító második világháború. Az előbbi 15 millió ember halálát okozta, az utóbbi pedig csak Európában 50 millió életet oltott ki. Mindkét eseménysort kiemelten tanítják az iskolákban és mindkettő fontos része krónikánknak. Felvetődik azonban a kérdés: milyen főbb különbségek adódtak közöttük? A választ 10 pontba gyűjtöttük:

elso_masodik_vh.jpg

1. A harcok kirobbanásának okai:

Az első világháború esetében egy bonyolult világpolitikai helyzet kialakulása vezetett a harcok megindulásához, mely a világ gyarmati újrafelosztása körül kialakult vetélkedésben gyökerezett. A régi nagy gyarmatosító hatalmak ugyanis - Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország (utóbbi Közép-Ázsia és Szibéria gyarmatosítója volt) - a századfordulóra már megszerezték a Föld értékesebb területeit (egyedül Anglia 30 millió km2-es birodalommal rendelkezett), míg velük szemben, a feltörekvő, frissen megalakult európai hatalmak - mint Németország és Olaszország - lemaradtak a gyarmatszerzésekben és csupán az értéktelenebb területekért szállhattak versenybe. A Monarchia régi hatalmi befolyását szerette volna visszakapni, Németország - 1871 óta egységes és létező birodalomként - gazdasági erejéhez méltó világhatalmi szerepre áhítozott, Olaszország pedig rivalizálva a franciákkal, sokkal nagyobb gyarmatbirodalomra vágyott. Az első világháború tehát a régi és új gyarmatosítók közti versengés és vetélkedés alapkonfliktusából fejlődött világméretű küzdelemmé.

gyarmatok_1914.jpg

Ezzel szemben a második világháború a megelőző világégésben vesztett Németországnak és annak vezérének Adolf Hitlernek (illetve a nácizmusnak) a világhódító szándékai miatt robbant ki. A második világégés kirobbanása a német náci párt ideológiájában, Hitler retorikájában és a lebensraum alapfelfogásában már az 1930-as években kódolva volt. A lebensraum nagyobb életteret [országot] követelt a magasabb rendű németségnek, mely csakis hódításokkal és Európa meghódításával válhatott valóra, Hitler szerint.

2. A háború előtt kialakuló táborok:

Az első világháború esetében már jóval a harcok megindulása előtt kialakultak a szemben álló szövetségek: Németország, Olaszország és a Monarchia már 1882-ben összefogtak egymással - létrehozva a Hármasszövetséget - míg a másik oldalon Anglia, Franciaország és Oroszország - 10 évvel a háború megindulása előtt megalakították az antant szervezetét. Ezzel ellentétben a második világháborúban csak a küzdelem kezdetén (1940-ben) jött létre aláírt szövetségi szerződés: Háromhatalmi egyezmény (Németország, Olaszország, Japán) és az is csak az egyik oldalon, míg a másik oldal csak bőven a háború alatt szerveződött meg: Atlanti charta (1941augusztus 14.) néven.

haromhatalmi_egyezmeny.jpg

[A fenti képen a Háromhatalmi egyezmény aláírása látható.] Az Atlanti charta eredetileg az angolok és amerikaiak összefogása volt (a náci és fasiszta hatalmak ellen), melyhez a Szovjetunió utólag csatlakozott (1941 szeptember 29-én).

3. A küzdelem jellege, a frontok száma:

A két háború jellegében nagy eltérést mutat: míg az első világháborúban az öt nagy fronton - a nyugatin, a keletin, az itáliain, a balkánin és a mezopotámiain - állóháborús küzdelem folyt (lövészárok-harccal), addig a második világháború az egyes európai (és más kontinenseken elhelyezkedő) országok német-olasz-japán lerohanásáról "szólt" illetve az ezt követően Európában a kétfrontos (nyugati-keleti, amerikai-szovjet) ellentámadásról. Míg a "nagy háborúban", 1914 és 1918 közt évekig alig mozdultak a demarkációs vonalak, addig a második nagy világégés során a gyors előretörések, villámháborús hadműveletek játszották a főszerepet. Míg az egyikben a lövészárkok közt húzódó szögesdrót akadályok leküzdése, a mustárgáz bevetése, a szuronyos puskák alkalmazása játszotta a főszerepet, addig a másikban a sok száz illetve ezer kilométeres előretörések, hatalmas harckocsi csaták, városi harcok és bombázások jelentették a markáns jellemzőket.

elso_masodik_vh_frontok.jpg

4. Átállások a harcok alatt:

A két világháború közt lényeges különbséget jelentett az is, hogy míg az elsőben fontos országok váltottak tábort, illetve szálltak ki a harcokból, addig a második világháborúban jóval kevésbé fordult elő ilyesmi (és amennyi ilyen eset akadt, aZ is inkább a harcok végén volt jellemző). Ami a konkrét eseteket illeti: az első világháború kezdetén, 1915-ben Olaszország, majd 1916-ban Románia jelentette be átállását az antant oldalára, később pedig 1917-ben Szovjet-Oroszország szállt ki a harcokból (Breszt-litovszki béke: 1918 március 3.), illetve az USA lépett a helyükbe (1917 április 6.). A második világháborúban a két, szemben álló tábor nem változott (legfeljebb csatlakozások történtek az egyes oldalakhoz) és csak a legutolsó szakaszban fordultak elő átállások, mint például Románia 1944 augusztus 23-án (a német szövetségből kilépett és a Szovjetunió oldalára állt).

5. Az oroszok szerepe:

Mindkét háborúban kiemelkedő szerepet kaptak az oroszok, de egészen eltérő módokon: míg a második világháborút végigharcolták (az 1941 júniusi német lerohanástól az 1945 májusi német kapitulációig), addig az első világháborúban csak 1917-ig vettek részt, amikor november 7-én a Lenin vezette bolsevik puccs véget vetett a cári Oroszország által kötött antant kötelezettségeknek. Nagy tehát a kettő közt a különbség, hiszen míg az első nagy világégés végkimenetelében nem volt meghatározó szerepük, addig a másodikban megkerülhetetlenül fontos, mondhatni döntő jelentőséggel bírt részvételük. A sztálingrádi csatát követő 19-20 hónapban kiűzték a németeket országukból, majd újabb 7 hónap alatt egészen Berlinig tolták vissza a Wehrmacht erőit (megnyerve a háborút). [A lenti képen tipikus frontképek láthatóak az első és második világháborúból.]

frontkepek.jpg

Persze mindehhez kellett az is, hogy 1944 június 6-án Normandiában a szövetségesek is új frontot nyissanak, azért a háborús terhek viselésében tagadhatatlanul nagy volt a részük. Ezen a téren pedig óriási a különbség a két világháború között (orosz tekintetben)

6. Franciaország szerepe:

Az oroszok mellett a franciák háborús részvételének jelentősége is nagy eltérést mutat a két háború között. Az elsőben a németek nem voltak képesek legyőzni nyugati szomszédjukat, mint ahogyan országukat és fővárosukat sem tudták megszállni. Az 1914 augusztus 4-én meginduló német támadás és az 1918 őszi német összeomlás között a legtöbb, amit a németek képesek voltak elérni, az Párizs 22 km-re történő megközelítése volt. Ezzel szemben a második világháborúban Hitler csapatai 1940 május 10-én indultak meg Franciaország ellen és június 14-én már Párizs utcáin masíroztak. Alig több, mint egyetlen hónap alatt elesett Franciaország, melyet a későbbiekben a hitleristák két részre osztottak: egy megszállt (északi) és egy behódoltatott (déli) területre (vichy-kormányzat). A második világháború későbbi éveiben főleg Anglia, az USA és a Szovjetunió tudott csak szembeszállni a nácikkal. A fordulatot az 1944-es normandiai partraszállás hozta: a franciák hazájuk felszabadítását követően (és annak során) kezdtek újra harcot a németekkel. Szerepük tehát - éppen fordítva, mint az oroszok esetében - inkább az első, mint a második világháborúban volt meghatározó.

7. Japán szerepe:

Japán a harmadik olyan ország, melynek háborús szerepe óriási különbséget mutat a két nagy világégés tekintetében. A felkelő nap országa 1914-ben az antant, vagyis a nyugati hatalmak oldalán lépett az első világháborúba és végig a németek ázsiai területei ellen vívott küzdelmet a kínai Santung tartományban és a csendes-óceáni Mariana-, Karolina és Marshall szigeteken. Szerepe tehát nem volt kiemelkedő és a szövetségeseket támogatta. Ezzel szemben a második világháborúban már "főszerepet" játszott és a fasiszta hatalmakat támogatta. 1940-ben alapítója volt a Háromhatalmi egyezménynek, 1941-ben megtámadta az USA -t és a háború alatt a nyugati hatalmak ellenfele lett. Japán egészen 1945 szeptemberéig hadat viselt Amerikával, olyan jelentős csatákba bocsátkozva vele, mint a Midway -i és leytei tengeri csata (Fülöp-szigetek) illetve az Iwo Jima és Okinawa elfoglalásáért vívott küzdelem.

csendes_oceani_front.jpg

8. Kegyetlenségek a megszállt országokban:

A két háború eltérő jellegéről (hadászati, harcászati szempontból) már esett szó, ám fontos kiemelni azt is, hogy a tömeges háborús bűnök, hihetetlen kegyetlenségek és népirtások (zsidó és cigány holokauszt) főleg a második világháború velejárói voltak. Míg a nagy háborúban (így nevezték 1939-ig az első világégést) a harci események a frontokra szorítkoztak, addig a második világháborúban a nácik nagyon komoly pusztítást és kegyetlenkedések sorát hajtottak végre az általuk megszállt területeken is. Megsemmisítő táborokba vitték a 11 milliós európai zsidóság felét, komplett falvakat irtottak ki egy-egy megtorlás során és a Szovjetunióban Einsatzgruppe különítményeik milliókkal végeztek (zsidókra, kommunista gyanús egyénekre és partizánokra "vadászva"). A két világháború a hátországok bombázásit tekintve is nagyon eltért: míg az első világégésben ez nem volt jellemző, addig a másodikban százezrek halálát okozta (pl egyik oldalon Drezda szőnyegbombázása, a másikon London bombázása illetve V1 - V2 rakétákkal való lövetése). 

auschwitz.jpg

9. A harckocsi fegyvernem jelentősége:

A két nagy háború közt nagyon fontos különbséget jelentett az alkalmazott fegyverek bevetése: míg az első világháborúban (a szárazföldi hadviselés terén) a géppuska, az ágyú (tüzérség) és a harci gáz képviselte a legpusztítóbb és legtöbbet alkalmazott fegyvereket, addig a második világháborúban a harckocsik jelentősége volt a legnagyobb. Mind a németek, mind a szövetséges hatalmak több tízezer páncélost gyártottak le 1939 és 1945 között, melyek a legnagyobb hadjáratok, csaták és harci események főszereplői lettek a későbbiekben. Nyugat-Európa német lerohanásában, a Szovjetunió német megtámadásában (Barbarossa hadművelet) ugyanúgy kulcsfontosságúak voltak a harckocsik (és páncélvadászok), mint a nagy német ellentámadásokban (Ardenneki offenzíva, Kurszki tankcsata) és a nagyvárosokért vívott harcokban.

kursk_pz4.jpg

A legfejlettebb Wehrmacht harckocsik (Panzer IV., Panther, Tiger) állták a versenyt mind a szovjet hadiipar legjobb tankjaival (T-34/85), mind a szövetségesek legkorszerűbb páncélosaival (Sherman Firefly), sőt több tekintetben föléjük is kerekedtek. A páncélos fegyvernem egyértelműen a második világháború fő fegyvere volt, az első világégésben megjelenő harckocsik (pl Mark I.) katonai, hadászati jelentősége elenyészőnek mutatkozott.

10. Németország vereségének körülményei:

Az első világháború legvégére a legfőbb vesztes Németország - boksz hasonlattal élve - nem kapott olyan mérvű kiütést, mint a másodikban. Tény, hogy gazdasága a harcok végére kimerült, uralkodóját (II. Vilmos császárt) egy gyors és rövid forradalom zavarta el és a frontokon komoly vereséget szenvedett, ám ha mindezt összevetjük mindazzal, ami a második világháború végére érte (1945 május 7.), jelentős különbséget láthatunk. Városai romokban hevertek (Drezdát földig rombolta a brit szőnyegbombázás), 7 millió polgára hunyt el a harcokban (ebből 5,3 millió katona) és az ellenséges seregek szinte minden jelentős városába bevonultak. (Berlint az oroszok vették be.) Az első világháborúban Németország városait nem szállták meg idegen csapatok, fővárosának épületeit nem lőtték rommá orosz ágyúk és harc sem folyt német földön.

drezda.jpg

[A képen Drezda látható a szőnyegbombázás után.] Németország vesztesként történő kettéosztása (Nyugat és Kelet Németországra) is csak az 1939-1945 közötti harc esetében fordult elő. Ez tehát a 10. lényeges eltérés a két nagy világégés között.

Zárásképpen: számtalan egyéb tényezőt is meg lehetne még említeni a két világháború közötti különbségek taglalása során, de jelen poszt a legfontosabb eltérésekre próbált meg fókuszálni. Ezúttal ezt a 10 jellemzőt emeltük ki.

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!

logo_uj_haboruk.jpg

2019.08.26.15:40

A Wehrmacht legjobb páncélvadászai és a Jagdpanther [17.]

A náci Németország a 30-as években - leginkább Hitler 1933 -as hatalomra jutásától kezdődően - óriási tempójú haderő-fejlesztésekbe kezdett, melyekben eleinte nem nagyon szerepelt kiemelt helyen a páncélos fegyvernem modernizálása. Aztán 1935 -től lassan változni kezdett a helyzet: a Führer egyszer csak hallgatni kezdett azon tisztjeire, akik elkötelezett hívei lettek a harckocsik és önjáró lövegek fejlesztésének. Közülük leginkább Heinz Guderian altábornagy emelkedett ki, aki elérte Hitlernél, hogy 1935 -ben hozzájárulását adja az első német páncélos-hadosztályok felállításának. (Ezekben még a legfejlettebb harckocsik a Panzer I-II. típusok voltak.) Aztán 1937 -ben Guderian megírta híres "Achtung Panzer" című könyvét, mely Wehrmacht-szerte közkedvelt olvasmány lett és háttérbe szorította a hagyományos hadviselés híveinek (illetve a páncélos fegyvernem megrögzött ellenzőinek), például Blomberg hadügyminiszternek, Fritsch, Beck, Brauchitsch illetve Halder tábornagyoknak a szkeptikus ellenkezéseit. 

Korábbi posztunk, a Wehrmacht páncélosai kiegészítéseként ezúttal a német páncélvadászokkal, kiemelten a legendás Jagdpantherrel szeretnénk foglalkozni. De előbb tekintsük át kicsit alaposabban a történeti előzményeket.  jagdpanzer.jpg

A műszaki érdeklődésű, megalomán Hitlernek 1935-1937 időszakában megtetszettek a 20-30 tonnás, lánctalpas fémszörnyek és 1937 -től már fantáziát látott a harckocsik fejlesztésében. Az "új" favorizált fegyvernem éppen megfelelt a Führer villámháborús terveinek, hiszen a gyorsaságot, a hatalmas tűzerőt és a meglepetés erejét kombinálta egymással, mely tulajdonságok a lengyelországi és franciaországi hadműveletekben kiemelt jelentőséget kaptak. A francia hadjárat előtt már gőzerővel folyt a Panzer III és IV. fejlesztése, melyeknél már 50 és 75 mm -es lövegek is megjelentek. 

A német harckocsik mind Lengyelországban, mind Nyugat-Európában nagyon jól teljesítettek: Franciaország, Hollandia, Belgium  és Luxemburg alig egy hónap alatt a Führer ölébe hullott, nagyon nagy részben a páncélosoknak köszönhetően. A Wehrmachtban 1941 -re a legfejlettebb harckocsi a Panzer IV. lett, ám amikor 1941 júniusában megindult a Barbarossa-hadművelet és a németek először találkoztak a harctereken szovjet T-34 -esekkel, kitört a pánik és jött a felismerés: a német hadseregnek komolyabb páncélosokra lesz szüksége az oroszok végső legyőzéséhez. Rögtön megkezdődött tehát a Tigrisek és Párducok létrehozása. (Előbbiek 56 tonnás tömeggel, 88 mm -es harckocsiágyúval szerelve, utóbbiak 45 tonnával és 75 mm -es löveggel.) A háború második felére, vagyis az 1942 -es és 1943 -as háborús évek illetve 1945 tavasza között, majd 6000 Párduc és 1355 Tigris került a frontokra. Ezekkel a típusokkal a második világháború legjobb tankjai "születtek meg" és vették fel a küzdelmet a szövetségesek páncélosaival. Ám túl későn és túl kis mennyiségben. 

jagdpanzer3.jpg

A páncélvadászok

A német harckocsik fejlesztésével párhuzamosan zajlott az önjáró lövegek (geschützwagenek) kialakítása is, melyek forgatható torony helyett beépített fegyverzettel (löveggel) rendelkeztek és harckocsik helyett a tüzérség fegyvernemébe tartoztak. Az önjáró lövegeknek két válfaja alakult ki: a rohamlövegek és páncélvadászok, melyek elsősorban harctéri feladataikban tértek el egymástól. Míg a páncélvadászok elsősorban deffenzív bevetésekben vettek részt (lesből kilőni a támadó ellenséges harckocsikat, majd gyorsan helyet változtatni), addig a rohamlövegeknek a támadó hadműveletekben is komolyabb szerepet szántak. Az önjáró lövegeket eleinte Panzer III. - IV., majd később Párduc és Tigris alvázakra szerelt felépítményekkel (lövegekkel) készültek.

stug3_4.jpg

Megszülettek a legsikeresebb önjáró lövegek: a Sturmgeschütz StuG III. (Panzer III. -ból), a Nashorn (Pz IV.-ből), a Sturmgeschütz StuG IV., a VK 4501 (P) Ferdinand, VK 4501 (P) Elephant (Tigrisből), ám mind közül leghatékonyabbnak a Jagdpanther V. lett, a háborús legsikeresebb tankjának tekintett Párduc harckocsi, páncélvadász változata. 

Jagdpanther

Ebből az önjáró lövegből a második világháború alatt összesen 415 db készült, ellentétben a Jagdtigerrel, melyből csak 88 db -ot gyártottak a háború alatt (és az Elefantból is mindössze 90 db készült). Legyártott mennyisége és minősége folytán mind a nyugati, mind a keleti fronton komoly befolyásoló hatása volt a harcokra. A Jagdpantherek fejlesztése 1943 májusában fejeződött be (az első mintapéldányt 1943 december 16 -án szemlélte meg a Führer), az igazi tömeggyártás pedig 1944 februárjában vette kezdetét: 1944 februárjától ugyanis havi 10 db gördült ki a gyárakból (majd 1944 második felére a termelés megháromszorozódott, majd megsokszorozódott)

jagdpanzer2.jpg

A Vadászpárducok (Jagdpantherek) 46 tonnás tömeggel készültek, 88 mm -es, PaK 43/3 -as löveggel (jobbra és balra 17 fokos kitérési lehetőséggel), 80 - 100 mm -es páncélzattal. (Méretei: hossz: 9,87 m, szélesség: 3,42 m, magasság: 2,71 m.) Kezdetben a Daimler-Banz, majd az MIAG (Muhlenbau-Industrie AG) végezte a tömeggyártást (főleg Braunschweigben). Az 1944-es háborús év második felére már volt annyi legyártott Vadászpárduc, hogy különálló nehéz-páncélvadász zászlóaljakat alakítsanak ki. (Minden zászlóalj három, egyenként 14 járműből álló egységre tagolódott.) Ezeket a nyugati és keleti frontokon is bevetették. Legnagyobb számban az ardenneki offenzívában harcoltak (1944 decemberében).

A Jagdpantherek mindenhol jól teljesítettek: alacsony felépítményük, döntött páncélzatuk, nagy tűzerejük és tömegükhöz lépest kiemelkedően jó mozgékonyságuk miatt, ahol alkalmazták "őket" ott gyakorlatilag "taroltak". Ugyanakkor a német hadiipar túl későn kezdte hadrendbe állítani a Jagdpanthereket, így a 416 elkészült példány a legjobb német páncélosok - Párducok, Tigrisek, Elafantok, Rohamtigrisek és Stug III lövegek - mellett nem tudott számottevő fordulatot elérni a frontokon. 

Harmat Árpád Péter

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

logo_uj_haboruk.jpg

... és a legvégére egy érdekesség, egy sajátos fotóbeállítás a második világháború két, emblematikus és egymással versengő harckocsijáról:

t34_tiger.jpg

Az ügyes fotóbeállítás nem adja vissza, hogy a Tiger 170 centivel hosszabb, 72 centivel szélesebb és 69 centivel magasabb volt a T-34/85 -nél.

A Tigrisek köré szövődött misztikum egy különálló posztot is meg ér (talán legközelebb)!

***

A vietnami háború meghatározó fegyverei [16.]

Harmat Árpád Péter és Sebestyén Martin írása

A hidegháború közel fél évszázados, 1946 és 1991 közt zajló időszakának - vagyis a híres fultoni beszédtől (Churchill) a Szovjetunió felbomlásáig eltelt 45 évnek - a legnagyobb fegyveres konfliktusát kétségtelenül a vietnami háború jelentette. Ez volt ugyanis a XX. század harmadik legtöbb véráldozattal járó, közel 5 millió ember halálát okozó háborúja, a két nagy világégés (I.-II. világháború) után. A harc már 1955 -ben kezdetét vette, rögtön azt követően, hogy az indokínai háború lezárult (1954 július 21 -én, a genfi tűzszüneti egyezménnyel) és Franciaország elismerte Vietnam elszakadását. A háború főszereplői a katonák után a fegyverek voltak.

vietnam_1965.jpg

Amerikai katona tűz alatt a La Drang völgyben 1965 november  

A vietnami lett a modern hadtörténelem, máig legborzalmasabb háborúja, mely ráadásul a média szeme előtt zajlott. Az amerikai haditudósítók sokszor zárótűz alatt is dolgozva küldték haza képeiket az összecsapásokról. De hogyan is kezdődtek a harcok, milyen eseményekkel és fegyverekkel?

A vietnami háború kezdetei

vietnam_map3.jpgA frissen megalakuló Vitenam azonban rögtön megszületésekor ketté is szakadt: északon létrejött egy Kínával határos (onnan támogatást élvező) kommunista állam, Hi Si Minh vezetésével és egy déli, kapitalista (nyugatbarát) országrész, Bao Dai elnökletével (akit októberben Ngo Dinh Diem követett dél élén). A két országot a 17. szélességi kör választotta el egymástól. A háború 1955 március 29 -én vette kezdetét, amikor a déli terület fővárosában, Saigonban az északiak által támogatott Nemzeti Felszabadítási Front felkelést robbantott ki a déli terület vezetése ellen. 

Mivel a nagyhatalmak rögtön beavatkoztak a küzdelembe, valódi hidegháborús konfliktussá nőtte ki magát a háború. Egyik oldalon Kína és a Szovjetunió támogatta - fegyverekkel, kiképzőkkel és pénzzel - az Északiak haderejét (az Északi hadsereget és délen a Nemzeti Felszabadítási Frontot, ismertebb nevén:  Viet Cong -ot), míg a másik oldalon az USA patronálta a Dél-vietnami hadsereget. Amerikai "tanácsadók" már 1955 -től jelen voltak Vietnamban. Számuk 1959 -ben még csak 300 volt, de 1963 -re elérte a 16 ezer főt. Ekkor már komplett amerikai katonai alakulatok, harckocsik, helikopterek és tüzérség állomásozott Vietnamban. Később, 1964 -re az amerikai katonák száma elérte a 20 ezret, vezetőjük pedig William C. Westmoreland tábornok lett, Robert McNamara védelmi miniszter irányítása alatt. 

A harcok főként délen és a középső területeken zajlottak. A főbb csaták: Dak-tói csata (1967 november 3-22), Khe-Sanh ostroma (1968 január 21-április 9.), Hué ostroma (1968 január 30-március 3.), La-Drangi csata (1965 november 14-18.), Hamburger-Hilli csata (1969 május 10-20.). Mind nagy véráldozattal járt, különösen a Hué körüli 1968 elején zajló összecsapások, ahol körülbelül 5 ezer amerikai katona esett el (a vietnami háború összes amerikai áldozatainak 10% -a).

A háború vége

Bár a nagy összecsapásokat ugyan sorra mind az USA nyerte meg, mégsem tudott fölénybe kerülni, mert a Viet Cong bármekkora emberveszteséget pótolni tudott. Amellett a híres Ho Si Minh ösvényen és a dzsungelt behálózó földalatti járatrendszereken keresztül folyamatosan érkezett délre a fegyveres utánpótlás. Ráadásul az amerikaiak technikai fölénye sem érvényesülhetett a sajátos terepviszonyok és nehezen áthatolható erdőségek miatt. 

A háború csúcspontját az 1968-as és 1969-es évek jelentették, amikor közel 600 ezer amerikai katona állomásozott Dél-Vietnamban. Végül az amerikai közvélemény az 1970-es évek elejére megelégelte az értelmetlennek tűnő harcot és sokallni kezdte az ekkor már 50 ezer fölé emelkedett amerikai halálos áldozatok számát. Az USA 1973 január 27 -én fegyverszünetet kötött, a déliek pedig 1975 -ben adták fel a harcot. Vietnam kommunista állam lett (és az a mai napig is). Az USA 58 253 katonát veszített a háborúban, míg a vietnamiak közel 5 millió elhunyttal zárták le a harcokat (közel 900 ezer katona a két oldalon, plusz 4 millió körüli polgári áldozat).

Érdemes azonban végigtekinteni a háború fegyverein. Megnézve a 10 legjobb vietnami háborús filmet, kaphatunk némi "összképet" (és hangulati impressziót) a Vietnamban használt harci-eszközökről, de természetesen a hiteles források, szemtanúi leírások és haditechnikai könyvek a legmegbízhatóbbak a témában. Milyen katonai, haditechnikai eszközök játszották a főszerepet a hosszú küzdelemben? Milyen kézifegyverek, harckocsik, helikopterek és egyéb fegyverek segítségévek folyt a háború?

Harci eszközök Vietnamban

 

Kézifegyverek (USA/Dél-Vietnam): A vietnami háborúban hatalmas fegyver arzenállal rendelkezett az amerikai hadsereg. A leghíresebb, és a legtöbbet használt kézifegyverek közé tartozott az M60-as géppuska, az M16-os gépkarabély, a Colt pisztolyok, az M14-es gépkarabély, Winchesterek és Remington shotgunok. A leghíresebb és talán legelterjedtebb kézifegyver az amerikai katonák közt az M16 volt.

ak47_m16.jpg

M16: A gépkarabélyt a Colt gyártotta megannyi már típusú fegyver mellett. Jelentős volt karbantartási igénye, az amerikai katonák pedig gyakran elmulasztották ennek a fontos tényezőnek a figyelembevételét. Ez a jóval megbízhatóbb AK-47-essel felszerelt vietkong katonák ellen végzetes hibának bizonyult, ugyanis az M16 -osok sokszor a beragadt lőszer és egyéb helytelen kezelés okozta hibák miatt rengeteg problémát okoztak a hadseregnek. Így gyakran előfordult, hogy a katonák az ellenségtől zsákmányolt szovjet fegyvereket használták inkább. Nagy előnye volt viszont kis súlya, (ami által több lőszert vihetett magával a viselője) valamint a pontossága is. A típusnak rengetek változata készült pl.: 3 sorozat lövéses üzemmódú M16A2, gránátvetős és rövidített hosszúságú "Commando" megnevezésű is.

vietnam1.jpg

Az alap fegyver jellemzői:

  • Űrmérete: 5,56 mm
  • Lőszere: 5,56 × 45 mm NATO, vagy .223 Remington (átütő ereje kisebb, mint a Kalasnyikové, ezért az effektív lőtávja 500m, de kis lőtávban a laposabb röppályája és a sorozatlövésnél kevésbé mozdul el a fegyver)
  • Tárkapacitása: 20 vagy 30 db szekrénytárban
  • Működési elve: Gázelvezetéses, forgózáras reteszeléssel
  • Tömege: 2,97–3,53 kg
  • Fegyver hossza:1006 mm
  • Csőhossza: 508 mm
  • Elméleti tűzgyorsasága: 750–900 lövés/perc
  • Csőtorkolati sebességa: 975–884 m/s

 Észak-vietnámi fegyverek:

A Viet Cong katonák a fegyvereiket a Ho Si Minh ösvényen át kapták Kínából, melyet a szovjetek finanszíroztak. Így tehát a házi-készítésű fegyvereik  mellett modern fegyverek is helyet kaptak az arzenáljukban. Például: RPD golyószóró, Type 56-os mely az Ak-47 kínai változata volt előrehajtható bajonettel, SVD mesterlövészpuska, valamint rengeteg a szovjetek által zsákmányolt és gyártott II. világháborús fegyver. (Stg 44, Luger piszoly, Kar 98-as puska/Mosin-Nagant puska, PPSh géppisztoly, Makarov pisztoly, stb.)

AK-47: A fegyvert Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov tervezte, a német Sturmgewehr 44 külsejének mintájára. 1949-ben került rendszeresítésre a szovjet erőknél, a világ egyik híresebb fegyvere. Számtalan háborúban előfordult már, és a mai napig használják a különféle változatait. Egyszerű szerkezete, és a laza illesztései miatt a fegyver nem igényel különösebb karbantartást, még ha szennyeződés is kerül bele, akkor sem hajlamos az elakadásra. Hatalmas előnye az M16-tal szemben a brutális átütőereje, de ez sajnos a pontosság rovására ment. Másik hatalmas előnye, hogy a masszív szerkezete alkalmas volt kézitusára (nehezebb is volt) az amerikai rivális ellen.

vietnam2.jpg

  • Űrmérete: 7,62 mm
  • Lőszere: 7,62×39 mm
  • Tárkapacitása: 30 töltényes szekrénytár
  • Működési elve: gázelvételes, hosszú gázdugattyú-hátrasiklásos, forgózáras reteszelésű
  • Tömeg: 3,6 kg tár nélkül
  • töltött tárral: 4,1 kg
  • Fegyver hossza:  870 mm
  • Csőhossza: 415 mm
  • Elméleti tűzgyorsasága: 600 lövés/perc
  • Gyakorlati tűzgyorsasága: 40 (egyes lövésnél) - 100 (sorozatlövésnél) lövés/perc
  • Csőtorkolati sebessége: 715 m/s

Szárazföldi hadsereg harcjárművei

USA/Dél-Vietnám:

Dél-Vietnám segítségére az amerikai hadsereg tankokat is vitt magával, például a második világháborúban megismert M24-Chaffe típusú könnyű tankot, valamint újabb fejlesztésű M41 Walker Bulldogot, M551 Sherindan (152mm-es löveget hordozott amely rakéta kilövésére is alkalmas volt), M67 "Zippo",ahol az M48 Patton lövegének helyére lángszóró került és Centurion Mk V (ausztrál hadserek használta ezeket az angol tankokat).

M48 Patton

A tankot a híres amerikai tábornokról George Patton-ről nevezték el aki a tankok harci alkalmazásának egyik legnagyobb támogatója volt. A 48-as volt az utolsó tank melynek ő volt a névadója, valamint amelyre 90 mm-es löveg került. Utódjára M48A5-re már 105 mm-es löveget szereltek. Fő rendeltetése, hogy lecserélje a hadsereg M4-es Shermanjait és az előző széria M47-es Patton tankjait.

vietnam3.jpg

Általános tulajdonságok:

  • Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
  • Hosszúság: 9,3 m
  • Szélesség :3,65 m
  • Magasság: 3,1 m
  • Tömeg: 49,6 t

Páncélzat és fegyverzet:

  • Páncélzat: hengerelt acélpáncél
  • Elsődleges fegyverzet:  90mm-es T54-es löveg;
  • Másodlagos fegyverzet: 12,7 mm-es M2 Browning
  • 7,62 mm-es M73 lövegcsővel párhuzamosított géppuska

Műszaki adatok

  • Motor: Continental AVDS–1790–5B V12 léghűtéses, V12-es, duplafeltöltős dízelmotor
  • Teljesítmény: 750 LE
  • Felfüggesztés: torziós rugók
  • Sebesség: 48,3 (műúton) km/h
  • Fajlagos teljesítmény: 15,1 LE/tonna
  • Hatótávolság: 462 km

Észak-Vietnám:

A Szovjetúnió tagjaként a kommunista hadiipar legjobbjai kerültek a vietkongok harckocsi gépparkjába: Pt-76 úszóharckocsi, T-44, a második világháborút túlélt vasak is helyet kaptak, a hadserekben (T-34, Bt széria tankjai, T-széria egyéb tankjai, Zsu légvédelmi tankok, Su-100 páncélvadász, és egyéb kínai járművek, mint Type 58 ami a T-34-85 (limitált számban kaptak a vietkong harcosok az eredetiből) szakasztott mása volt. Az amerikaiak által bevetett M48 Patton méltó ellenfele a T-54-es és T-55-ös harckocsi volt.

T-54

T-34-es és T-44-es szériák tekinthetők az elődeinek, 1944-ben kezdték fejleszteni, még ez év decemberében elkészültek a tervrajzok 1945-re a prototípusa is megépült.1946-ban rendszeresítették a Szovjet Hadseregben, sorozatgyártása 1947-től 1962-ig folyt. Számos szövetséges országba exportálták, és rendszeresítették a hidegháború során. T-55-ös továbbfejlesztett változata egy erősebb motort kapott, valamint fejlesztett pörgettyűs lövegstabilizátort.

vietnam4.jpg

Általános tulajdonságok

  • Személyzet: 4 fő
  • Hosszúság: 9 (lövegcsővel) 
  • 6,37 (páncéltest) m
  • Szélesség: 3,27 m
  • Magasság: 2,4 m
  • Tömeg: 41 500 kg
  • Páncélzat és fegyverzet
  • Páncélzat: max. 150 mm (T–54)
  • 203 mm torony, 99 mm test (T–55)
  • Elsődleges fegyverzet: 1 db 100 mm-es D–10T harckocsiágyú
  • Másodlagos fegyverzet: 1 db lövegcsővel párhuzamosított 7,62 mm-es SZGMT géppuska,
  • 1 db 12,7 mm-es DSK légvédelmi géppuska
  • Műszaki adatok:
  • Motor: V–54 vagy V–55 típusú V12-es
  • Teljesítmény:  470 kW (630 LE)
  • Felfüggesztés: torziós
  • Sebesség: 50(műúton) km/h
  • Hatótávolság: 501 km
  • extra üzemanyagtartállyal: 600 km

Légierő

USA/Dél Vietnám:

A leghíresebbek, a Chinook nevű szállító helikopter, ami tandem-rotorelrendezésű kéthajtóműves nehéz szállítóhelikopter, a hadsereg csapatszállító és haditechnika szállítására alkalmazta, valamint a Huey-Cobra, Sea Cobra és az UH-1 Iroquois "Huey" szállító helikopter.

UH-1 Iroquois "Huey"

A típus fejlesztője a Bell Helicopters, mely  az 1950-es években kísérletezett a gázturbinás helikopterekkel. 1956 októberében kezdődtek meg a próba repülések, és a Huey magasan felülmúlta a hadsereg elvárásait. 16000 db készült belőle, amiből 7000 -et vetettek be kommunista Észak-Vietnam ellen.

vietnam5.jpg

  • Funkció: többcélú szállító helikopter
  • Gyártó Bell Helicopter Textron
  • Személyzet: 1–4 fő (1–2 fő pilóta + 1–2 fegyverkezelő); 14 katona vagy 6 hordágy szállítására alkalmas
  • Első felszállás 1956. október 22.
  • Hossz  rotorral 17,4 m
  • Magasság  4,4 m
  • Tömegadatok
  • Szerkezeti tömeg  2365 kg
  • Tömeg üzemanyaggal 4100 kg
  • Max. felszállótömeg 4310 kg
  • Hajtómű 1 db Lycoming T53–L–13B gázturbina
  • Repülési jellemzők
  • Max. sebesség 220 km/h
  • Hatósugár: 510 km
  • Legnagyobb repülési magasság: 5910 m
  • Emelkedőképesség: 8,9 m/s

huey_helikopter.jpg

Észak-Vietnám:

Mi-2 es, Mi-4 es gépeket használtak szállítás céljából és Mi-8-ast támadó feladatkörökre alkalmazták. Mely méltó ellenfele volt a nyugati légi alkalmatosságok ellen.

Mi-8

A korai Mi-4-nek a gázturbinás hajtóművel felszerelt változata. Az első prototípus 1961-ben szállt fel, és 4 lapátos forgószárnnyal, valamint egy Szolovjov gázturbinás hajtóművel rendelkezett. A következő típus már két hajtóművel volt ellátva, 1963-ban áttértek az ötlapátos forgószárny kialakításra. 1967-ben megkezdődött a sorozatgyártása. Több, mint 7000 db készült belőle és rengeteg helyen bevetették, és sok szovjet szövetséges országba exportálták.

vietnam6.jpg

Egyéb haditechnikai eszközök

BTR-60

Négy tengelyes orosz páncélozott szállítójármű, melyet 1950-ben terveztek a BTR-152 leváltására. Személyzete két főből állt (vezető,parancsnok) és még 12 ember befogadására volt alkalmas a küzdőtere. Elöl 9mm, oldalt 7mm vastag páncélzat védte a bent ülőket. Elsődleges fegyverzete: 1 × 14,5 mm-es KPVT nehézgéppuska másodlagos fegyverzete:1 × 7,62 mm-es PKT géppuska. Képes volt a vízen is közlekedni hátsó hajtásának köszönhetően.

vietnam7.jpg

M113

Amerikai lánctalpas páncélozott személyszállító.  A legszélesebb körben használt jármű a vietnámi háborúban. (pl.:mentő jármű, tüzérségi vontató) Alumínium páncélzattal (12mm-38mm)készült és elődeihez képest jóval könnyeb volt, ez elég volt ahhoz, hogy megvédje a személyzetet a kézifegyverektől és elég kevés súlya volt ahhoz, hogy mérsékelten kétéltű legyen. 11 utast szállíthatott az alap 2 fő legénység mellett. Fő fegyverzet egy M2 Browing géppuska, másodlagos a variánsoktól függően más-más.

vietnam8.jpg

Mig-17

Első generációs orosz sugárhajtású vadászgép, melyet 1952-ben állítottak szolgálatba. Teljesen fém építésű méghozzá duralumíniumból készült középszárnyas, egy hajtóművel rendelkezik, szárnyai erősen nyilazottak, belső része trapéz alakú. A nappali vadász (MiG–17 és MiG–17F) két NR–23 23 mm-es gépágyúval, valamint 1 db  N–37 37 mm-es gépágyúval voltak ellátva. A fegyverzetet  a törzs orr-részében, a levegőbeömlő nyílás elé építették be. Összesen 10 000 db készült belőle.

vietnam9.jpg

RF-4 Phantom II

Két hajtóműves sugárhajtású vadászbombázó,McDonnell Douglas fejlesztett ki az 1950-es évekre.Az 1960-as és 70-es évek egyik legkorszerűbb, legsokoldalúbb harcászati repülőgépe volt, kilenc felfüggesztési pontján több mint 8400 kg-nyi fegyvert tudott 600 km távolságon belül bevetni. Az orrba épített M-61 vulcan gépágyú mellett légiharc-rakétákkkal, hagyományos siklóbombákkal szerelték fel és ezen felül precíziós csapásmérésre és képessé tették, nagy számban a vietnami háborúban került bevetésre, ahol napalm bombázására is használták.

vietnam9b.jpg

Járőrhajó (PBR)

A vietnámi háborúban 1966 márciusától 1971 végégi használt alumíniumból készült, gyengén páncélozott, kisméretű vizijármű. Feladata, nagyrészt a felderítés volt, valamint szállítási és támogatási feladatok is hárultak rá. Személyzete 4-5 főből állt. Fegyverzete: M2HB 50 kaliberes (12,7mm) iker géppuska a hajó orrában, egy kerek forgatható "kádba" építve. Hátul egy db M2HB, Két (vagy csak egyik) oldalt egy-egy M60-as géppuska és egy 40mm gránátvető.

vietnam9c.jpg

A vietnami háború eseményeinek középpontjában természetesen a katonák álltak. Ők küzdöttek, véreztek és estek el a harctereken, ám kulcsfontosságúnak számított a posztunkban felsorolt haditechnikai eszközök, fegyverek szerepe is. Ha kettőt kellene kiemelnünk közülük, melyek akár a vietnami háború szimbólumai is lehetnének, akkor az az AK-47 -es gépkarabély lenne az egyik oldalon és a Huey helikopter a másikon. Posztunk igyekezett átfogó képet adni több fegyvernem jellegzetes eszközeiről és bemutatni a vietnami háború legfontosabbak, mondhatni emblematikus fegyvereit.

Harmat Árpád Péter - Sebestyén Martin

 

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is! 

haboruk_ujlogo_2.jpg

2017.10.23.(16:09)

A II. világháború egyik legtehetségesebb német tábornoka: Rommel [15]

A Wehrmacht bővelkedett kiemelkedően tehetséges tábornokokban, akik - főleg a háború első éveiben - egészen bámulatos sikereket arattak szinte minden fronton. Nagyon nehéz a legjobb stratégákat és katonai vezetőket kiemelnünk, ám ha mégis megpróbáljuk, akkor 4-5 nevet mindenképp meg kell említenünk. Az első Gerd von Rundstedt (róla már írtunk korábban), a második Heinz Guderian (a német páncélos fegyvernem atyja), a harmadik Erich von Manstein, (a Franciaországot meghódító "Sarlóvágás" hadművelet megtervezője) a negyedik Hasso von Manteuffel, (a legfiatalabb német hadseregparancsnok) az ötödik pedig Erwin Rommel. Ötük közül ezúttal Rommel életútját emelnénk ki, hiszen még saját tiszttársai is őt tekintették a legtehetségesebb német tábornoknak.

rommel1.jpg

Erwin Rommel

A német tábornokok közt legelső helyen említhető a legfiatalabb korban (alig 51 évesen) marsall kinevezést kapott Erwin Rommel, avagy a "sivatagi róka", az Afrika Korps legendás vezetője. Ő volt az a német katonai vezető, akit a leginkább becsültek ellenfelei, különösen az angolok és akit a Vaterlandban is óriási megbecsülés illetve tisztelet övezett. A brit parlament alsóházában, 1942 -ben maga Churchill is elismerően nyilatkozott róla: 

"Igen merész és ügyes ellenfél áll velünk szemben, egy a háború vérzivatarából kiemelkedő nagy hadvezér" 

Rommel sváb gyökerekkel rendelkező, polgári-értelmiségi családba született 1891 -ben, a Dél-németországi Heidenheimben. Édesapja iskolaigazgató volt, édesanyja pedig a tartományi kormányzó lánya. Már 21 évesen katonai pályára lépett és még az első világháború kirobbanása előtt tiszti rendfokozatot kapott. A nagy háborúban az első évben megsérült a nyugati fronton, viszont megkapta a másodosztályú vaskeresztet. Később, az olasz frontra helyezték át, ahol újabb kiemelkedő haditetteiért megkapta a legmagasabb porosz kitüntetést, a Kiválóság érdemkeresztet, a Pour La Mérite -t. A háború alatt megnősült, a harcok végén Romániában, majd egy hegyivadász egységben szolgált.

Az első világháborút követően továbbszolgáló katona maradt és megírta a gyalogság jelentőségét kiemelő könyvét, a "Gyalogság előre" című művet. Tehetségére sokan felfigyeltek, köztük maga Hitler is. Támogatni kezdték továbbképzését, így elvégezhette a bécsi Theresianum Katonai Akadémiát, majd a potsdami akadémiát is. Mivel megbízhatónak tartották és kivételesen tehetségesnek, különleges, bizalmi feladatokat kapott, például a második világháború kirobbanásakor (vezérőrnagyként) Hitler testőrségének parancsnoka lehetett.

rommel_felesegevel.jpg

Rommel a feleségével /fotó: Bundesarchiv/

Rommel életében nagy választóvonalat hozott az 1940-es esztendő, amikor végre teljesült nagy álma, és egy páncélos-hadosztály élére kerülhetett. Kinevezését 1940 február 15-én kapta kézhez és ő azonnal rohant a Rajna-menti Godesbergbe, hogy átvegye alakulatát, a 7. páncélos-hadosztályt. Más hadosztály-parancsnokoktól eltérően Rommel mindig a legelső vonalból irányította harckocsijait. Így volt ez akkor is, amikor a "Sarlóvágás" hadműveletben - mely egyetlen jól megtervezett támadással rohanta le Belgiumot és Észak-Franciaországot, hogy a tengerpartra szorítsa a szövetségeseket - Rommel egysége haladt az offenzíva élén. Hat hét alatt a tehetséges tábornok 100 ezer foglyot ejtett és 450 francia tankot pusztított el. Jutalma az altábornagyi kinevezés lett, személyesen Hitlertől, akinek egyik kedvencévé vált plusz a Vaskereszt Lovagkeresztje kitüntetést is elnyerte.

Rommel Afrikában

Rommel 1941 elejére a Wehrmacht legígéretesebb tehetségű tábornoka lett, így nem is volt kétséges, hogy a Führer őt nevezze ki az akkoriban kialakuló új, afrikai front élére. Pedig nem várt könnyű feladat Rommelre: a korábban megfutamodásra kényszerített olasz szövetségesek hibáit kellett helyrehoznia, vagyis Líbiát visszaszerezni az Egyiptomból támadó angol erőktől. Ehhez egy különleges erő állt rendelkezésére, az úgynevezett Afrika Korps (Afrika hadtest), mely kezdetben egy könnyű és egy páncélos-, majd később két páncélos hadosztályból állt ( a 15. és az 5., majd 21. számú hadosztályokból, kb. 100-120 harckocsival), sőt olasz egységekkel is kiegészült. Rommel seregének harckocsi-állományában 1942 -től szinte minden páncélos típus előfordult (lásd: Wehrmacht páncélosai), de leginkább Panzer III -as és IV-es harckocsik alkották a német erők gerincét. (A legkorszerűbb Tigrisek és Párducok csak nagyon kis arányban fordultak elő.)

Az Afrika Korps alakulataival szemben Sir Archibald Wavell-, majd 1941 júliusától Sir Auchinleck tábornok vezette egyiptomi angol hadsereg állt, mely 1941 februárjában határozottan nyerésre állt és Tripolit fenyegette. 

terkep_tobruk.jpg

Rommel gyorsan rendezte erőit és sajátos taktikával kezdte meg a harcot: gyorsan mozgatva csapatait, rögtön támadásba lendült (az óvatoskodó olaszok megdöbbenésére). Miközben azonban március 31 -én visszafoglalta a tengerparti Brega városát, kifogyott készleteiből is. Ennek ellenére sikeresen tartóztatta fel a britek "Csatabárd" elnevezésű támadását, mivel 88 mm -es, Flak légvédelmi lövegeit páncéltörőként alkalmazva, sorra lőtte ki az angol harckocsikat. Ravaszságáért - ahogyan az átalakított lövegeket elhelyezte - rögtön kiérdemelte a "sivatagi róka" (Desert Fox) elnevezést az angol katonák körében. 

Sikerei elismeréseként 1941 nyarán végre kibővítették csapatait: két német hadosztályához kapott még 6 olasz hadosztályt (melyek közül 4 volt gyalogos és kettő páncélos). Ezzel létrejött a Panzergruppe Afrika, mellyel Rommel azonnal megindult Egyiptom ellen. Első nagy inváziója - mely a határon fekvő Tobrukot célozta - azonban gyorsan elakadt az utánpótlás problémái miatt, sőt a brit ellentámadás (a Crusader azaz Kereszteslovag hadművelet) visszaszorította a város alól a német csapatokat.

flak_loveg.jpg

Rommel egyik legendás 88 mm-es lövege Tobruknál

Rommel azonban makacsul ragaszkodott a támadó fellépéshez és újra meg újra próbálkozott az előretöréssel. Az angol légierő nagy hatékonysággal rombolta Rommel erőit, a német sereg 60-70 harckocsit veszített (páncélosainak felét). 

Bár 1941 ősze német szempontból nem hozott átütő sikereket, Rommel nem tett le nagy álmáról: Tobruk bevételéről. Erre végül csak 1942 májusában kapott lehetőséget, amikor jelentős erősítésekkel töltötték fel csapatait. A Theseus elnevezésű német támadó hadművelet 1942 május 26 -án indult meg és azonnal átütő sikereket hozott: Rommel egy jelentős páncélos csatában ronggyá verte a brit 8, hadsereget, majd június 21 -én váratlanul bevette Tobrukot. Diadalmas hadjáratáért a Führer azonnal tábornaggyá léptette elő Rommelt.  Ő volt az egész német hadseregben a legfiatalabb generalfeldmarschall, egyedül neki sikerült, alig 51 évesen elérnie a legmagasabb katonai rendfokozatot.

A német tábornagy - akinek nevét ekkor már az egész német hadseregben ismerték - azonban nem állt meg Tobruknál, tovább nyomult csapataival Egyiptom területén is, 570 kilométeren keresztül, egészen a Kairó közelében fekvő El-Alameinig. Itt azonban a brit 8. hadsereg megállította a német inváziót és a RAF is nagy fölényben támadta a levegőből a német harckocsikat. Rommel ekkorra már hihetetlenül kimerült és egy időre leállította a támadást. Muszáj volt pihennie és regenerálódnia is, így szeptember 22 -én elhagyta Afrikát, hogy Németországba repüljön részint Hitlerrel beszélni (utánpótlásért könyörögni), részint Semeringben feltöltődni. A Führer azonban nem adott utánpótlást és a pihenést is meg kellett szakítania, mert az angolok nagy előretörésre készültek Afrikában.

rommel_lanctalpas.jpg

Rommel a fronton /Bundesarchiv/

Rommel egyiptomi jelenléte óriási visszhangot keltett Londonban, ahol a képviselőház pánikba esett. Félő volt ugyanis, hogy a németek elérik a Szuezi csatornát és térdre kényszerítik az egész Közel-keleti térséget. Churchill fontos lépésre szánta el magát: a 8. hadsereg élére Ritchie tábornok helyére Bernard Law Montgomeryt nevezte ki, aki Rommelhez hasonló formátumú katonai tehetségnek bizonyult és óriási erősítést irányított Afrikába. Az egyiptomi brit hadsereg 1942  őszén 150 ezer főre bővült és 1348 páncélost birtokolt. Velük szemben Rommel serege még az olaszokkal együtt sem érte el a 100 ezer főt és csak 756 harckocsit vethetett be. 

Miután Rommel visszatért Afrikába, megindult az angol invázió és El-Alameinnél (1942 október 23-án) a brit túlerő Montgomery vezetésével legyőzte a németeket. Rommel 50 ezer katonát, 400 páncélost és közel ezer ágyút vesztett, így - Hitler parancsa ellenére - általános visszavonulást volt kénytelen elrendelni. Ráadásul alig két héttel a csata után, 1942 november 8-án a Torch (azaz Fáklya) hadművelet keretében amerikai és brit csapatok szálltak partra Afrika nyugati partjainál, Marokkóban és Algériában. Összesen 100 ezer pihent szövetséges katonát "szállt be" a németek elleni harcba. Ez a lépés végképp felborította az egyébként sem kiegyenlített erőviszonyokat és Rommelnek innentől már háromszoros túlerővel kellett szembenéznie, ami ráadásul két irányból, harapófogó szerűen kerítette be csapatait. Ám Rommel még ekkor is ügyesen tudta bevetni szűkös készleteit, sok esetben visszavonulás közben is óriási veszteségeket okozva a szövetségeseknek.

A folyamatos német visszavonulás végére, 1943 tavaszára már csak Tunisz maradt a németek kezén. Közben 1943 márciusában Rommel még megpróbálta menteni a menthetőt és elrepült Hitler ukrajnai főhadiszállására. A Führer a keleti front katasztrofális helyzet miatt letargiában fogadta Rommelt, aki megkísérelte meggyőzni arról, hogy ürítsék ki Afrikát és mentsék ki a német-olasz csapatokat. Ezt a Führer elutasította, de Rommelt nem engedte vissza Tuniszba (egyértelműen féltette legtehetségesebb tábornoka életét, ami arra utal, hogy mégis csak felfogta az afrikai harc reménytelenségét). A zseniális német tábornok megkapta Hitlertől a gyémántokkal ékesített kardos, tölgyfalombos Lovagkeresztet, amit addig csak nagyon kevesek érdemeltek ki. Az afrikai német erők 1943 május 12 -én kapituláltak, ekkor Hans-Jürgen von Arnim vezette csapataikat. 

rommel_hitler.jpg

Hitler és Rommel 1942 -ben

Rommel sorsa Afrika után

Rommel az afrikai front megszűnése után egy ideig Olaszországban szolgált, majd megkapta Hitlertől a franciaországi "B" hadseregcsoport parancsnoki kinevezését. Közvetlen felettese az öreg von Rundstedt lett, akivel rengeteg vitája lett 1944 tavaszán. Egyedül Rommel volt az, aki előre látta, hogy a szövetségesek valószínűleg Normandiában fogják megkísérelni a partraszállást, ám felettesei és Hitler nem hallgattak rá. Végül a "D" nap után már belátták igazát, de késő volt. Rommel a partraszállás napján épp Németországban pihent és a hírre azonnal Franciaországban termett ám rögtön kiderült számára, hogy elpuskázták a szövetségesek parton történő megállításának lehetőségét. 

A normandiai harcok során, egy alkalommal (július 17-én) két szövetséges repülő támadta meg gépkocsiját, Rommel pedig megsérült. Felépülése után tragikus helyzetben találta magát: az SS azzal vádolta meg, hogy az időközben végrehajtott Hitler elleni merénylet passzív részese volt (azaz tudott róla). Ez részben igaz is volt, hiszen Hans Speidel tábornok megpróbálta beszervezni, csak Rommel nemet mondott a "felkérésre' (mindenesetre valóban tudott az összeesküvésről). 

Hitler nem tudott megbocsátani Rommelnek, pedig hosszú ideig egyik kedvenceként tekintett rá. Üzenetet küldött a sivatagi róka számára, melyben az öngyilkosságot javasolta a tábornoknak. Rommel 1944 október 14-én méregkapszulával vetett véget életének. Egy kivételesen nagy katonai tehetséggel lett szegényebb Németország,  mégpedig teljesen értelmetlen módon. A II. világháború legtehetségesebb német tábornoka alig 53 évet élt.

Zárásul Liddel Hart angol hadtörténésztől egy idézet:

"Amíg nem kerültek kezembe Rommel írásai, ragyogó taktikusnak és nagy harctéri parancsnoknak tartottam és nem ismertem fel, hogy milyen mély stratégiai érzéke van. Belátom tévedtem. Rommelhez, csak Napóleon volt hasonló."

Harmat Árpád Péter

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Antony Beevor: A második világháború. Gold Book, 2012.
  • David Fraser: Erwin Rommel. Victoris Kft, Bp. 1995.
  • John Keegan: A második világháború. Európa Kiadó, 2008.
  • Erwin Rommel: Háború, gyűlölet nélkül

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is! 

haboruk_ujlogo_2.jpg

A Rohamtigris (Sturmpanzer VI) egy félelmetes német "csodafegyver" 1944-ből [14.]

Német szempontból a második világháború a sztálingrádi csatában bekövetkezett nagy vereséget követően, - 1943 tavaszától - már egészen új "mederben" folyt tovább. Csapataik ugyanis a keleti fronton folyamatos visszavonulásra kényszerültek: 1943 júliusában elbukott kurszki ellentámadási kísérletük, majd augusztusban fel kellett, hogy adják Harkovot és Szmolenszket, illetve novemberben Kijevet is. Hitler és a tábornoki kar 1943 végén már mindennél jobban vágyott arra, hogy valamiféle sikert is fel tudjanak mutatni. A Führer a fordulatot azoktól a csodafegyverektől várta, melyeket a kiváló német hadmérnökök próbáltak kifejleszteni a Wehrmacht számára. Ezek közé tartozott a félelmetes Rohamtigris is.

sturmtiger3.jpg

Adolf Hitler 1943 októberében szemlélte meg a német hadiipar egyik leglátványosabb páncélos acélszörnyét, mely a "Sturmpanzer VI." nevet kapta készítőitől, sturmgeschütz azaz rohamlöveg "besorolással". Lenyűgöző és félelmetes megjelenése imponált a Führernek, hiszen a hatalmas jármű 65 tonnát nyomott és megdöbbentően nagy, 380 milliméteres rakétavetővel rendelkezett (Mörser Raketenwerfer 61 L/5.4). Összehasonlításul: a legnagyobb mennyiségben gyártott német páncélos, a  Panzer IV., alig 25 tonnás tömeggel és 75 mm -es löveggel készült, de még a legendás Tigris harckocsi is 57 tonnával, 88 mm-es ágyúval szerzett hírnevet magának.

A Rohamtigris óriási mozsárágyúját egyébként a német haditengerészet fegyvertárából hozatták a Tiger harckocsialváz felépítményére. Az Tigris alváz, a döntött, több mint 100 - 150 mm vastag páncélzat és a gigantikus löveg összhatása egy igazi csodafegyver benyomását keltette. Hitler lelkesen dicsérte meg a prototípus készítőit és azonnal parancsba adta, hogy 1944 végéig 150 db -ot gyártsanak le a páncélos alakulatok számára. A Führer szentül hitte, hogy az óriáslövegek megfordítják majd a keleti fronton kialakult helyzetet. 

sturmtiger.jpg

Bár a német katonai szakértők óvatosan figyelmeztették Hitlert arra, hogy a Sturmpanzer leginkább a gyalogság támogatására alkalmas, - mégpedig kifejezetten városi harcokban alkalmazva (épületek földig rombolására), nem pedig az ellenséges páncélosok megsemmisítésére - a Führer mégis lelkes maradt és csodát várt az új páncélostól. Az is kiemelendő, hogy bizakodását sokan mások is osztották, hiszen a sztálingrádi csata kapcsán a német tisztikar egy életre megtanulta, hogy mennyire fontosak az épület-romboló páncélosok. Az is tény, hogy 1944 folyamán a Wehrmachtra még nagyon komoly városi harcok vártak. A Wehrmacht vezetése 1944-ben ellentámadásokat tervezett több szovjet nagyváros (pl. Kijev) visszavételét illetően és ott volt annak lehetősége is, hogy sikertelenség esetén a Kelet-európai nagyvárosokban kell kiharcolniuk a fordulatot. A rájuk váró városi harcokban megnyugtató volt a németek számára, hogy rendelkeznek már megfelelően pusztító erejű harci-eszközökkel. 

sturmtiger2.jpg

Megjegyzendő: éppen hat hónappal azelőtt, hogy a Rohamtigrist bemutatták a Führernek, 1943 márciusában kifejlesztették és szintén bemutatták Hitlernek az első Ferdinánd (Elefant) elnevezésű páncélvadászokat is, melyek ugyan hasonló méretűek voltak mint a Sturmpanzer, ám "csak" 88 mm -es löveggel készültek és korántsem gyakoroltak akkora hatást a német vezetőre, mint a legfrissebb fejlesztésű csodafegyver. Mindenesetre mindkét páncélos gyártása beindult: a Ferdinándokból 90 db, a Rohamtigrisekből pedig 18 db készült. A várva várt nagy háborús fordulatot azonban egyik német "csodafegyver" sem hozta meg. 

ferdinand_pancelvadasz.jpg

A Rohamtigriseket először Varsóban vetették be utcai harcokban (a varsói felkelés leverése során), majd a nyugati fronton, az ardenneki nagy német ellentámadásban is részt vettek. A források szerint mindkét helyen jól teljesítettek, de rengeteg probléma is előjött velük kapcsolatban. Ilyen gond volt például az, hogy csak 13 rakétát voltak képesek magukkal vinni a csatákba, mert annyira nagyok voltak "lövedékeik" (majdnem másfél méter hosszúak és 350 kg tömegűek), hogy képtelenség volt többet elhelyezni a páncélosban. (A rakétákat egyébként emelővel tudták csak a járműbe juttatni, a páncélos tetején.) Szintén baj volt a gyakori meghibásodás, a lomhaság és lassú menettempó is. Ugyanakkor elmondható, hogy ahol a Rohamtigrisek bevetésre kerültek -  főleg egységszerűen (több példányszámban) és meghibásodások nélkül, ott iszonyatos pusztítást okoztak. Elgondolkodtató, hogy ha 18 helyett 200-300 db Sturmpanzer vett volna részt a harcokban és mondjuk már 1941-ben vagy 1942-ben megjelentek volna a frontokon, mekkora hatást tudtak volna gyakorolni a hadi-helyzetre? (Lévén, hogy komplett városokat is képesek voltak eltörölni a Föld színéről.) De a történelemben a "mi lett volna ha" kérdést természetesen felesleges feltenni.

Ami tény: a háború 1944-ben a Rohamtigrisek, Ferdinándok, Tiger I. és II. harckocsik illetve Párducok dacára is folyamatos német vereségekkel folytatódott, mégpedig a két gigantikus nagyhatalom: a Szovjetunió és az USA kimeríthetetlen tartalékai miatt. Németország a Wehrmacht páncélosai, kiemelkedő mérnökei, haditechnikai újításai dacára is vereséget szenvedett. Ugyanakkor tény az is, hogy különleges berendezéseiket egyszerre csodálta és rettegte az ellenség (keleten és nyugaton egyaránt).

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

haboruk_ujlogo_2.jpg

2017.05.09.(22:40)