A XX. század nagy háborúinak érdekességei

Háborúk

Hitler előkészületei a háborúra és a versailles-i béke megszegése [19.]

2020. január 12. - Harmat Árpád Péter

Adolf Hitler 1933 január 30-án lett Németország kancellárja, majd Paul von Hindenburg 1934 augusztus 2-án bekövetkező halálát követően a németek birodalmi elnökévé és führerévé (azaz teljhatalmú diktátorává) "lépett elő". Kinevezését követően bevezetett új rendszerével - mely a felhatalmazási törvény révén (1933 március 23) a kormány és személyesen Adolf Hitler kezébe helyezte a legfőbb hatalmat illetve a Führer pártjának a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak a kizárólagos befolyását rendelte el - véget ért a Weimari Köztársaság kora (noha annak alkotmánya elvben [formailag] továbbra is megmaradt). Az új német állam, - melyet "félhivatalosan" már 1933 -tól a III. Birodalom (Drittes Reich) néven emlegettek és amelyet a 962-1806 közt létező Német-Római illetve az 1871-1918 közt működő Német Császárság után a sorrendben harmadik nagy és sikeres germán reich -ként aposztrofáltak - kötelező erővel be kellett volna, hogy tartsa az 1919 június 28-án aláírt (és 1920 január 10-én életbe lépett) versailles-i békét. Csakhogy Hitler a legkevésbé sem titkolt módon kezdetektől annak be nem tartását ígérte nem csak a németeknek de az egész világnak.

hitler_versailles1.jpg

A német békeszegések sora hármas célt szolgált: egyrészt bizonyítani akarta a németségnek, hogy Adolf Hitler megteheti a megalázó versailles-i diktátum meggyalázását (van hozzá a hatalma, tekintélye és ereje) másrészt gazdagította Németországot a békés úton megszerzett területekkel, harmadrészt pedig előkészítette a Német Birodalmat egy új világháborúra. Hitler már 1935-ben hozzálátott a német Lebensraum (élettér) kibővítési programjának, mely egyszerre valósította meg az említett három célt: új területeket adott a Herrenvolk (uralkodó nép) számára, hatalmas hadsereget teremtett Németországnak és óriási népszerűséggel ruházta fel magát Hitlert. De nézzük sorban, milyen lépésekben szegte meg Adolf Hitler az 1919-es versailles-i békét és milyen döntésekkel készítette elő Németországot a háborúra?

A Führer 1935 és 1939 között hat olyan diplomáciai "manővert" harcolt ki, melyek megváltoztatták hazája nemzetközi erőpozícióját Európában és a háború előkészítését is szolgálták:

1.A Wehrmacht fejlesztése és bővítése: Az első világháború utáni évek-évtizedek német hadseregének méretét szigorúan szabályozta az 1919-es békeszerződés: Németországnak nem lehetett 100 ezer főnél nagyobb fegyveres ereje és nem gyárthatott "nehézfegyvereket" sem, vagyis nem rendelkezhetett harckocsikkal, csatahajókkal és tengeralattjárókkal (illetve tüzérséggel). Ezt a passzust azonban - legalábbis a létszámra vonatkozó részt - már rögtön 1919-ben ügyesen kikerülték, amikor különböző fedőszervekkel (mint tornaklubbok, hagyományőrző egyesületek ... stb) tovább alkalmazták a háborúból leszerelő német katonákat. Ezek mellett jellemző volt a szabadcsapatok (nem hivatalos katonai csoportok) tovább-működése is, illetve egyéb félkatonai-katonai mozgalmak virágzása (pl. Stahlhelm mozgalom) Ezen csoportok egy részének nem volt egyenruhája sem, de tagjaik rendfokozataik megtartása mellett a Reichswehr alatt dolgoztak. Maga Hitler is a titokban működő Reichswehr alkalmazásában áll 1919 őszéig, mint a müncheni politikai szervezetek megfigyelője (afféle besúgó "munkakörben").

wehrmacht2.jpg

A Führer hatalomra kerülése után már nyíltan is fejlesztette és bővítette a német hadsereget, semmibe véve az 1919-es tiltó rendelkezéseket: 1935 március 16-án bevezette a sorkatonai szolgálatot és 4 év alatt közel 7 milliósra növelte (100 ezer helyett) a német hadsereg összlétszámát. A növekedést élénk fejlesztés is kísérte: Heinz Wilhelm Guderian tábornok javaslatára, 1935-től megindult a német páncélos-program, az első német páncéloshadosztályok felállítása. Guderian híres könyve az 1937-ben megjelent "Achtung Panzer" végképp meggyőzte a Führert arról, hogy fontos a harckocsi-gyártás így (a már korábban, 1934 óta gyártott Panzer I. és II. mellett) 1936-ban megindult a Panzer III, majd 1937-ben a Panzer IV. fejlesztése és tömeges előállítása is. Németország a második világháború kirobbanásakor, 1939 szeptemberében már 3000 harckocsival rendelkezett. Amikor pedig 1940 májusában megkezdődött Nyugat-Európa német lerohanása, a 2600 db támadó német harckocsi egynegyede a sokkal hatékonyabb Pz. III és Pz. IV. típusokból tevődött össze. Ami a fegyverkezés és haderőbővítést illeti tehát: Hitler 1935 és 1939 közt, a háború előtti években súlyosan megszegte a versailles-i békediktátum haderő-korlátozási rendelkezéseit és Európa egyik legnagyobb hadseregét hozta létre.

panzer_4.jpg

Az egész háború alatt gyártott, 9 ezres példány-számban előállított, 75 mm-es löveggel ellátott Panzer IV. német harckocsik

A német harckocsi-gyártás egyébként a Panzer IV. kifejlesztését követően nagyobb, erősebb és komolyabb löveggel rendelkező páncélosok innovációjába kezdett: így született meg a háború második felére a Panzer V. (mely a Párduc [Panther] nevet kapta) három változatban ("D", "A" és "G") és a Panzer VI. (Tigris) Tiger I., és II. elnevezéssel.  

parduc_panzerv.jpg

Panzer V. (Párduc) "A" típus (Róma, 1944)

2. A Rajna-vidék katonai megszállása: Hitler második számú szerződésszegése egyben a német terjeszkedés legelső lépése is volt, mégpedig 1936 március 7-én. Ekkor a Führer megszegve a versailles-i diktátum egyik legfőbb rendelkezését - mely szerint az iparilag kiemelkedő fontosságú Rajna-vidék demilitarizált (azaz katona- és fegyver mentes) övezet kell, hogy maradjon - utasítást adott a terület katonai megszállására. A német hadsereg tehát 1936 március hetedikén és nyolcadikán 19 zászlóaljjal és a Lufwaffe (légierő) bevetésével bevonult a körülbelül 20 ezer négyzetkilométeres iparvidékre. Ezzel a gyárakban, ipari létesítményekben és ásványkincsekben (kőszénben) gazdag terület a német haderő védelme alá került.

nemetorszag_terkep.jpg

Nem fordulhatott többé elő az, ami 1923-ban, vagyis Franciaország katonai megjelenése a Rajna-vidéken. [Nem sokkal a rajnai bevonulást megelőzően, 1935 -ben került sor a Saar-vidék megkaparintására is, mely ugyan törvényesen történt, a versailles-i szerződésben megengedett népszavazással - mely a helyiek Németországhoz csatlakozási szándékát mondta ki - mégis csak egy újabb német bővülést eredményezett (2570 km2 visszaszerzésével.]

3. Szövetségépítés: A Führer 1936 és 1940 közt hozta létre saját (nemzetiszocialista és fasiszta) szövetségi rendszerét Olaszország, Japán, majd az ezekhez csatlakozó "csatlós-országok" részvételével. Ennek legelső lépését az 1936 november 25-én aláírt, kommunista-ellenes Antikomintern paktum aláírása jelentette: Németország és Japán részéről, amihez 1937-ben Olaszország is csatlakozott, később pedig a Hitlerrel szövetségesi viszonyt kialakító államok egész sora, így: Bulgária, Magyarország, Románia, Szlovákia és Spanyolország.

antikomintern_paktum.jpg

A náci szövetségépítés 1940 -ben folytatódott, amikor Berlinben (1940 szeptember 27-én) Németország, Japán és Olaszország aláírta a Háromhatalmi egyezményt. Ehhez csatlakozott később: Magyarország, Románia, Szlovákia, Bulgária és Horvátország is.

4. Ausztria bekebelezése: Az "Anschluss" néven ismertté vált osztrák-német összeolvadás 1938 március 12-én kétségtelenül Hitler egyik legsikeresebb diplomáciai manővere volt. Egyben az utolsó eset is, amikor egy világvárosba történő bevonulását ünneplő tömeg és virágeső kísérte. (Amikor épp egy évvel később bevonult Prágába, már csak a gyűlölködés jeleit láthatta a cseh főváros lakóinak arcán.) Az német-osztrák egyesülés hátterében komoly előzmények álltak, mégpedig az osztrák náci-mozgalom gyors megerősödés. Ez a mozgalom ölette meg 1934-ben Engelbert Dolfuss kancellárt és érte el azt is, hogy Arthus Seyss-Inquart náci belügyminiszter 1938 március 12-én nemzetiszocialista kormányt alakítson és Hitler kérésére behívja a német csapatokat Ausztriába.

anschluss.jpg

A fenti képen a Bécsbe bevonuló Hitlert (csapatai élén) virágeső és náci karlendítések, horogkeresztes zászlók és büszke öröm fogadta. Bécs és Ausztria láthatóan örömmel fogadta a hatalmas Német Birodalommal való egyesülést 1938 tavaszán.

5. Csehszlovákia megszerzése: Hitler utolsó békésnek nevezhető - háború nélküli - terjeszkedését Csehszlovákia megkaparintásával érte el, 1938 őszén. A Führer ravasz módon látott a dologhoz: felvette a kapcsolatot Konrad Heinlein csehszlovákiai német nácival, hogy együttműködésre bírja a Vaterland németjeivel és rávegye: hívja fel látványosan és hangosan a világ figyelmét a 3,5 millió szudétanémet (csehszlovákiai német ajkú lakos) állítólagos sérelmeire. Ilyen fajta sérelmek természetesen nem léteztek - a többségi csehek békésen éltek együtt a helyi németekkel - de a felvetett nem létező problémákra hivatkozva Hitlera németek védelmében tetszeleghetett. Később a Führer hivatkozni is tudott a Heinlein által Karlovy Vary -ban kiadott autonomia követelésekre is, amikor egy nemzetközi konferencia összehívását követelte a csehországi németek védelmében. Végül 1938 szeptember 29-én Münchenben négy európai nagyhatalom részvételével megtartották ezt a bizonyos konferenciát, melyen Adolf Hitler, Benito Mussolini, Édouard Daladier és Neville Chamberlain hozott döntést (német - olasz - francia - angol részvétellel) Csehország sorsáról. A konferencia helyt adott Hitler minden követelésének. [A lenti képen: balról-jobbra: Mussolini, Hitler, Daladier, Chamberlain]

muncheni_konferencia.jpg

A francia-angol "behódolás" mögött az a remény sejlett, hogy ha helyt adnak Hitler követeléseinek, akkor elkerülhető egy hábor. A Müncheni Konferencia szétdarabolta Csehszlovákiát: legnagyobb része (Csehország) a Német Birodalom része lett (mint protektorátus), a szlovákok lakta területen németbarát náci báb-állam alakulhatott (Jozef Tiso vezetésével), a maradék részekről pedig Németország később külön dönthetett Bécsben. Az első bécsi döntés aztán 1938 november 2-án Szlovákia magyarok lakta részeit (és később Kárpátalját is) Magyarországnak adta.

6. A Memel-vidék visszacsatolása: Alig 5 hónappal a háború kirobbanása előtt, 1939 március 22-én Hitlernek még sikerült elérnie egy újabb terület bekebelezését (ugyancsak békés eszközökkel): ez volt az alig 2600 négyzetkilométeres (egy fél magyar megye méretű) Memel-vidék visszacsatolása. Az aprócska terület ma Litvánia része (Memel városának litván neve: Klaipéda). A XIX. században azonban Memel még Poroszországhoz tartozott és egészen az 1919-es versailles-i békéig a németek birtokolták (lakossága is túlnyomórészt németekből állt). Aztán az első világháborút lezáró békerendezés antant felügyelet alá helyezte az övezetet, majd 1924-ben bizonyos feltételekkel Litvániának adta (ha autonomiát biztosít a területnek). A hadseregétől megfosztott Németország lakossága és a leszerelő katonák azonban nem fogadták el a döntést: nacionalista szabadcsapatok vonultak be Memelbe és állandó feszültségforrássá változott a város és környéke. Adolf Hitler 1939 tavaszán (a Rajna-vidék, Ausztria és Csehország megszerzése után) érezte elérkezettnek az időt a Memel-vidék megszerzésére: Litvániát az övezet átadására kötelezte a német haderőt pedig megszállásra utasította.

memel_videk.jpg

Hitler tehát 1935 és 1939 között agresszív terjeszkedést folytatott, többszörösen megszegte a versailles-i békét és a nemzetközi szerződés (diktátum) rendelkezéseit sokszorosan megsértve hozott létre hatalmas hadsereget. Lépéseivel igazolta a németség számára, hogy a Lebensraum (német élettér) igenis növelhető, mert az Übermensch (felsőbbrendű) német "árja faj" sokkal nagyobb területeket "érdemel" mint a többi nép. A nyilvánvaló hazugság és őrültség (mely a biológia törvényeit is sérti, hiszen maga az ember a "faj" nem pedig egy-egy nép) mégis helyeslő fogadtatásra talált a németek körében és a Führer népszerűsége - miként a nácizmus elfogadottsága is - magasra szökött.

nemet_bevonulas_memel1939.jpg

Német katonák masíroznak Memel utcáin (1939) - a helyi német lakosság karlendítéssel köszönti őket

Németország felkészült a háborúra és arra, hogy kövesse vezérét az újabb terjeszkedésekben. Ezeket az újabb "hódításokat" azonban Európa már nem nézte tétlenül: amikor a Wehrmacht 1939 szeptember elsején lerohanta a szomszédos Lengyelországot, a vele szövetségben álló Anglia és Franciaország már hadat üzent a németeknek (1939 szeptember 3-án). Bár ezek a hadüzenetek semmin nem változtattak (hiszen nem követték tényleges hadműveletek) kialakultak a szemben álló táborok és a második világháború - a történelem eddigi legnagyobb világégése - hosszú évekre harctérré változtatta Európát és a világot.

Harmat Árpád

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!

logo_uj_haboruk.jpg

2020.01.12.22:07. 

A két világháború főbb különbségei [18.]

Az emberiség történetében (eddig) két nagy világégés zajlott: az 1914-1918 közti első világháború és az 1939-1945 közt pusztító második világháború. Az előbbi 15 millió ember halálát okozta, az utóbbi pedig csak Európában 50 millió életet oltott ki. Mindkét eseménysort kiemelten tanítják az iskolákban és mindkettő fontos része krónikánknak. Felvetődik azonban a kérdés: milyen főbb különbségek adódtak közöttük? A választ 10 pontba gyűjtöttük:

elso_masodik_vh.jpg

1. A harcok kirobbanásának okai:

Az első világháború esetében egy bonyolult világpolitikai helyzet kialakulása vezetett a harcok megindulásához, mely a világ gyarmati újrafelosztása körül kialakult vetélkedésben gyökerezett. A régi nagy gyarmatosító hatalmak ugyanis - Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország (utóbbi Közép-Ázsia és Szibéria gyarmatosítója volt) - a századfordulóra már megszerezték a Föld értékesebb területeit (egyedül Anglia 30 millió km2-es birodalommal rendelkezett), míg velük szemben, a feltörekvő, frissen megalakult európai hatalmak - mint Németország és Olaszország - lemaradtak a gyarmatszerzésekben és csupán az értéktelenebb területekért szállhattak versenybe. A Monarchia régi hatalmi befolyását szerette volna visszakapni, Németország - 1871 óta egységes és létező birodalomként - gazdasági erejéhez méltó világhatalmi szerepre áhítozott, Olaszország pedig rivalizálva a franciákkal, sokkal nagyobb gyarmatbirodalomra vágyott. Az első világháború tehát a régi és új gyarmatosítók közti versengés és vetélkedés alapkonfliktusából fejlődött világméretű küzdelemmé.

gyarmatok_1914.jpg

Ezzel szemben a második világháború a megelőző világégésben vesztett Németországnak és annak vezérének Adolf Hitlernek (illetve a nácizmusnak) a világhódító szándékai miatt robbant ki. A második világégés kirobbanása a német náci párt ideológiájában, Hitler retorikájában és a lebensraum alapfelfogásában már az 1930-as években kódolva volt. A lebensraum nagyobb életteret [országot] követelt a magasabb rendű németségnek, mely csakis hódításokkal és Európa meghódításával válhatott valóra, Hitler szerint.

2. A háború előtt kialakuló táborok:

Az első világháború esetében már jóval a harcok megindulása előtt kialakultak a szemben álló szövetségek: Németország, Olaszország és a Monarchia már 1882-ben összefogtak egymással - létrehozva a Hármasszövetséget - míg a másik oldalon Anglia, Franciaország és Oroszország - 10 évvel a háború megindulása előtt megalakították az antant szervezetét. Ezzel ellentétben a második világháborúban csak a küzdelem kezdetén (1940-ben) jött létre aláírt szövetségi szerződés: Háromhatalmi egyezmény (Németország, Olaszország, Japán) és az is csak az egyik oldalon, míg a másik oldal csak bőven a háború alatt szerveződött meg: Atlanti charta (1941augusztus 14.) néven.

haromhatalmi_egyezmeny.jpg

[A fenti képen a Háromhatalmi egyezmény aláírása látható.] Az Atlanti charta eredetileg az angolok és amerikaiak összefogása volt (a náci és fasiszta hatalmak ellen), melyhez a Szovjetunió utólag csatlakozott (1941 szeptember 29-én).

3. A küzdelem jellege, a frontok száma:

A két háború jellegében nagy eltérést mutat: míg az első világháborúban az öt nagy fronton - a nyugatin, a keletin, az itáliain, a balkánin és a mezopotámiain - állóháborús küzdelem folyt (lövészárok-harccal), addig a második világháború az egyes európai (és más kontinenseken elhelyezkedő) országok német-olasz-japán lerohanásáról "szólt" illetve az ezt követően Európában a kétfrontos (nyugati-keleti, amerikai-szovjet) ellentámadásról. Míg a "nagy háborúban", 1914 és 1918 közt évekig alig mozdultak a demarkációs vonalak, addig a második nagy világégés során a gyors előretörések, villámháborús hadműveletek játszották a főszerepet. Míg az egyikben a lövészárkok közt húzódó szögesdrót akadályok leküzdése, a mustárgáz bevetése, a szuronyos puskák alkalmazása játszotta a főszerepet, addig a másikban a sok száz illetve ezer kilométeres előretörések, hatalmas harckocsi csaták, városi harcok és bombázások jelentették a markáns jellemzőket.

elso_masodik_vh_frontok.jpg

4. Átállások a harcok alatt:

A két világháború közt lényeges különbséget jelentett az is, hogy míg az elsőben fontos országok váltottak tábort, illetve szálltak ki a harcokból, addig a második világháborúban jóval kevésbé fordult elő ilyesmi (és amennyi ilyen eset akadt, aZ is inkább a harcok végén volt jellemző). Ami a konkrét eseteket illeti: az első világháború kezdetén, 1915-ben Olaszország, majd 1916-ban Románia jelentette be átállását az antant oldalára, később pedig 1917-ben Szovjet-Oroszország szállt ki a harcokból (Breszt-litovszki béke: 1918 március 3.), illetve az USA lépett a helyükbe (1917 április 6.). A második világháborúban a két, szemben álló tábor nem változott (legfeljebb csatlakozások történtek az egyes oldalakhoz) és csak a legutolsó szakaszban fordultak elő átállások, mint például Románia 1944 augusztus 23-án (a német szövetségből kilépett és a Szovjetunió oldalára állt).

5. Az oroszok szerepe:

Mindkét háborúban kiemelkedő szerepet kaptak az oroszok, de egészen eltérő módokon: míg a második világháborút végigharcolták (az 1941 júniusi német lerohanástól az 1945 májusi német kapitulációig), addig az első világháborúban csak 1917-ig vettek részt, amikor november 7-én a Lenin vezette bolsevik puccs véget vetett a cári Oroszország által kötött antant kötelezettségeknek. Nagy tehát a kettő közt a különbség, hiszen míg az első nagy világégés végkimenetelében nem volt meghatározó szerepük, addig a másodikban megkerülhetetlenül fontos, mondhatni döntő jelentőséggel bírt részvételük. A sztálingrádi csatát követő 19-20 hónapban kiűzték a németeket országukból, majd újabb 7 hónap alatt egészen Berlinig tolták vissza a Wehrmacht erőit (megnyerve a háborút). [A lenti képen tipikus frontképek láthatóak az első és második világháborúból.]

frontkepek.jpg

Persze mindehhez kellett az is, hogy 1944 június 6-án Normandiában a szövetségesek is új frontot nyissanak, azért a háborús terhek viselésében tagadhatatlanul nagy volt a részük. Ezen a téren pedig óriási a különbség a két világháború között (orosz tekintetben)

6. Franciaország szerepe:

Az oroszok mellett a franciák háborús részvételének jelentősége is nagy eltérést mutat a két háború között. Az elsőben a németek nem voltak képesek legyőzni nyugati szomszédjukat, mint ahogyan országukat és fővárosukat sem tudták megszállni. Az 1914 augusztus 4-én meginduló német támadás és az 1918 őszi német összeomlás között a legtöbb, amit a németek képesek voltak elérni, az Párizs 22 km-re történő megközelítése volt. Ezzel szemben a második világháborúban Hitler csapatai 1940 május 10-én indultak meg Franciaország ellen és június 14-én már Párizs utcáin masíroztak. Alig több, mint egyetlen hónap alatt elesett Franciaország, melyet a későbbiekben a hitleristák két részre osztottak: egy megszállt (északi) és egy behódoltatott (déli) területre (vichy-kormányzat). A második világháború későbbi éveiben főleg Anglia, az USA és a Szovjetunió tudott csak szembeszállni a nácikkal. A fordulatot az 1944-es normandiai partraszállás hozta: a franciák hazájuk felszabadítását követően (és annak során) kezdtek újra harcot a németekkel. Szerepük tehát - éppen fordítva, mint az oroszok esetében - inkább az első, mint a második világháborúban volt meghatározó.

7. Japán szerepe:

Japán a harmadik olyan ország, melynek háborús szerepe óriási különbséget mutat a két nagy világégés tekintetében. A felkelő nap országa 1914-ben az antant, vagyis a nyugati hatalmak oldalán lépett az első világháborúba és végig a németek ázsiai területei ellen vívott küzdelmet a kínai Santung tartományban és a csendes-óceáni Mariana-, Karolina és Marshall szigeteken. Szerepe tehát nem volt kiemelkedő és a szövetségeseket támogatta. Ezzel szemben a második világháborúban már "főszerepet" játszott és a fasiszta hatalmakat támogatta. 1940-ben alapítója volt a Háromhatalmi egyezménynek, 1941-ben megtámadta az USA -t és a háború alatt a nyugati hatalmak ellenfele lett. Japán egészen 1945 szeptemberéig hadat viselt Amerikával, olyan jelentős csatákba bocsátkozva vele, mint a Midway -i és leytei tengeri csata (Fülöp-szigetek) illetve az Iwo Jima és Okinawa elfoglalásáért vívott küzdelem.

csendes_oceani_front.jpg

8. Kegyetlenségek a megszállt országokban:

A két háború eltérő jellegéről (hadászati, harcászati szempontból) már esett szó, ám fontos kiemelni azt is, hogy a tömeges háborús bűnök, hihetetlen kegyetlenségek és népirtások (zsidó és cigány holokauszt) főleg a második világháború velejárói voltak. Míg a nagy háborúban (így nevezték 1939-ig az első világégést) a harci események a frontokra szorítkoztak, addig a második világháborúban a nácik nagyon komoly pusztítást és kegyetlenkedések sorát hajtottak végre az általuk megszállt területeken is. Megsemmisítő táborokba vitték a 11 milliós európai zsidóság felét, komplett falvakat irtottak ki egy-egy megtorlás során és a Szovjetunióban Einsatzgruppe különítményeik milliókkal végeztek (zsidókra, kommunista gyanús egyénekre és partizánokra "vadászva"). A két világháború a hátországok bombázásit tekintve is nagyon eltért: míg az első világégésben ez nem volt jellemző, addig a másodikban százezrek halálát okozta (pl egyik oldalon Drezda szőnyegbombázása, a másikon London bombázása illetve V1 - V2 rakétákkal való lövetése). 

auschwitz.jpg

9. A harckocsi fegyvernem jelentősége:

A két nagy háború közt nagyon fontos különbséget jelentett az alkalmazott fegyverek bevetése: míg az első világháborúban (a szárazföldi hadviselés terén) a géppuska, az ágyú (tüzérség) és a harci gáz képviselte a legpusztítóbb és legtöbbet alkalmazott fegyvereket, addig a második világháborúban a harckocsik jelentősége volt a legnagyobb. Mind a németek, mind a szövetséges hatalmak több tízezer páncélost gyártottak le 1939 és 1945 között, melyek a legnagyobb hadjáratok, csaták és harci események főszereplői lettek a későbbiekben. Nyugat-Európa német lerohanásában, a Szovjetunió német megtámadásában (Barbarossa hadművelet) ugyanúgy kulcsfontosságúak voltak a harckocsik (és páncélvadászok), mint a nagy német ellentámadásokban (Ardenneki offenzíva, Kurszki tankcsata) és a nagyvárosokért vívott harcokban.

kursk_pz4.jpg

A legfejlettebb Wehrmacht harckocsik (Panzer IV., Panther, Tiger) állták a versenyt mind a szovjet hadiipar legjobb tankjaival (T-34/85), mind a szövetségesek legkorszerűbb páncélosaival (Sherman Firefly), sőt több tekintetben föléjük is kerekedtek. A páncélos fegyvernem egyértelműen a második világháború fő fegyvere volt, az első világégésben megjelenő harckocsik (pl Mark I.) katonai, hadászati jelentősége elenyészőnek mutatkozott.

10. Németország vereségének körülményei:

Az első világháború legvégére a legfőbb vesztes Németország - boksz hasonlattal élve - nem kapott olyan mérvű kiütést, mint a másodikban. Tény, hogy gazdasága a harcok végére kimerült, uralkodóját (II. Vilmos császárt) egy gyors és rövid forradalom zavarta el és a frontokon komoly vereséget szenvedett, ám ha mindezt összevetjük mindazzal, ami a második világháború végére érte (1945 május 7.), jelentős különbséget láthatunk. Városai romokban hevertek (Drezdát földig rombolta a brit szőnyegbombázás), 7 millió polgára hunyt el a harcokban (ebből 5,3 millió katona) és az ellenséges seregek szinte minden jelentős városába bevonultak. (Berlint az oroszok vették be.) Az első világháborúban Németország városait nem szállták meg idegen csapatok, fővárosának épületeit nem lőtték rommá orosz ágyúk és harc sem folyt német földön.

drezda.jpg

[A képen Drezda látható a szőnyegbombázás után.] Németország vesztesként történő kettéosztása (Nyugat és Kelet Németországra) is csak az 1939-1945 közötti harc esetében fordult elő. Ez tehát a 10. lényeges eltérés a két nagy világégés között.

Zárásképpen: számtalan egyéb tényezőt is meg lehetne még említeni a két világháború közötti különbségek taglalása során, de jelen poszt a legfontosabb eltérésekre próbált meg fókuszálni. Ezúttal ezt a 10 jellemzőt emeltük ki.

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!

logo_uj_haboruk.jpg

2019.08.26.15:40

A Wehrmacht legjobb páncélvadászai és a Jagdpanther [17.]

A náci Németország a 30-as években - leginkább Hitler 1933 -as hatalomra jutásától kezdődően - óriási tempójú haderő-fejlesztésekbe kezdett, melyekben eleinte nem nagyon szerepelt kiemelt helyen a páncélos fegyvernem modernizálása. Aztán 1935 -től lassan változni kezdett a helyzet: a Führer egyszer csak hallgatni kezdett azon tisztjeire, akik elkötelezett hívei lettek a harckocsik és önjáró lövegek fejlesztésének. Közülük leginkább Heinz Guderian altábornagy emelkedett ki, aki elérte Hitlernél, hogy 1935 -ben hozzájárulását adja az első német páncélos-hadosztályok felállításának. (Ezekben még a legfejlettebb harckocsik a Panzer I-II. típusok voltak.) Aztán 1937 -ben Guderian megírta híres "Achtung Panzer" című könyvét, mely Wehrmacht-szerte közkedvelt olvasmány lett és háttérbe szorította a hagyományos hadviselés híveinek (illetve a páncélos fegyvernem megrögzött ellenzőinek), például Blomberg hadügyminiszternek, Fritsch, Beck, Brauchitsch illetve Halder tábornagyoknak a szkeptikus ellenkezéseit. 

Korábbi posztunk, a Wehrmacht páncélosai kiegészítéseként ezúttal a német páncélvadászokkal, kiemelten a legendás Jagdpantherrel szeretnénk foglalkozni. De előbb tekintsük át kicsit alaposabban a történeti előzményeket.  jagdpanzer.jpg

A műszaki érdeklődésű, megalomán Hitlernek 1935-1937 időszakában megtetszettek a 20-30 tonnás, lánctalpas fémszörnyek és 1937 -től már fantáziát látott a harckocsik fejlesztésében. Az "új" favorizált fegyvernem éppen megfelelt a Führer villámháborús terveinek, hiszen a gyorsaságot, a hatalmas tűzerőt és a meglepetés erejét kombinálta egymással, mely tulajdonságok a lengyelországi és franciaországi hadműveletekben kiemelt jelentőséget kaptak. A francia hadjárat előtt már gőzerővel folyt a Panzer III és IV. fejlesztése, melyeknél már 50 és 75 mm -es lövegek is megjelentek. 

A német harckocsik mind Lengyelországban, mind Nyugat-Európában nagyon jól teljesítettek: Franciaország, Hollandia, Belgium  és Luxemburg alig egy hónap alatt a Führer ölébe hullott, nagyon nagy részben a páncélosoknak köszönhetően. A Wehrmachtban 1941 -re a legfejlettebb harckocsi a Panzer IV. lett, ám amikor 1941 júniusában megindult a Barbarossa-hadművelet és a németek először találkoztak a harctereken szovjet T-34 -esekkel, kitört a pánik és jött a felismerés: a német hadseregnek komolyabb páncélosokra lesz szüksége az oroszok végső legyőzéséhez. Rögtön megkezdődött tehát a Tigrisek és Párducok létrehozása. (Előbbiek 56 tonnás tömeggel, 88 mm -es harckocsiágyúval szerelve, utóbbiak 45 tonnával és 75 mm -es löveggel.) A háború második felére, vagyis az 1942 -es és 1943 -as háborús évek illetve 1945 tavasza között, majd 6000 Párduc és 1355 Tigris került a frontokra. Ezekkel a típusokkal a második világháború legjobb tankjai "születtek meg" és vették fel a küzdelmet a szövetségesek páncélosaival. Ám túl későn és túl kis mennyiségben. 

jagdpanzer3.jpg

A páncélvadászok

A német harckocsik fejlesztésével párhuzamosan zajlott az önjáró lövegek (geschützwagenek) kialakítása is, melyek forgatható torony helyett beépített fegyverzettel (löveggel) rendelkeztek és harckocsik helyett a tüzérség fegyvernemébe tartoztak. Az önjáró lövegeknek két válfaja alakult ki: a rohamlövegek és páncélvadászok, melyek elsősorban harctéri feladataikban tértek el egymástól. Míg a páncélvadászok elsősorban deffenzív bevetésekben vettek részt (lesből kilőni a támadó ellenséges harckocsikat, majd gyorsan helyet változtatni), addig a rohamlövegeknek a támadó hadműveletekben is komolyabb szerepet szántak. Az önjáró lövegeket eleinte Panzer III. - IV., majd később Párduc és Tigris alvázakra szerelt felépítményekkel (lövegekkel) készültek.

stug3_4.jpg

Megszülettek a legsikeresebb önjáró lövegek: a Sturmgeschütz StuG III. (Panzer III. -ból), a Nashorn (Pz IV.-ből), a Sturmgeschütz StuG IV., a VK 4501 (P) Ferdinand, VK 4501 (P) Elephant (Tigrisből), ám mind közül leghatékonyabbnak a Jagdpanther V. lett, a háborús legsikeresebb tankjának tekintett Párduc harckocsi, páncélvadász változata. 

Jagdpanther

Ebből az önjáró lövegből a második világháború alatt összesen 415 db készült, ellentétben a Jagdtigerrel, melyből csak 88 db -ot gyártottak a háború alatt (és az Elefantból is mindössze 90 db készült). Legyártott mennyisége és minősége folytán mind a nyugati, mind a keleti fronton komoly befolyásoló hatása volt a harcokra. A Jagdpantherek fejlesztése 1943 májusában fejeződött be (az első mintapéldányt 1943 december 16 -án szemlélte meg a Führer), az igazi tömeggyártás pedig 1944 februárjában vette kezdetét: 1944 februárjától ugyanis havi 10 db gördült ki a gyárakból (majd 1944 második felére a termelés megháromszorozódott, majd megsokszorozódott)

jagdpanzer2.jpg

A Vadászpárducok (Jagdpantherek) 46 tonnás tömeggel készültek, 88 mm -es, PaK 43/3 -as löveggel (jobbra és balra 17 fokos kitérési lehetőséggel), 80 - 100 mm -es páncélzattal. (Méretei: hossz: 9,87 m, szélesség: 3,42 m, magasság: 2,71 m.) Kezdetben a Daimler-Banz, majd az MIAG (Muhlenbau-Industrie AG) végezte a tömeggyártást (főleg Braunschweigben). Az 1944-es háborús év második felére már volt annyi legyártott Vadászpárduc, hogy különálló nehéz-páncélvadász zászlóaljakat alakítsanak ki. (Minden zászlóalj három, egyenként 14 járműből álló egységre tagolódott.) Ezeket a nyugati és keleti frontokon is bevetették. Legnagyobb számban az ardenneki offenzívában harcoltak (1944 decemberében).

A Jagdpantherek mindenhol jól teljesítettek: alacsony felépítményük, döntött páncélzatuk, nagy tűzerejük és tömegükhöz lépest kiemelkedően jó mozgékonyságuk miatt, ahol alkalmazták "őket" ott gyakorlatilag "taroltak". Ugyanakkor a német hadiipar túl későn kezdte hadrendbe állítani a Jagdpanthereket, így a 416 elkészült példány a legjobb német páncélosok - Párducok, Tigrisek, Elafantok, Rohamtigrisek és Stug III lövegek - mellett nem tudott számottevő fordulatot elérni a frontokon. 

Harmat Árpád Péter

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

logo_uj_haboruk.jpg

... és a legvégére egy érdekesség, egy sajátos fotóbeállítás a második világháború két, emblematikus és egymással versengő harckocsijáról:

t34_tiger.jpg

Az ügyes fotóbeállítás nem adja vissza, hogy a Tiger 170 centivel hosszabb, 72 centivel szélesebb és 69 centivel magasabb volt a T-34/85 -nél.

A Tigrisek köré szövődött misztikum egy különálló posztot is meg ér (talán legközelebb)!

***

A vietnami háború meghatározó fegyverei [16.]

Harmat Árpád Péter és Sebestyén Martin írása

A hidegháború közel fél évszázados, 1946 és 1991 közt zajló időszakának - vagyis a híres fultoni beszédtől (Churchill) a Szovjetunió felbomlásáig eltelt 45 évnek - a legnagyobb fegyveres konfliktusát kétségtelenül a vietnami háború jelentette. Ez volt ugyanis a XX. század harmadik legtöbb véráldozattal járó, közel 5 millió ember halálát okozó háborúja, a két nagy világégés (I.-II. világháború) után. A harc már 1955 -ben kezdetét vette, rögtön azt követően, hogy az indokínai háború lezárult (1954 július 21 -én, a genfi tűzszüneti egyezménnyel) és Franciaország elismerte Vietnam elszakadását. A háború főszereplői a katonák után a fegyverek voltak.

vietnam_1965.jpg

Amerikai katona tűz alatt a La Drang völgyben 1965 november  

A vietnami lett a modern hadtörténelem, máig legborzalmasabb háborúja, mely ráadásul a média szeme előtt zajlott. Az amerikai haditudósítók sokszor zárótűz alatt is dolgozva küldték haza képeiket az összecsapásokról. De hogyan is kezdődtek a harcok, milyen eseményekkel és fegyverekkel?

A vietnami háború kezdetei

vietnam_map3.jpgA frissen megalakuló Vitenam azonban rögtön megszületésekor ketté is szakadt: északon létrejött egy Kínával határos (onnan támogatást élvező) kommunista állam, Hi Si Minh vezetésével és egy déli, kapitalista (nyugatbarát) országrész, Bao Dai elnökletével (akit októberben Ngo Dinh Diem követett dél élén). A két országot a 17. szélességi kör választotta el egymástól. A háború 1955 március 29 -én vette kezdetét, amikor a déli terület fővárosában, Saigonban az északiak által támogatott Nemzeti Felszabadítási Front felkelést robbantott ki a déli terület vezetése ellen. 

Mivel a nagyhatalmak rögtön beavatkoztak a küzdelembe, valódi hidegháborús konfliktussá nőtte ki magát a háború. Egyik oldalon Kína és a Szovjetunió támogatta - fegyverekkel, kiképzőkkel és pénzzel - az Északiak haderejét (az Északi hadsereget és délen a Nemzeti Felszabadítási Frontot, ismertebb nevén:  Viet Cong -ot), míg a másik oldalon az USA patronálta a Dél-vietnami hadsereget. Amerikai "tanácsadók" már 1955 -től jelen voltak Vietnamban. Számuk 1959 -ben még csak 300 volt, de 1963 -re elérte a 16 ezer főt. Ekkor már komplett amerikai katonai alakulatok, harckocsik, helikopterek és tüzérség állomásozott Vietnamban. Később, 1964 -re az amerikai katonák száma elérte a 20 ezret, vezetőjük pedig William C. Westmoreland tábornok lett, Robert McNamara védelmi miniszter irányítása alatt. 

A harcok főként délen és a középső területeken zajlottak. A főbb csaták: Dak-tói csata (1967 november 3-22), Khe-Sanh ostroma (1968 január 21-április 9.), Hué ostroma (1968 január 30-március 3.), La-Drangi csata (1965 november 14-18.), Hamburger-Hilli csata (1969 május 10-20.). Mind nagy véráldozattal járt, különösen a Hué körüli 1968 elején zajló összecsapások, ahol körülbelül 5 ezer amerikai katona esett el (a vietnami háború összes amerikai áldozatainak 10% -a).

A háború vége

Bár a nagy összecsapásokat ugyan sorra mind az USA nyerte meg, mégsem tudott fölénybe kerülni, mert a Viet Cong bármekkora emberveszteséget pótolni tudott. Amellett a híres Ho Si Minh ösvényen és a dzsungelt behálózó földalatti járatrendszereken keresztül folyamatosan érkezett délre a fegyveres utánpótlás. Ráadásul az amerikaiak technikai fölénye sem érvényesülhetett a sajátos terepviszonyok és nehezen áthatolható erdőségek miatt. 

A háború csúcspontját az 1968-as és 1969-es évek jelentették, amikor közel 600 ezer amerikai katona állomásozott Dél-Vietnamban. Végül az amerikai közvélemény az 1970-es évek elejére megelégelte az értelmetlennek tűnő harcot és sokallni kezdte az ekkor már 50 ezer fölé emelkedett amerikai halálos áldozatok számát. Az USA 1973 január 27 -én fegyverszünetet kötött, a déliek pedig 1975 -ben adták fel a harcot. Vietnam kommunista állam lett (és az a mai napig is). Az USA 58 253 katonát veszített a háborúban, míg a vietnamiak közel 5 millió elhunyttal zárták le a harcokat (közel 900 ezer katona a két oldalon, plusz 4 millió körüli polgári áldozat).

Érdemes azonban végigtekinteni a háború fegyverein. Megnézve a 10 legjobb vietnami háborús filmet, kaphatunk némi "összképet" (és hangulati impressziót) a Vietnamban használt harci-eszközökről, de természetesen a hiteles források, szemtanúi leírások és haditechnikai könyvek a legmegbízhatóbbak a témában. Milyen katonai, haditechnikai eszközök játszották a főszerepet a hosszú küzdelemben? Milyen kézifegyverek, harckocsik, helikopterek és egyéb fegyverek segítségévek folyt a háború?

Harci eszközök Vietnamban

 

Kézifegyverek (USA/Dél-Vietnam): A vietnami háborúban hatalmas fegyver arzenállal rendelkezett az amerikai hadsereg. A leghíresebb, és a legtöbbet használt kézifegyverek közé tartozott az M60-as géppuska, az M16-os gépkarabély, a Colt pisztolyok, az M14-es gépkarabély, Winchesterek és Remington shotgunok. A leghíresebb és talán legelterjedtebb kézifegyver az amerikai katonák közt az M16 volt.

ak47_m16.jpg

M16: A gépkarabélyt a Colt gyártotta megannyi már típusú fegyver mellett. Jelentős volt karbantartási igénye, az amerikai katonák pedig gyakran elmulasztották ennek a fontos tényezőnek a figyelembevételét. Ez a jóval megbízhatóbb AK-47-essel felszerelt vietkong katonák ellen végzetes hibának bizonyult, ugyanis az M16 -osok sokszor a beragadt lőszer és egyéb helytelen kezelés okozta hibák miatt rengeteg problémát okoztak a hadseregnek. Így gyakran előfordult, hogy a katonák az ellenségtől zsákmányolt szovjet fegyvereket használták inkább. Nagy előnye volt viszont kis súlya, (ami által több lőszert vihetett magával a viselője) valamint a pontossága is. A típusnak rengetek változata készült pl.: 3 sorozat lövéses üzemmódú M16A2, gránátvetős és rövidített hosszúságú "Commando" megnevezésű is.

vietnam1.jpg

Az alap fegyver jellemzői:

  • Űrmérete: 5,56 mm
  • Lőszere: 5,56 × 45 mm NATO, vagy .223 Remington (átütő ereje kisebb, mint a Kalasnyikové, ezért az effektív lőtávja 500m, de kis lőtávban a laposabb röppályája és a sorozatlövésnél kevésbé mozdul el a fegyver)
  • Tárkapacitása: 20 vagy 30 db szekrénytárban
  • Működési elve: Gázelvezetéses, forgózáras reteszeléssel
  • Tömege: 2,97–3,53 kg
  • Fegyver hossza:1006 mm
  • Csőhossza: 508 mm
  • Elméleti tűzgyorsasága: 750–900 lövés/perc
  • Csőtorkolati sebességa: 975–884 m/s

 Észak-vietnámi fegyverek:

A Viet Cong katonák a fegyvereiket a Ho Si Minh ösvényen át kapták Kínából, melyet a szovjetek finanszíroztak. Így tehát a házi-készítésű fegyvereik  mellett modern fegyverek is helyet kaptak az arzenáljukban. Például: RPD golyószóró, Type 56-os mely az Ak-47 kínai változata volt előrehajtható bajonettel, SVD mesterlövészpuska, valamint rengeteg a szovjetek által zsákmányolt és gyártott II. világháborús fegyver. (Stg 44, Luger piszoly, Kar 98-as puska/Mosin-Nagant puska, PPSh géppisztoly, Makarov pisztoly, stb.)

AK-47: A fegyvert Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov tervezte, a német Sturmgewehr 44 külsejének mintájára. 1949-ben került rendszeresítésre a szovjet erőknél, a világ egyik híresebb fegyvere. Számtalan háborúban előfordult már, és a mai napig használják a különféle változatait. Egyszerű szerkezete, és a laza illesztései miatt a fegyver nem igényel különösebb karbantartást, még ha szennyeződés is kerül bele, akkor sem hajlamos az elakadásra. Hatalmas előnye az M16-tal szemben a brutális átütőereje, de ez sajnos a pontosság rovására ment. Másik hatalmas előnye, hogy a masszív szerkezete alkalmas volt kézitusára (nehezebb is volt) az amerikai rivális ellen.

vietnam2.jpg

  • Űrmérete: 7,62 mm
  • Lőszere: 7,62×39 mm
  • Tárkapacitása: 30 töltényes szekrénytár
  • Működési elve: gázelvételes, hosszú gázdugattyú-hátrasiklásos, forgózáras reteszelésű
  • Tömeg: 3,6 kg tár nélkül
  • töltött tárral: 4,1 kg
  • Fegyver hossza:  870 mm
  • Csőhossza: 415 mm
  • Elméleti tűzgyorsasága: 600 lövés/perc
  • Gyakorlati tűzgyorsasága: 40 (egyes lövésnél) - 100 (sorozatlövésnél) lövés/perc
  • Csőtorkolati sebessége: 715 m/s

Szárazföldi hadsereg harcjárművei

USA/Dél-Vietnám:

Dél-Vietnám segítségére az amerikai hadsereg tankokat is vitt magával, például a második világháborúban megismert M24-Chaffe típusú könnyű tankot, valamint újabb fejlesztésű M41 Walker Bulldogot, M551 Sherindan (152mm-es löveget hordozott amely rakéta kilövésére is alkalmas volt), M67 "Zippo",ahol az M48 Patton lövegének helyére lángszóró került és Centurion Mk V (ausztrál hadserek használta ezeket az angol tankokat).

M48 Patton

A tankot a híres amerikai tábornokról George Patton-ről nevezték el aki a tankok harci alkalmazásának egyik legnagyobb támogatója volt. A 48-as volt az utolsó tank melynek ő volt a névadója, valamint amelyre 90 mm-es löveg került. Utódjára M48A5-re már 105 mm-es löveget szereltek. Fő rendeltetése, hogy lecserélje a hadsereg M4-es Shermanjait és az előző széria M47-es Patton tankjait.

vietnam3.jpg

Általános tulajdonságok:

  • Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
  • Hosszúság: 9,3 m
  • Szélesség :3,65 m
  • Magasság: 3,1 m
  • Tömeg: 49,6 t

Páncélzat és fegyverzet:

  • Páncélzat: hengerelt acélpáncél
  • Elsődleges fegyverzet:  90mm-es T54-es löveg;
  • Másodlagos fegyverzet: 12,7 mm-es M2 Browning
  • 7,62 mm-es M73 lövegcsővel párhuzamosított géppuska

Műszaki adatok

  • Motor: Continental AVDS–1790–5B V12 léghűtéses, V12-es, duplafeltöltős dízelmotor
  • Teljesítmény: 750 LE
  • Felfüggesztés: torziós rugók
  • Sebesség: 48,3 (műúton) km/h
  • Fajlagos teljesítmény: 15,1 LE/tonna
  • Hatótávolság: 462 km

Észak-Vietnám:

A Szovjetúnió tagjaként a kommunista hadiipar legjobbjai kerültek a vietkongok harckocsi gépparkjába: Pt-76 úszóharckocsi, T-44, a második világháborút túlélt vasak is helyet kaptak, a hadserekben (T-34, Bt széria tankjai, T-széria egyéb tankjai, Zsu légvédelmi tankok, Su-100 páncélvadász, és egyéb kínai járművek, mint Type 58 ami a T-34-85 (limitált számban kaptak a vietkong harcosok az eredetiből) szakasztott mása volt. Az amerikaiak által bevetett M48 Patton méltó ellenfele a T-54-es és T-55-ös harckocsi volt.

T-54

T-34-es és T-44-es szériák tekinthetők az elődeinek, 1944-ben kezdték fejleszteni, még ez év decemberében elkészültek a tervrajzok 1945-re a prototípusa is megépült.1946-ban rendszeresítették a Szovjet Hadseregben, sorozatgyártása 1947-től 1962-ig folyt. Számos szövetséges országba exportálták, és rendszeresítették a hidegháború során. T-55-ös továbbfejlesztett változata egy erősebb motort kapott, valamint fejlesztett pörgettyűs lövegstabilizátort.

vietnam4.jpg

Általános tulajdonságok

  • Személyzet: 4 fő
  • Hosszúság: 9 (lövegcsővel) 
  • 6,37 (páncéltest) m
  • Szélesség: 3,27 m
  • Magasság: 2,4 m
  • Tömeg: 41 500 kg
  • Páncélzat és fegyverzet
  • Páncélzat: max. 150 mm (T–54)
  • 203 mm torony, 99 mm test (T–55)
  • Elsődleges fegyverzet: 1 db 100 mm-es D–10T harckocsiágyú
  • Másodlagos fegyverzet: 1 db lövegcsővel párhuzamosított 7,62 mm-es SZGMT géppuska,
  • 1 db 12,7 mm-es DSK légvédelmi géppuska
  • Műszaki adatok:
  • Motor: V–54 vagy V–55 típusú V12-es
  • Teljesítmény:  470 kW (630 LE)
  • Felfüggesztés: torziós
  • Sebesség: 50(műúton) km/h
  • Hatótávolság: 501 km
  • extra üzemanyagtartállyal: 600 km

Légierő

USA/Dél Vietnám:

A leghíresebbek, a Chinook nevű szállító helikopter, ami tandem-rotorelrendezésű kéthajtóműves nehéz szállítóhelikopter, a hadsereg csapatszállító és haditechnika szállítására alkalmazta, valamint a Huey-Cobra, Sea Cobra és az UH-1 Iroquois "Huey" szállító helikopter.

UH-1 Iroquois "Huey"

A típus fejlesztője a Bell Helicopters, mely  az 1950-es években kísérletezett a gázturbinás helikopterekkel. 1956 októberében kezdődtek meg a próba repülések, és a Huey magasan felülmúlta a hadsereg elvárásait. 16000 db készült belőle, amiből 7000 -et vetettek be kommunista Észak-Vietnam ellen.

vietnam5.jpg

  • Funkció: többcélú szállító helikopter
  • Gyártó Bell Helicopter Textron
  • Személyzet: 1–4 fő (1–2 fő pilóta + 1–2 fegyverkezelő); 14 katona vagy 6 hordágy szállítására alkalmas
  • Első felszállás 1956. október 22.
  • Hossz  rotorral 17,4 m
  • Magasság  4,4 m
  • Tömegadatok
  • Szerkezeti tömeg  2365 kg
  • Tömeg üzemanyaggal 4100 kg
  • Max. felszállótömeg 4310 kg
  • Hajtómű 1 db Lycoming T53–L–13B gázturbina
  • Repülési jellemzők
  • Max. sebesség 220 km/h
  • Hatósugár: 510 km
  • Legnagyobb repülési magasság: 5910 m
  • Emelkedőképesség: 8,9 m/s

huey_helikopter.jpg

Észak-Vietnám:

Mi-2 es, Mi-4 es gépeket használtak szállítás céljából és Mi-8-ast támadó feladatkörökre alkalmazták. Mely méltó ellenfele volt a nyugati légi alkalmatosságok ellen.

Mi-8

A korai Mi-4-nek a gázturbinás hajtóművel felszerelt változata. Az első prototípus 1961-ben szállt fel, és 4 lapátos forgószárnnyal, valamint egy Szolovjov gázturbinás hajtóművel rendelkezett. A következő típus már két hajtóművel volt ellátva, 1963-ban áttértek az ötlapátos forgószárny kialakításra. 1967-ben megkezdődött a sorozatgyártása. Több, mint 7000 db készült belőle és rengeteg helyen bevetették, és sok szovjet szövetséges országba exportálták.

vietnam6.jpg

Egyéb haditechnikai eszközök

BTR-60

Négy tengelyes orosz páncélozott szállítójármű, melyet 1950-ben terveztek a BTR-152 leváltására. Személyzete két főből állt (vezető,parancsnok) és még 12 ember befogadására volt alkalmas a küzdőtere. Elöl 9mm, oldalt 7mm vastag páncélzat védte a bent ülőket. Elsődleges fegyverzete: 1 × 14,5 mm-es KPVT nehézgéppuska másodlagos fegyverzete:1 × 7,62 mm-es PKT géppuska. Képes volt a vízen is közlekedni hátsó hajtásának köszönhetően.

vietnam7.jpg

M113

Amerikai lánctalpas páncélozott személyszállító.  A legszélesebb körben használt jármű a vietnámi háborúban. (pl.:mentő jármű, tüzérségi vontató) Alumínium páncélzattal (12mm-38mm)készült és elődeihez képest jóval könnyeb volt, ez elég volt ahhoz, hogy megvédje a személyzetet a kézifegyverektől és elég kevés súlya volt ahhoz, hogy mérsékelten kétéltű legyen. 11 utast szállíthatott az alap 2 fő legénység mellett. Fő fegyverzet egy M2 Browing géppuska, másodlagos a variánsoktól függően más-más.

vietnam8.jpg

Mig-17

Első generációs orosz sugárhajtású vadászgép, melyet 1952-ben állítottak szolgálatba. Teljesen fém építésű méghozzá duralumíniumból készült középszárnyas, egy hajtóművel rendelkezik, szárnyai erősen nyilazottak, belső része trapéz alakú. A nappali vadász (MiG–17 és MiG–17F) két NR–23 23 mm-es gépágyúval, valamint 1 db  N–37 37 mm-es gépágyúval voltak ellátva. A fegyverzetet  a törzs orr-részében, a levegőbeömlő nyílás elé építették be. Összesen 10 000 db készült belőle.

vietnam9.jpg

RF-4 Phantom II

Két hajtóműves sugárhajtású vadászbombázó,McDonnell Douglas fejlesztett ki az 1950-es évekre.Az 1960-as és 70-es évek egyik legkorszerűbb, legsokoldalúbb harcászati repülőgépe volt, kilenc felfüggesztési pontján több mint 8400 kg-nyi fegyvert tudott 600 km távolságon belül bevetni. Az orrba épített M-61 vulcan gépágyú mellett légiharc-rakétákkkal, hagyományos siklóbombákkal szerelték fel és ezen felül precíziós csapásmérésre és képessé tették, nagy számban a vietnami háborúban került bevetésre, ahol napalm bombázására is használták.

vietnam9b.jpg

Járőrhajó (PBR)

A vietnámi háborúban 1966 márciusától 1971 végégi használt alumíniumból készült, gyengén páncélozott, kisméretű vizijármű. Feladata, nagyrészt a felderítés volt, valamint szállítási és támogatási feladatok is hárultak rá. Személyzete 4-5 főből állt. Fegyverzete: M2HB 50 kaliberes (12,7mm) iker géppuska a hajó orrában, egy kerek forgatható "kádba" építve. Hátul egy db M2HB, Két (vagy csak egyik) oldalt egy-egy M60-as géppuska és egy 40mm gránátvető.

vietnam9c.jpg

A vietnami háború eseményeinek középpontjában természetesen a katonák álltak. Ők küzdöttek, véreztek és estek el a harctereken, ám kulcsfontosságúnak számított a posztunkban felsorolt haditechnikai eszközök, fegyverek szerepe is. Ha kettőt kellene kiemelnünk közülük, melyek akár a vietnami háború szimbólumai is lehetnének, akkor az az AK-47 -es gépkarabély lenne az egyik oldalon és a Huey helikopter a másikon. Posztunk igyekezett átfogó képet adni több fegyvernem jellegzetes eszközeiről és bemutatni a vietnami háború legfontosabbak, mondhatni emblematikus fegyvereit.

Harmat Árpád Péter - Sebestyén Martin

 

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is! 

haboruk_ujlogo_2.jpg

2017.10.23.(16:09)

Rommel, a sivatagi róka [15]

A Wehrmacht bővelkedett kiemelkedően tehetséges tábornokokban, akik - főleg a háború első éveiben - egészen bámulatos sikereket arattak szinte minden fronton. Nagyon nehéz a legjobb stratégákat és katonai vezetőket kiemelnünk, ám ha mégis megpróbáljuk, akkor 4-5 nevet mindenképp meg kell említenünk. Az első Gerd von Rundstedt (róla már írtunk korábban), a második Heinz Guderian (a német páncélos fegyvernem atyja), a harmadik Erich von Manstein, (a Franciaországot meghódító "Sarlóvágás" hadművelet megtervezője) a negyedik Hasso von Manteuffel, (a legfiatalabb német hadseregparancsnok) az ötödik pedig Erwin Rommel. Ötük közül ezúttal Rommel életútját emelnénk ki, hiszen még saját tiszttársai is őt tekintették a legtehetségesebb német tábornoknak.

rommel1.jpg

Erwin Rommel

A német tábornokok közt legelső helyen említhető a legfiatalabb korban (alig 51 évesen) marsall kinevezést kapott Erwin Rommel, avagy a "sivatagi róka", az Afrika Korps legendás vezetője. Ő volt az a német katonai vezető, akit a leginkább becsültek ellenfelei, különösen az angolok és akit a Vaterlandban is óriási megbecsülés illetve tisztelet övezett. A brit parlament alsóházában, 1942 -ben maga Churchill is elismerően nyilatkozott róla: 

"Igen merész és ügyes ellenfél áll velünk szemben, egy a háború vérzivatarából kiemelkedő nagy hadvezér" 

Rommel sváb gyökerekkel rendelkező, polgári-értelmiségi családba született 1891 -ben, a Dél-németországi Heidenheimben. Édesapja iskolaigazgató volt, édesanyja pedig a tartományi kormányzó lánya. Már 21 évesen katonai pályára lépett és még az első világháború kirobbanása előtt tiszti rendfokozatot kapott. A nagy háborúban az első évben megsérült a nyugati fronton, viszont megkapta a másodosztályú vaskeresztet. Később, az olasz frontra helyezték át, ahol újabb kiemelkedő haditetteiért megkapta a legmagasabb porosz kitüntetést, a Kiválóság érdemkeresztet, a Pour La Mérite -t. A háború alatt megnősült, a harcok végén Romániában, majd egy hegyivadász egységben szolgált.

Az első világháborút követően továbbszolgáló katona maradt és megírta a gyalogság jelentőségét kiemelő könyvét, a "Gyalogság előre" című művet. Tehetségére sokan felfigyeltek, köztük maga Hitler is. Támogatni kezdték továbbképzését, így elvégezhette a bécsi Theresianum Katonai Akadémiát, majd a potsdami akadémiát is. Mivel megbízhatónak tartották és kivételesen tehetségesnek, különleges, bizalmi feladatokat kapott, például a második világháború kirobbanásakor (vezérőrnagyként) Hitler testőrségének parancsnoka lehetett.

rommel_felesegevel.jpg

Rommel a feleségével /fotó: Bundesarchiv/

Rommel életében nagy választóvonalat hozott az 1940-es esztendő, amikor végre teljesült nagy álma, és egy páncélos-hadosztály élére kerülhetett. Kinevezését 1940 február 15-én kapta kézhez és ő azonnal rohant a Rajna-menti Godesbergbe, hogy átvegye alakulatát, a 7. páncélos-hadosztályt. Más hadosztály-parancsnokoktól eltérően Rommel mindig a legelső vonalból irányította harckocsijait. Így volt ez akkor is, amikor a "Sarlóvágás" hadműveletben - mely egyetlen jól megtervezett támadással rohanta le Belgiumot és Észak-Franciaországot, hogy a tengerpartra szorítsa a szövetségeseket - Rommel egysége haladt az offenzíva élén. Hat hét alatt a tehetséges tábornok 100 ezer foglyot ejtett és 450 francia tankot pusztított el. Jutalma az altábornagyi kinevezés lett, személyesen Hitlertől, akinek egyik kedvencévé vált plusz a Vaskereszt Lovagkeresztje kitüntetést is elnyerte.

Rommel Afrikában

Rommel 1941 elejére a Wehrmacht legígéretesebb tehetségű tábornoka lett, így nem is volt kétséges, hogy a Führer őt nevezze ki az akkoriban kialakuló új, afrikai front élére. Pedig nem várt könnyű feladat Rommelre: a korábban megfutamodásra kényszerített olasz szövetségesek hibáit kellett helyrehoznia, vagyis Líbiát visszaszerezni az Egyiptomból támadó angol erőktől. Ehhez egy különleges erő állt rendelkezésére, az úgynevezett Afrika Korps (Afrika hadtest), mely kezdetben egy könnyű és egy páncélos-, majd később két páncélos hadosztályból állt ( a 15. és az 5., majd 21. számú hadosztályokból, kb. 100-120 harckocsival), sőt olasz egységekkel is kiegészült. Rommel seregének harckocsi-állományában 1942 -től szinte minden páncélos típus előfordult (lásd: Wehrmacht páncélosai), de leginkább Panzer III -as és IV-es harckocsik alkották a német erők gerincét. (A legkorszerűbb Tigrisek és Párducok csak nagyon kis arányban fordultak elő.)

Az Afrika Korps alakulataival szemben Sir Archibald Wavell-, majd 1941 júliusától Sir Auchinleck tábornok vezette egyiptomi angol hadsereg állt, mely 1941 februárjában határozottan nyerésre állt és Tripolit fenyegette. 

terkep_tobruk.jpg

Rommel gyorsan rendezte erőit és sajátos taktikával kezdte meg a harcot: gyorsan mozgatva csapatait, rögtön támadásba lendült (az óvatoskodó olaszok megdöbbenésére). Miközben azonban március 31 -én visszafoglalta a tengerparti Brega városát, kifogyott készleteiből is. Ennek ellenére sikeresen tartóztatta fel a britek "Csatabárd" elnevezésű támadását, mivel 88 mm -es, Flak légvédelmi lövegeit páncéltörőként alkalmazva, sorra lőtte ki az angol harckocsikat. Ravaszságáért - ahogyan az átalakított lövegeket elhelyezte - rögtön kiérdemelte a "sivatagi róka" (Desert Fox) elnevezést az angol katonák körében. 

Sikerei elismeréseként 1941 nyarán végre kibővítették csapatait: két német hadosztályához kapott még 6 olasz hadosztályt (melyek közül 4 volt gyalogos és kettő páncélos). Ezzel létrejött a Panzergruppe Afrika, mellyel Rommel azonnal megindult Egyiptom ellen. Első nagy inváziója - mely a határon fekvő Tobrukot célozta - azonban gyorsan elakadt az utánpótlás problémái miatt, sőt a brit ellentámadás (a Crusader azaz Kereszteslovag hadművelet) visszaszorította a város alól a német csapatokat.

flak_loveg.jpg

Rommel egyik legendás 88 mm-es lövege Tobruknál

Rommel azonban makacsul ragaszkodott a támadó fellépéshez és újra meg újra próbálkozott az előretöréssel. Az angol légierő nagy hatékonysággal rombolta Rommel erőit, a német sereg 60-70 harckocsit veszített (páncélosainak felét). 

Bár 1941 ősze német szempontból nem hozott átütő sikereket, Rommel nem tett le nagy álmáról: Tobruk bevételéről. Erre végül csak 1942 májusában kapott lehetőséget, amikor jelentős erősítésekkel töltötték fel csapatait. A Theseus elnevezésű német támadó hadművelet 1942 május 26 -án indult meg és azonnal átütő sikereket hozott: Rommel egy jelentős páncélos csatában ronggyá verte a brit 8, hadsereget, majd június 21 -én váratlanul bevette Tobrukot. Diadalmas hadjáratáért a Führer azonnal tábornaggyá léptette elő Rommelt.  Ő volt az egész német hadseregben a legfiatalabb generalfeldmarschall, egyedül neki sikerült, alig 51 évesen elérnie a legmagasabb katonai rendfokozatot.

A német tábornagy - akinek nevét ekkor már az egész német hadseregben ismerték - azonban nem állt meg Tobruknál, tovább nyomult csapataival Egyiptom területén is, 570 kilométeren keresztül, egészen a Kairó közelében fekvő El-Alameinig. Itt azonban a brit 8. hadsereg megállította a német inváziót és a RAF is nagy fölényben támadta a levegőből a német harckocsikat. Rommel ekkorra már hihetetlenül kimerült és egy időre leállította a támadást. Muszáj volt pihennie és regenerálódnia is, így szeptember 22 -én elhagyta Afrikát, hogy Németországba repüljön részint Hitlerrel beszélni (utánpótlásért könyörögni), részint Semeringben feltöltődni. A Führer azonban nem adott utánpótlást és a pihenést is meg kellett szakítania, mert az angolok nagy előretörésre készültek Afrikában.

rommel_lanctalpas.jpg

Rommel a fronton /Bundesarchiv/

Rommel egyiptomi jelenléte óriási visszhangot keltett Londonban, ahol a képviselőház pánikba esett. Félő volt ugyanis, hogy a németek elérik a Szuezi csatornát és térdre kényszerítik az egész Közel-keleti térséget. Churchill fontos lépésre szánta el magát: a 8. hadsereg élére Ritchie tábornok helyére Bernard Law Montgomeryt nevezte ki, aki Rommelhez hasonló formátumú katonai tehetségnek bizonyult és óriási erősítést irányított Afrikába. Az egyiptomi brit hadsereg 1942  őszén 150 ezer főre bővült és 1348 páncélost birtokolt. Velük szemben Rommel serege még az olaszokkal együtt sem érte el a 100 ezer főt és csak 756 harckocsit vethetett be. 

Miután Rommel visszatért Afrikába, megindult az angol invázió és El-Alameinnél (1942 október 23-án) a brit túlerő Montgomery vezetésével legyőzte a németeket. Rommel 50 ezer katonát, 400 páncélost és közel ezer ágyút vesztett, így - Hitler parancsa ellenére - általános visszavonulást volt kénytelen elrendelni. Ráadásul alig két héttel a csata után, 1942 november 8-án a Torch (azaz Fáklya) hadművelet keretében amerikai és brit csapatok szálltak partra Afrika nyugati partjainál, Marokkóban és Algériában. Összesen 100 ezer pihent szövetséges katonát "szállt be" a németek elleni harcba. Ez a lépés végképp felborította az egyébként sem kiegyenlített erőviszonyokat és Rommelnek innentől már háromszoros túlerővel kellett szembenéznie, ami ráadásul két irányból, harapófogó szerűen kerítette be csapatait. Ám Rommel még ekkor is ügyesen tudta bevetni szűkös készleteit, sok esetben visszavonulás közben is óriási veszteségeket okozva a szövetségeseknek.

A folyamatos német visszavonulás végére, 1943 tavaszára már csak Tunisz maradt a németek kezén. Közben 1943 márciusában Rommel még megpróbálta menteni a menthetőt és elrepült Hitler ukrajnai főhadiszállására. A Führer a keleti front katasztrofális helyzet miatt letargiában fogadta Rommelt, aki megkísérelte meggyőzni arról, hogy ürítsék ki Afrikát és mentsék ki a német-olasz csapatokat. Ezt a Führer elutasította, de Rommelt nem engedte vissza Tuniszba (egyértelműen féltette legtehetségesebb tábornoka életét, ami arra utal, hogy mégis csak felfogta az afrikai harc reménytelenségét). A zseniális német tábornok megkapta Hitlertől a gyémántokkal ékesített kardos, tölgyfalombos Lovagkeresztet, amit addig csak nagyon kevesek érdemeltek ki. Az afrikai német erők 1943 május 12 -én kapituláltak, ekkor Hans-Jürgen von Arnim vezette csapataikat. 

rommel_hitler.jpg

Hitler és Rommel 1942 -ben

Rommel sorsa Afrika után

Rommel az afrikai front megszűnése után egy ideig Olaszországban szolgált, majd megkapta Hitlertől a franciaországi "B" hadseregcsoport parancsnoki kinevezését. Közvetlen felettese az öreg von Rundstedt lett, akivel rengeteg vitája lett 1944 tavaszán. Egyedül Rommel volt az, aki előre látta, hogy a szövetségesek valószínűleg Normandiában fogják megkísérelni a partraszállást, ám felettesei és Hitler nem hallgattak rá. Végül a "D" nap után már belátták igazát, de késő volt. Rommel a partraszállás napján épp Németországban pihent és a hírre azonnal Franciaországban termett ám rögtön kiderült számára, hogy elpuskázták a szövetségesek parton történő megállításának lehetőségét. 

A normandiai harcok során, egy alkalommal (július 17-én) két szövetséges repülő támadta meg gépkocsiját, Rommel pedig megsérült. Felépülése után tragikus helyzetben találta magát: az SS azzal vádolta meg, hogy az időközben végrehajtott Hitler elleni merénylet passzív részese volt (azaz tudott róla). Ez részben igaz is volt, hiszen Hans Speidel tábornok megpróbálta beszervezni, csak Rommel nemet mondott a "felkérésre' (mindenesetre valóban tudott az összeesküvésről). 

Hitler nem tudott megbocsátani Rommelnek, pedig hosszú ideig egyik kedvenceként tekintett rá. Üzenetet küldött a sivatagi róka számára, melyben az öngyilkosságot javasolta a tábornoknak. Rommel 1944 október 14-én méregkapszulával vetett véget életének. Egy kivételesen nagy katonai tehetséggel lett szegényebb Németország,  mégpedig teljesen értelmetlen módon. A II. világháború legtehetségesebb német tábornoka alig 53 évet élt.

Zárásul Liddel Hart angol hadtörténésztől egy idézet:

"Amíg nem kerültek kezembe Rommel írásai, ragyogó taktikusnak és nagy harctéri parancsnoknak tartottam és nem ismertem fel, hogy milyen mély stratégiai érzéke van. Belátom tévedtem. Rommelhez, csak Napóleon volt hasonló."

Harmat Árpád Péter

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Antony Beevor: A második világháború. Gold Book, 2012.
  • David Fraser: Erwin Rommel. Victoris Kft, Bp. 1995.
  • John Keegan: A második világháború. Európa Kiadó, 2008.
  • Erwin Rommel: Háború, gyűlölet nélkül

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is! 

haboruk_ujlogo_2.jpg

A Rohamtigris (Sturmpanzer VI) egy félelmetes német "csodafegyver" 1944-ből [14.]

Német szempontból a második világháború a sztálingrádi csatában bekövetkezett nagy vereséget követően, - 1943 tavaszától - már egészen új "mederben" folyt tovább. Csapataik ugyanis a keleti fronton folyamatos visszavonulásra kényszerültek: 1943 júliusában elbukott kurszki ellentámadási kísérletük, majd augusztusban fel kellett, hogy adják Harkovot és Szmolenszket, illetve novemberben Kijevet is. Hitler és a tábornoki kar 1943 végén már mindennél jobban vágyott arra, hogy valamiféle sikert is fel tudjanak mutatni. A Führer a fordulatot azoktól a csodafegyverektől várta, melyeket a kiváló német hadmérnökök próbáltak kifejleszteni a Wehrmacht számára. Ezek közé tartozott a félelmetes Rohamtigris is.

sturmtiger3.jpg

Adolf Hitler 1943 októberében szemlélte meg a német hadiipar egyik leglátványosabb páncélos acélszörnyét, mely a "Sturmpanzer VI." nevet kapta készítőitől, sturmgeschütz azaz rohamlöveg "besorolással". Lenyűgöző és félelmetes megjelenése imponált a Führernek, hiszen a hatalmas jármű 65 tonnát nyomott és megdöbbentően nagy, 380 milliméteres rakétavetővel rendelkezett (Mörser Raketenwerfer 61 L/5.4). Összehasonlításul: a legnagyobb mennyiségben gyártott német páncélos, a  Panzer IV., alig 25 tonnás tömeggel és 75 mm -es löveggel készült, de még a legendás Tigris harckocsi is 57 tonnával, 88 mm-es ágyúval szerzett hírnevet magának.

A Rohamtigris óriási mozsárágyúját egyébként a német haditengerészet fegyvertárából hozatták a Tiger harckocsialváz felépítményére. Az Tigris alváz, a döntött, több mint 100 - 150 mm vastag páncélzat és a gigantikus löveg összhatása egy igazi csodafegyver benyomását keltette. Hitler lelkesen dicsérte meg a prototípus készítőit és azonnal parancsba adta, hogy 1944 végéig 150 db -ot gyártsanak le a páncélos alakulatok számára. A Führer szentül hitte, hogy az óriáslövegek megfordítják majd a keleti fronton kialakult helyzetet. 

sturmtiger.jpg

Bár a német katonai szakértők óvatosan figyelmeztették Hitlert arra, hogy a Sturmpanzer leginkább a gyalogság támogatására alkalmas, - mégpedig kifejezetten városi harcokban alkalmazva (épületek földig rombolására), nem pedig az ellenséges páncélosok megsemmisítésére - a Führer mégis lelkes maradt és csodát várt az új páncélostól. Az is kiemelendő, hogy bizakodását sokan mások is osztották, hiszen a sztálingrádi csata kapcsán a német tisztikar egy életre megtanulta, hogy mennyire fontosak az épület-romboló páncélosok. Az is tény, hogy 1944 folyamán a Wehrmachtra még nagyon komoly városi harcok vártak. A Wehrmacht vezetése 1944-ben ellentámadásokat tervezett több szovjet nagyváros (pl. Kijev) visszavételét illetően és ott volt annak lehetősége is, hogy sikertelenség esetén a Kelet-európai nagyvárosokban kell kiharcolniuk a fordulatot. A rájuk váró városi harcokban megnyugtató volt a németek számára, hogy rendelkeznek már megfelelően pusztító erejű harci-eszközökkel. 

sturmtiger2.jpg

Megjegyzendő: éppen hat hónappal azelőtt, hogy a Rohamtigrist bemutatták a Führernek, 1943 márciusában kifejlesztették és szintén bemutatták Hitlernek az első Ferdinánd (Elefant) elnevezésű páncélvadászokat is, melyek ugyan hasonló méretűek voltak mint a Sturmpanzer, ám "csak" 88 mm -es löveggel készültek és korántsem gyakoroltak akkora hatást a német vezetőre, mint a legfrissebb fejlesztésű csodafegyver. Mindenesetre mindkét páncélos gyártása beindult: a Ferdinándokból 90 db, a Rohamtigrisekből pedig 18 db készült. A várva várt nagy háborús fordulatot azonban egyik német "csodafegyver" sem hozta meg. 

ferdinand_pancelvadasz.jpg

A Rohamtigriseket először Varsóban vetették be utcai harcokban (a varsói felkelés leverése során), majd a nyugati fronton, az ardenneki nagy német ellentámadásban is részt vettek. A források szerint mindkét helyen jól teljesítettek, de rengeteg probléma is előjött velük kapcsolatban. Ilyen gond volt például az, hogy csak 13 rakétát voltak képesek magukkal vinni a csatákba, mert annyira nagyok voltak "lövedékeik" (majdnem másfél méter hosszúak és 350 kg tömegűek), hogy képtelenség volt többet elhelyezni a páncélosban. (A rakétákat egyébként emelővel tudták csak a járműbe juttatni, a páncélos tetején.) Szintén baj volt a gyakori meghibásodás, a lomhaság és lassú menettempó is. Ugyanakkor elmondható, hogy ahol a Rohamtigrisek bevetésre kerültek -  főleg egységszerűen (több példányszámban) és meghibásodások nélkül, ott iszonyatos pusztítást okoztak. Elgondolkodtató, hogy ha 18 helyett 200-300 db Sturmpanzer vett volna részt a harcokban és mondjuk már 1941-ben vagy 1942-ben megjelentek volna a frontokon, mekkora hatást tudtak volna gyakorolni a hadi-helyzetre? (Lévén, hogy komplett városokat is képesek voltak eltörölni a Föld színéről.) De a történelemben a "mi lett volna ha" kérdést természetesen felesleges feltenni.

Ami tény: a háború 1944-ben a Rohamtigrisek, Ferdinándok, Tiger I. és II. harckocsik illetve Párducok dacára is folyamatos német vereségekkel folytatódott, mégpedig a két gigantikus nagyhatalom: a Szovjetunió és az USA kimeríthetetlen tartalékai miatt. Németország a Wehrmacht páncélosai, kiemelkedő mérnökei, haditechnikai újításai dacára is vereséget szenvedett. Ugyanakkor tény az is, hogy különleges berendezéseiket egyszerre csodálta és rettegte az ellenség (keleten és nyugaton egyaránt).

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

haboruk_ujlogo_2.jpg

2017.05.09.(22:40)

A történelem legnagyobb légi háborúja: az angliai csata [13.]

A második világháború és valószínűleg az egész világtörténelem legnagyobb légi háborúja 1940 július 10 és október 31 közt zajlott Nagy-Britannia felett. A németek meg akarták semmisíteni az angol légierőt, hogy aztán a Seelöwe hadművelet keretében partra tudjanak szállni a szigetországban. Hitler végső célja Nagy-Britannia teljes megszállása és kincseinek, gyarmatainak megszerzése volt. Ám az angolok pontosan tudták, hogy megmaradásuk a tét, így mindenre elszánták magukat, majd május 10-én egy erőskezű, határozott miniszterelnököt iktattak hivatalba: Winston Churchillt. Az új vezető sikerre vitte harcukat, melynek végén így nyilatkozott:

Soha még az emberi konfliktusok történetében nem köszönhettek ilyen sokan, ilyen sokat, ilyen keveseknek

De hogyan is kezdődött az egész? Hogyan tudott nyerni Anglia a hírhedt Luftwaffe felett?

london_angliaicsata.jpg

A lebombázott London egyik utcája (1940)

A hitleri német hadsereg 1940 tavaszán nagy sikerrel és villámgyorsan rohanta le Nyugat-Európát, vagyis a Benelux államokat és Franciaországot. A német páncélosok mindenhol győzelmeket arattak, a belga-holland-francia erők pedig folyamatos visszavonulásra kényszerültek. Végül 1940 május 24 -re az angol expedíciós erők és a megmaradt francia csapatok már a La Manche csatorna partjára, Dunkerque környékére szorultak egy németek által bekerített katlanba. Ekkor azonban Hitler megállította csapatainak előretörését, amivel akaratlanul is időt adott az angoloknak arra, hogy a bekerített 400 ezer fős szövetséges haderő 90% -át átmenekítsék a csatorna túlpartjára,  azaz Angliába. Az egy hetes dunkerque csata 1940 május 26 és június 4 közt nyilvánvalóvá tette: Hitler következő célpontja Nagy-Britannia lesz. És valóban így is lett: a németek június 14-én bevonultak Párizsba, majd kidolgozták az Oroszlánfóka hadműveletet, Anglia lerohanására. Ennek előkészítéseként vette kezdetét 1940 július 10-én, a 3 hónapos angliai csata. 

spitfire.jpg

Brit Spitfire vadászgépek 1940 szeptemberében Anglia felett

Az angliai csata

A német légitámadást a Ruhr-vidék ellen indított első angol bombázások előzték meg, mire Hitler legfontosabb bizalmi emberéhez az első világháborús repülőparancsnokhoz, Hermann Göringhez fordult. Göring pedig mint a német légierő (Luftwaffe) feje biztosította a Führert arról, hogy a brit légierő egy hónapon belül történő megsemmisítése nem okoz majd gondot. A magabiztos kijelentést határozott cselekvés követte: Göring parancsára megindult a délkelet-angliai brit kikötők, repterek és radar állomások bombázása. A német bombázókat nagy számban kísérték Bf 109 Messerschmitt vadászgépek, így kezdetben a brit légierő nem nagyon tudott mit kezdeni a támadásokkal. Ráadásul a németek számbeli fölényben is voltak: közel 1300 bombázót és majd 900 vadászgépet tudtak bevetni, míg a briteknek "csak" 500 bombázógépük és 700 vadászuk volt. /forrás: Ránki György: A második világháború története.Gondolat, Bp., 1982./ A csapatok élén mindkét oldalon tapasztalt és felkészült tábornokok álltak: a németeknél Albert Kesselring (a 2. német légiflotta parancsnoka), illetve Hugo Sperrle (3. német légiflotta irányítója), míg velük szemben az angoloknál Hugh Dowding repülő főmarsall, Keith Park almarsall illetve Trafford Leigh-Mallory tábornokok irányították a hadműveleteket.

Az első hetekben, július folyamán mindkét fél puhatolózott a másik erejéről és taktikájáról. Aztán augusztusban a légi háború elérte csúcspontját: az angolok Spitfire és Hurricane vadászokkal próbálták támadni a Heinkel (He 111) bombázókkal érkező Messserschmitteket és folyamatos légi párharcok alakultak ki a szigetország felett. Ezekben idővel rendre a Spitfire -rek kerültek ki győztesen főként jobb manőverező képességük miatt (bár a német vadászgépek valamivel gyorsabbak voltak).

churchill_angliai_csata.jpg

Churchill egy bombatámadás helyszínén

Miközben a nyár utolsó heteitől a németek már éjszakai is bombázták Angliát, a briteknél óriási pilótahiány alakult ki. Bevezették a gyorsított pilóta-képzést és még az USA -ból is fogadtak önkénteseket. Közben elérkezett a csata fordulópontja: Hitler mind többet hőbörgött azon, hogy a Göring által ígért egy hónap leteltével sincs nyoma annak, hogy az angolok feladnák a harcot. Ráadásul augusztus végén egy éjszaka végrehajtott lakóházakat is romba döntő londoni bombázásra válaszul a britek megkezdték Berlin bombázását. A Führer valóságos dührohamot kapott. Úgy vélte, hogy az eredeti taktika, vagyis az angol repterek, kikötők, katonai bázisok bombázása nem elegendő és meg kell kezdeni London bombázását is. Amikor Hitler augusztus utolsó napjaiban a brit főváros lerombolásáról döntött, nem tudta, hogy valójában nagyon is sikeres volt az eredeti stratégiája és az angolok erőtartalékaik végén jártak már. A RAF (Royal Air Force) az összeomlás szélén állt. Ám a fordulat - a katonai támaszpontok helyett a főváros bombázása - levegő vételhez juttatta a brit légierőt. Ráadásul a polgári célpontok elleni rohamok Anglia felháborodását és dühét váltották ki, amit széles összefogás és szinte a megszállottsággal azonos eltökéltség követett.

heinkel_angliaicsata.jpg

Heinkel, német bombázó gép (fotó: Bundesarchiv)

Amikor 1940 szeptember elején, a légi háború 60. napja körül megkezdődött London folyamatos bombázása, az angolok mindenre elszálltan viselték a megpróbáltatásokat. Elhatározták, hogy megmutatják a világnak: ugyanúgy élik tovább életüket, mint korábban. Miközben a légitámadást jelző szirénák szavára időnként mindenki az óvóhelyekre húzódott, a munkahelyek, boltok, középületek nyitva tartottak és a támadás elmúltával mindenki tovább végezte dolgát. Churchill kitartásra buzdított és a bombázások szüneteiben személyesen kereste fel a lerombolt lakóházakat, épületeket. Az angol sikerekben komoly szerepe volt a brit radarok hatékony működésének melyek időben tudták előre jelezni a Messerschmittek érkezését. A radarokat két angol tudós, Sir Edward Appleton és Robert Watson Watt fejlesztette ki, és a berendezések képesek voltak 100 km -en belül lokalizálni a támadó gépeket. Szintén komoly mértékben járult hozzá a sikeres angol védekezéshez az úgynevezett katonai léggömbök vagy ballonok alkalmazása. Ezeket a főváros fölé engedték, hogy azok megzavarják a német bombázókat, és magasabbról történő bombakioldásra kényszerítsék őket (pontatlanabb célzással). De a legfontosabb győzelmi tényező a hihetetlen brit elszántság volt, melyet Churchill folyamatosan ébren tartott, lelkesítő beszédeivel.

ballonok_angliaicsata.jpg

Légvédelmi ballonok London felett (1940)

Befolyásolta még az angliai csata végkimenetelét az is, hogy míg a német repülők a ki- és berepülés időtartamával kalkulálva csak rövid ideig tartózkodhattak az angol légtérben, addig a brit gépek naponta többször is bevetésre indulhattak. Szintén fontos tényezőnek bizonyult, hogy míg a Nagy-Britannia felett lelőtt német gépek pilótái ha túl is élték a kényszerleszállást mindig fogságba kerültek, addig az angol pilótákat általában sikerült megmenteni.

Mindenesetre a "Blitz -nek" nevezett légi-háború - mely igazából csak szeptember 7-én vette kezdetét az angol nagyvárosok ellen - a szigetország végső tűrőképességét feszegette. Szeptember 15-én (egy vasárnapon) a Luftwaffe a legnagyobb támadását indította London ellen (aznap 56 német gép veszett oda), majd következett Coventry (egy közép-angliai kisváros) földig bombázása. Több angol nagyvárosban egész lakónegyedek álltak lángokban.

Aztán elérkezett szeptember vége és Hitler kezdte belátni: nem tudja megsemmisíteni az angol légierőt, sőt a Luftwaffe veszteségei már olyan nagyok, hogy ha folytatja a támadásokat, azzal kétségessé teszi a háború folytatását is. Források szerint a Luftwaffe legkevesebb 600 vadászgépet és 400 egyéb repülőt vesztett az angliai csatában. Márpedig a Führer még csak azt követően tervezte megtámadni a hatalmas Szovjetuniót, amihez nagyon sok harcképes bombázóra és vadászgépre volt szüksége. Végül szeptember 17-én hivatalosan is elhalasztották az Oroszlánfóka hadműveletet, noha Anglia bombázása még egy hónapig intenzíven folytatódott (október 6-tól már csak éjszaka).

Az angliai csata 43 ezer brit életet követelt ugyan, de egységbe kovácsolta az angolokat és megszülte bennük azt az elhatározást, hogy bármi áron legyőzzék Hitlert. Alig 10 hónappal később, 1941 augusztus 10-én megszületett az Atlanti Charta, az amerikai-brit-szovjet összefogás mely végül 1945 tavaszára diadalt aratott Németország felett.

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

haboruk_ujlogo_2.jpg

2017.-05.04.(8:46)

 

Szövetséges páncélosok a II. világháborúban [12.]

A második világháború a hadtörténelem első olyan összecsapás-sorozata volt, melyben a főszerepet a harckocsik, páncélosok, önjáró lövegek játszották, nem egyszer a siker zálogát biztosítva egy - egy ütközethez. A III. Birodalom és a szövetségesek hadiipara egymással versengve próbált jobb és hatékonyabb páncélos típusokat kifejleszteni, melyek aztán a harctereken bizonyítottak (vagy mondtak csődöt). A Wehrmacht páncélosairól korábban már írtunk, (ezúton is köszönjük a 24 ezres látogatottságot) most pedig a francia, angol, amerikai és szovjet harckocsi típusokat szeretnénk röviden - de reményeink szerint érdekesen - bemutatni.

Vickers - Először a második világháború legelőször megtámadott országából, Lengyelországból választottunk egy páncélos típust. Varsó lerohanásakor, a lengyeleknél, harckocsi terén főleg a brit Vickers Mk. E típuson alapuló, ám továbbfejlesztett 7TP könnyű harckocsi állt rendelkezésére. Az elnevezés a harckocsi súlyára utal, vagyis 7 tonnásra tervezték, de ez csak a prototípus tömege volt, ugyanis a hadrendbe állított tank tömege majdnem 10 tonna volt. Elődjéhez képest megvastagított páncélzatot (17 mm), és egy 37 mm-es löveget kapott. A tankban 3 fő kapott helyet. Készült belőlük kéttornyos kivitelű változat is, ahová kettő géppuska került. A prototípusokkal együtt összesen mintegy 139 db-ot gyártottak belőlük.

Francia harckocsik

Renault R35 - Franciaországban, a harckocsik nagy részét Renault 35-ös harckocsik tették ki, melyek kétfős személyzettel harcoltak. A francia tankok nagy hátránya, hogy a tornyok kezdetben egy személyesek voltak, ami nagy terhet jelentett a kezelő számára. A könnyű-páncélos 37 mm-es ágyúval és 47 mm-es páncélzattal rendelkezett, súlya több mint 10 tonna. 1940 júniusáig 1685 db-ot gyártottak belőle.

renault.jpg

Somua S35

A lovassági harckocsinak gyártott Somua S35 közepes tank a háború elején az összes másik nemzetnél, még a németek akkori Pz III-nál is gyártott legjobb tank. Mind páncélvédettségben (47mm), mind ágyúban (szintén 47mm) felülmúlta vetélytársait. Kezelő személyzete 3 főből állt. Hátrányai, a bonyolult futóműve, melyet nehéz volt karbantartani, és a szintén kis torony. Súlya 19,5 tonna volt. Az 1940-es francia kapitulációig 427db készült el belőle.

Char B1

Franciaország legerősebb harckocsija, a Char B1 nehéz harckocsi volt.  Páncélzata 60 mm, így szemből nehezen leküzdhető ellenfél volt, viszont oldalt csak minimális védelmmel rendelkezett, így ha találat érte, könnyen kigyulladhatott a motor. A többi tanktól eltérően két ágyú is helyet kapott benne, a toronyban, (ami egy kibővített Somua torony volt), így már két fő tudta kezelni a löveget. A 47 mm-es löveg és a testben lévő 75 mm-es tarack hatékony fegyverzetnek bizonyult. A páncéltestben elhelyezett ágyút csak felfelé lehetett mozgatni, oldalra csak a tank mozgatásával egyetemben, ami megterhelő feladat volt a kezelők számára. Személyzet 4-5 főből állt. A tank össztömege: 32 tonna volt.

charb1.jpg

Angol és amerikai harckocsik

Stuart - Az USA a háborúba belépése előtt, évről évre próbált egyre nagy hangsúlyt fektetni a páncélos fegyvernem fejlesztésére. Kezdetben Stuart szériájú könnyű harckocsikat gyártottak, melyeket sok helyen bevetettek, jó mobilitása miatt. Ezt a tank típust 4 fő kezelte, páncélzata 13-51 mm-re terjedt (típusfüggően) 37 mm-es ágyúval és 3 géppuskával felszerelve. Később a típus váltótankja a M24 Chaffee lett. 

M3 Lee

Talán az M4 Sherman mellett a másik leghíresebb tank az M3 Lee volt. Angliába is sokat exportáltak belőle (később erről is szó lesz). Az amerikai polgárháború tábornokáról, Robert E. Lee -ről elnevezett harckocsit az Afrikai harcokban és Burmában (a japánok ellen) nagy számmal vetették be a britek. A páncélos típus "népszerűsége" egészen addig tartott, amíg az előbb említett váltótársa (a Sherman) ki nem szorította. Fő fegyverzete a test jobb oldalában található 75 mm-es löveg volt korlátozott mozgással, 45 fokban. A test baloldalának tetején kapott helyet a 37 mm-es löveg egy párhuzamosított géppuskával (így összesen 3 géppuska volt a tankon). A jármű 24 tonnát nyomott.

M10 Wolverine páncélvadász

Amerika nagy figyelmet fordított a páncélvadászokra, melyek közül kettő igen hatásos volt a harcok során. Az egyik az M4-es vázára épített M10 Wolverine volt, amely egy 76mm-es löveget kapott, valamint egy önvédelmi célokat szolgáló 12,7mm-es nehézgéppuskát, amely a torony hátuljában helyezkedett el egy rögzítő állványon. Személyzete 5 főből állt. Páncélvédettsége 9mm-től 57mm-ig terjedt,a harckocsi tömege meghaladta 30 tonnát. Összesen mintegy 6700 db-ot gyártottak belőle.

M18 Hellcat páncélvadász

A legütőképesebb páncélvadászuk a M18 Hellcat volt. Kezdetben 75 mm-es löveget kapott, melyet aztán 76 mm-esre cseréltek a nagyobb átütőerő miatt. Másodlagos fegyverzete szintén egy 12,7 mm-es géppuska, egy 360 fokban körbeforgatható, a toronyhoz rögzített sínen. Páncélzata nagyon gyenge volt, 5 mm-től 25 mm-ig terjedt, valamint a toronytető nem volt páncélozva, a súly csökkentése (18 tonna) és a mozgékonyság megtartása érdekében, ami kiszolgáltatottá tette a legénységet, a felülről érkező behatások ellen. Összesen 2500-at gyártottak belőle, de ez a mennyiség is komoly hatást gyakorolt az egyes összecsapások végkimenetelére.

hallcat.jpg

M3 Grant harckocsi

Nagy-Britannia második világháborúban nagyrészt az amerikaiaktól szerezte be tankjait, mint például a korábban említett M3 Grant harckocsit laposabb, módosított toronnyal, egyel kevesebb géppuskával. Montgomery is egy ilyen tankból parancsnokolta a hadseregét Rommel ellen, az afrikai hadjáratban.

Crusier, Covenant, Crusader

Több könnyű páncélost is gyártottak, melyek első szériái a Crusier nevet kapták, 1940-ben megjelentek Covenanterek, 1942-ben pedig a Crusaderek. Az előbbi tankon 40 mm-es ágyú kapott helyet egy koaxiálisan beépített géppuskával. Személyzete 4 tagból állt. Védettsége 7 mm és 40 mm között mozgott. Súlya 18 tonna volt. 1700 db készült belőle. Utóbbiból több típus is készült, más-más felszereléssel. A Crusadereket a második világháború alatt főleg az afrikai hadszíntéren vetette be Anglia. A 20 tonnás Crusaderekből hat altípus is készült, 40 illetve 57 mm -es Ordnance QF lövegekkel. Több mint 5 ezer készült belőlük, de 1943 -tól ezt a típust is kiszorította a Sherman.

crusader.jpg

Matilda

A Matilda harckocsit szintén bevetették Afrikában, de mobilitása miatt hátrányban volt a német páncélosokkal szemben, viszont páncélvédettség terén felülmúlta azokat. Kezdetben csak a 88mm-es Flak ágyúkkal tudták csak kilőni a németek. Lövege 40mm-es volt mellette pedig egy 7,92mm-es géppuska kapott helyet. Kezelőszemélyzet 4 emberből állt. Tömege 27 tonnára rúgott. Szintén több típus készült belőle, de gyengeségei miatt hamar kivonták őket a frontról. 3000 példány készült belőlük.

Churchill

Nagy-Britannia az első komolyabb nehéz harckocsija a Miniszterelnökükről elnevezett, 39 tonnás Churchill széria volt, melyből összesen 11 típus készült el. A II. világháború alatt kb 5 ezer Churchill harckocsi került a frontokra, legtöbb, 1944 nyarától a VII -es változatból (1500 db). Az első Churchillek még 40 mm-es löveggel készültek, 7,92 mm-es géppuskával és egy testben helyet foglaló 3 hüvelykes, azaz 76,2 mm-es trackkal. Személyzete 5 főből állt. Páncélozottsága 19 mm-től 101 mm-ig terjed, ami nagy hatással volt mozgékonyságára, amely így sajnos korántsem volt kielégítő. A későbbi VII-es típus már 75 mm-es löveget kapott és a tarackot elhagyták belőle, helyére géppuska került. A normandiai harcokban a VII -es széria meglehetősen meggyőző teljesítményt nyújtott.

churchill.jpg

M4 Sherman

Az amerikai hadsereg legtöbbet gyártott tankja második világháború időszakában az M4 Sherman volt. Ragadványnevét William Tecumseh Sherman, amerikai polgárháborús, északi tábornokról kapta. A közepes harckocsit az M3 Grant típusból fejlesztették ki, 1941 tavaszán, ám igazi sorozatgyártása csak 1942 -ben indult meg. Főbb változatai: M4 (6748 db), A1 (9527 db), A2 (10 968 db), A3 (3869 db) A3E8 (3142 db) A4 (7499 db),  Sherman Firefly (600 db), A5 (1899 db) A6 (75 db), M4 105 (800 db). Nagyobb különbségek az egyes típusok közt főleg a motorok tekintetében volt, de például az M4 és az M4A1 közt a felépítmény is nagyon eltért: míg az előbbi hegesztéssel, az utóbbi öntéses eljárással készült.

m4sherman.jpg

A tömeg mindegyik típusnál 30 és 33 tonna közt volt, kivéve az A3E2 Jumbót, mely elérte a 42 tonnát is. Összesen körülbelül 45-50 ezer Sherman készült. A páncélzat 13 mm és 76 mm közötti volt, másodlagos fegyverzetként 3 géppuska említhető, egy a test jobb oldalában, másik a 76 mm-es ágyú mellett, a harmadik egy nehéz-géppuska pedig a torony tetején. 

A Sherman változatok közül a legkiemelkedőbb, a Sherman Firefly, amely megerősített páncélzattal (89 mm) készült. A harckocsit - melyet kizárólag csak a brit haderőben használtak - a 75 mm-es ágyú helyett a híres, 17 fontos, L/55 űrmérethosszú, (76,2 mm-es) löveggel látták el, mely ezer méteren belül minden német harckocsi típusra veszélyes tudott lenni. Az M4 alap tankkal ellentétben a Firefly -t 4 fő kezelte, és a testből eltávolították a géppuskát. Ez a tank komolyabb erőt képviselt, így felvehette a harcot a modernebb német páncélosokkal szemben is, így hatékonyan küzdött a Panzer V -ös Párducokkal és a Panzer VI -os Tigrisekkel is.

firefly.jpg

M26 Pershing

A második világháború legvégén került kifejlesztésre és "jutott" a harcmezőkre az M26 típusjelzésű, John Pershing, első világháborús tábornokról elnevezett amerikai közepes harckocsi. Ezt a páncélost kifejezetten a német Párducok és Tigrisek elleni összecsapásokra tervezték, de első bevetéseire már a harcok legvégén került csak sor, így nem befolyásolták komolyabban az európai hadi-eseményeket. Az M26, impozáns 42 tonnás tömegéhez, nagyon komoly, 90 mm-es M3 harckocsiágyú társult. Ugyanakkor a motort nem erősítették meg, így teljesítménye - mely azonos volt az M4A3E8 Shermanéval - nehézkesen mozgatta a 10 tonnával nehezebb páncéltestet. Az M26 lomha volt tehát és nem tudott helyben megfordulni. Hátrányai dacára az M26 Pershing 1945 februárja és májusa közt, - a háború utolsó 3 hónapjában - a Fireflyhez hasonlóan szintén sikerrel vette fel a harcot a német nehéz-páncélosokkal és Párducokkal.

Szovjet harckocsik

A szovjet hadiipar a második világháború alatt egyetlen harckocsi, a T-34 gyártására helyezte a legfőbb hangsúlyt. Ebből az egy páncélos-típusból több készült, mint az összes többi harckocsi változatból együttesen. A BT, KV, ISZ harckocsi-családok, illetve a T sorozat háború alatt kifejlesztett többi öt tagja (T-26, T-27, T-28, T-35, T-50) a legyártott darabszámokat illetően meg sem közelítették a T-34 -es tankok 35 ezres darabszámát. Mégis érdemes kitérnünk a legismertebb típusokra.

A Szovjetunió könnyű tankjai közül a leghíresebb a BT család volt (BT-2, BT-5, BT-7, BT-7M), melynek tagjait 1931 és 1941 közt gyártotta az orosz hadiipar. Jellemzőjük a szokatlan gyorsaság: 10-14 tonnás tömegükhöz 60-70 km/h végsebesség társult. Ennek ára volt, mégpedig a nagyon gyenge, alig 6-13 mm vastag páncélzat. A BT harckocsi családból 8000 db-ot gyártottak, a BT-2 és BT-5 esetében 37 mm-es ágyúval, a BT-7 -nél pedig 45 00 -es löveggel. Ehhez az elsődleges fegyverzethez társult egy 7,62-es Dektyarjov géppuska. Mindössze 3 fő volt a kezelőszemélyzet. A BT -ket második világháború első éveiben még bevetették a finnek elleni háborúban, Lengyelországban és Ázsiában is, ám 1941 után a korszerűbb, erősebb, közepes harckocsi típusok miatt kiszorultak a gyártásból.

T-34

A szovjetek közepes harckocsiból a T-34-es típusú tankot gyártották a legnagyobb mennyiségben (58 ezer db). A háború egyik legjobb páncélosa volt. A T-34 fejlesztése 1937-ben kezdődött. A típus nevében szereplő 34-es szám, Sztálin 1934-es rendeletére utal, mely parancsba adta a Vörös Hadsereg számára a páncélos fegyvernem technikai fejlesztését. Az első T-34-es tankok 1941-ben kerültek a harcmezőkre, kezdetben kis mennyiségben, később viszont beindult a tömeggyártás is, majd 1943-ben a továbbfejlesztés. A T-34-es főtervezője Mihail Koskin lett, két fő munkatársa, Alekszandr Morozov mérnök vezérőrnagy és Nyikolaj Kucserenko. Kijelenthetjük: meglehetősen jó munkát végeztek. A T-34 gyorsan, könnyen és olcsón legyártható típusnak bizonyult, egyszerű szervizeléssel, több tekintetben kiemelkedően jó tulajdonságokkal (öntéses eljárással készült torony, jó terepbíró képesség a széles lánctalpak miatt, nagy hatótávolság ... stb) Az elsőként nagyobb darabszámban gyártott T-34/76 típus hossza: 5,92 m volt, szélessége: 3,00 m, magassága: 2,40 m, súlya: 28 tonna. Fegyverzete egy 76 milliméteres lövegből és két 7, 62 milliméteres gépfegyverből állt. Személyzetét 4 fő alkotta, motorja, egy 500 lóerős diesel motor volt (V-2). 

t34.jpg

Később, 1943-ban jelent meg egy továbbfejlesztett, nagyobb tűzerejű változat, a T-34/85, mely valamivel hosszabb, szélesebb nehezebb (32 tonna) lett, erősebb páncélzattal és egy 85 milliméteres harckocsiágyúval. Ez már sokkal nagyobb eséllyel vette fel a harcot a német Tigrisekkel. A szovjet hadsereg a T-34 -es harckocsikkal sikerrel verte vissza a németeket. 1944 szeptemberére a Szovjetunió 90% -a felszabadult a nácik alól. A győzelemben pedig vitán felül kulcsszerepe volt a háború egyik legsikeresebb tanktípusának. Lentebb: T/34/85 harckocsi.

szovjet_harckocsi_gyartas.jpg

A KV harckocsi típusok 

Nehéz tankok terén úttörő sikereket értek el a KV - Kliment Vorosilov és az IS Iosif Stalin típusokkal. A KV tanokat illetően Steven Zaloga hadtörténész ötezer körülire teszi a háború alatt legyártott mennyiséget. A 48 tonnás, 76,2 mm-es (F-34) löveggel készült KV-1es harckocsikat 1940 tavasza és 1942 nyara közt gyártották. Öt kezelővel működtek. Később megjelentek a KV-2 harckocsik, melyeket már 152 mm-es tarack ágyúval gyártottak, 6 fős személyzettel. (+1 töltős) működtek és a tömegük vetekedett a német Tigrisekével, 57 tonna volt. További típusok: KV-1S és KV-85. Az utóbbi az ISZ-1 kifejlesztéséig, átmeneti típusnak volt szánva a német nehézharckocsi programra válaszolva. Az első KV-85 ös páncélosok 1943 őszén jelentek meg a harcmezőkön. 85 mm-es ágyúval rendelkeztek és 4 fős kezelőszemélyzettel. 

kv1.jpg

Az ISZ harckocsik

Az IS, vagy ISZ harckocsi családot a nagy szovjet diktátorról Joszif Sztálinról nevezték el, nevének kezdőbetűit "adva" nehéz-páncélosaiknak. A körülbelül 4 ezer darab ISZ harckocsit a cseljabinszki Kirovszk Művek gyártócsarnokai készítették a Vörös Hadsereg számára. Ezeket a tankokat főleg a Tigrisek és a Párducok ellen hozták létre, ugyanis a KV széria tankjai hátrányban voltak a 88-as és 75-ös löveggel szemben. 1943 -ban mutatták be az első IS-„1”-eseket (130 db), de a 85 mm-es ágyú gyengének ígérkezett. Az év decemberében átálltak az IS-2-re, amiből már 3800 db készült. Ezek lényegesen ütőképesebb 122 mm-es löveggel készültek, ami mellé 3 géppuska is került. (Egy a torony hátuljában kapott helyet.) A személyzet 4 főből állt. A tank súlya 46 tonna volt. Az erősebb IS-2 hátrányát jelentette az alacsony tűzgyorsaság, vagyis, hogy 45 másodpercenként tudott csak tüzelni és mindössze alig 28 db gránátot tudott magával vinni. (A töltési idő később 25-30 másodpercre rövidült.) Ezzel szemben a Párduc 80 gránátnyi javadalmazással rendelkezett és a Tigriseknél illetve Párducoknál alig 5-10 másodperc közt volt az újratöltési idő. Ám mindent egybevéve az IS-2 a háború legerősebb és legütőképesebb szovjet páncélosának tekinthető.

is2.jpg

SZU-122 és SZU-152

A szovjet katonai sikerekben nem csak a harckocsiknak, hanem az önjáró tüzérségi lövegeknek is hatalmas szerepe volt. A SZU-122 típus 122 mm -es tarackkal rendelkezett egy T-34-es alvázon és 31 tonnát nyomott, a SZU-152 pedig 45 tonnás tömeggel bírt és egy hatalmas, 152 mm-es tarackot kapott.

A harckocsik és páncélvadászok a második világháború legfontosabb fegyvernemét alkották, számos ütközet főszereplői voltak. Komoly szerepük volt a gyors német előretörésekben (Blitzkrieg), a nyílt-mezei összecsapásokban és a városi harcokban is. (Számvéber Norbert interjú, újkor.hu)

Harmat Árpád - Sebestyén Martin

Felhasznált irodalom:

  • Michael Green: German tanks of World War II. Zenith Press, 2000.
  • Peter Chamberlain - Hilary Doyle: Encyclopedia of German World War Two. Paperback, 1999.
  • Bombay, László dr. – Gyarmati, József – Turcsányi, Károly dr. (1999): Harckocsik. Zrínyi kiadó, Budapest

Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! Kapcsolódó poszt: "A II.világháborús német harckocsik védelmében."

T-34

Végezetül egy cikk a T-34 harckocsiról, egy az egyben átvéve (keptelenseg.hu - ArkaChopa posztja, 2017.04.13) Talán kevésbé ismert tény, hogy Amerikába a háború alatt T-34-es tankokat szállítottak tartós tesztre. Erről szól a cikk, íme:

Bár nem egyértelmű, hogy csak tartós teszt, vagy esetleg a jobb alkatrész minőségért és egyben alkatrész utánpótlásért tették, mindenesetre a Hitler ellenes koalíció megkívánta a T-34 próbákat. A tankokat 1942-ben a Harkovi gyárban készítették és a Maryland államban lévő Aberdeen-i lőtérre szállították. 1942. November 26-án érkezett meg a szépreményű T-34, egy KV-1 társaságában. Azonnal nekiláttak a teszteknek és minden eshetőséget kipróbáltak. Beton út, sáros út, murvás út és más nehéz terepen vizsgálták megbízhatóságát, majd ebből egy jelentés készült.

A tartós teszt eredménye:

1 - a torony rendkívülien szűk, alig fér el benne 2 ember, emiatt a parancsnoknak meg kellett osztania a feladatát, vagy irányít vagy tüzel. Emiatt rendkívül alacsony a harci hatékonysága. A teljes téli öltözetben be sem fér a két fő a toronyba. Az irányítás sok gondot okozott a szűk hely miatt.
2 - a motor rendkívül hamar felmondta a szolgálatot 72.5 órát tudott csak üzemelni, ami átlagos utazó sebességnél (15 km/h) kb. 1000 km! A motor ráadásul 14.5 órát terhelés nélkül alapjáraton járt. A pozitívuma az volt, hogy könnyű volt a berendezés.
3 - Az egész építmény hossz irányban jelentősen leng, hullámos talajon szinte elviselhetetlen módon. A páncél szilárdsága magas (430-500 Brinell), de egyben hajlamos a repedésre, törésre.
4 - a légtisztító berendezés alkalmatlan az adott motor számára. Tulajdonképpen ez okozta a motor vesztét, hiszen a port majdnem teljesen átengedte. Ennek oka lehet, hogy kézi gyártásúak és szinte egy csereszabatos sincs hozzá, a filcbetétek nem illeszkednek az olajfürdő csövére. Az USA-ban gyártott szűrőkhöz mérten 100-ad annyi hatékonysággal dolgoztak.
5 - Fő tengelykapcsoló, rendkívüli nehézségekkel bír maga a funkciója, azaz a kapcsolása.
6 - Sebességváltó. Nehézkes a váltás és a harckocsivezető gyors kifáradásához vezet. Ráadásul a 4. fokozat kapcsolása rendkívül nehéz, nagy erőt igényelt ezért azt rendszerint hanyagolták,ami miatt a végsebesség is csökkent az elméleti 25 km/h-ról 15 km/h-ra. A fogaskerekek gyenge minőségűek voltak, és ez a rossz méretezés hibája volt. A fogak rendszeresen letörtek és gyorsan elkoptak. Tapasztalt vezetők azt tanácsolták, hogy fél óránként álljanak meg negyed órára, hogy a felhevült váltó és olaj lehűljön, így meg lehet kímélni.
7 - Az oldalsó tengelykapcsolók hibája. Gyakori tönkremenetelükről tudtak az oroszok, hisz Aberdeen-be eleve pót tengelykapcsolóval küldték a szállítmányt, amire rövid időn belül szükség volt. Az alulméretezett kuplungok leégtek és nem tapadtak. Ez harcmezőn rendkívül rossz helyzetet teremtett.
8 - a lánctalpak, amelyek szintén hamar kopásnak indultak a terepen, és sokszor elpattantak.
9 - pozitívum a tűzerő. A 76 mm-es lövegből kilőtt páncéltörő lövedék kezdősebessége 30,5 m/s volt.

Végső összegzés - A harckocsi 665 km-t tett meg a teszt során, ebből országúton 336 km, murván 5 km, nehéz terepen 324 km. Az út során a motor teljesen tönkrement, a harckocsi 14 törést szenvedett és egyéb más meghibásodást.

A rengeteg hiba ellenére azért tartották népszerűnek az orosz tankot mert olcsó volt. Míg 1940-ben 8000 munkaórába került elkészíteni, addig 1943-ra ez 3700-ra csökkent. míg 1940-ben 430000 rubelbe került, addig 1944-ben már csak 168000 rubel volt az ára. Ez USA dollárban akkoriban kb. 50 ezer dollárnak felelt meg. Bár olcsósága elvitathatatlan, mind tudjuk, hogy az olcsó a legdrágább!
Hisz nagyon magas volt a meghibásodási ráta - 1942-ben a T-34-ek 93%-a szenvedett valamilyen hibával, 1943-ra ez 86%-ra javult, míg 1944-re 70.6%. Az orosz elvárások is hasonlóak voltak, míg 1942-ben 66 km menet volt a követelmény ez később felkúszott 200-ra. Az USA-ba küldött tank is külön odafigyelés árán érte meg a 665 km-t.
De valljuk be a harcmezőn elromló tank nem a legnépszerűbb.
Termelés és veszteség táblázat a T-34-ről.
Termelés - Veszteség
1941 - 2800 - 2300
1942 - 12553 - 6600
1943 - 15812 - 14700
1944 - 13949 - 13800
1945 - 12110 - 44900
A teljes veszteség 96000 harckocsi, ami elképesztő szám, és ugyanebben az időben a németek mindössze 15673 tankot vesztettek. A szovjet tankok nagy számú veszteségében jelentős szerepe volt a harctéren való meghibásodásnak.

 

 A szavazás végeredménye 17 732 megtekintés után (március 6.) egyértelműen a német páncélosok fölényét mutatja. A beérkező 1760 szavazatból 1167 -et kaptak a Wehrmacht harckocsijai (ez 66%) A legjobb tank szavazóink és olvasóink szerint a Párduc (746 voks), amivel szerkesztőségünk maximálisan egyetért!

Második helyen végeztek a szovjet páncélosok (536 szavazat) kiemelkedően nagy arányban a T-34 -es elismerésével és utolsók lettek az angol-amerikai harckocsik (57 voks).

haboruk_ujlogo.jpg

2017.03.04.(19:50)

A Wehrmacht páncélosai [11.]

A Hitler vezette náci Németország 1939 és 1945 között, szinte az egész világgal harcban állt. A második világháború kezdetén megtámadta Lengyelországot, Dániát, Norvégiát, Hollandiát, Luxemburgot, Belgiumot, Franciaországot, Jugoszláviát és Görögországot, majd 1941 -ben következett az afrikai hadszíntér (Egyiptom megtámadása) és a nagy offenzíva a Szovjetunió ellen. 1939 ősze és 1941 vége közt, két éven keresztül sorozatos győzelmek kísérték a Wehrmacht hadjáratait. Ekkor következett be az első vereség Moszkva alatt, majd jött 1942 -ben a lehető leggyilkosabb küzdelem Sztálingrádért illetve a Volga és Dnyeszter közti területek megtartásáért. A német sikerekben óriási szerepe volt a páncélosoknak, minden hadszíntéren. A legendás Tigrisek, Párducok és Panzer IV -esek nélkül a hatalmas német hadsereg valószínűleg nem tudott volna annyi diadalt aratni. Ellenfeleiket a T-34 -es szovjet, és az M4 Sherman elnevezésű amerikai tankokat számtalanszor felülmúlták. Érdemes tehát visszatekintenünk a német harckocsi-típusok történetére.

A III. Birodalom harckocsi fegyvernemének története két időszakra különíthető el: az első a 30-as évektől 1942 -ig tartott, a második pedig 1942 tavaszától egészen a háború végéig. A két korszakot főleg az különböztette meg egymástól, hogy míg az első időkben csiga lassúsággal zajlottak a fejlesztések és a német páncélosok színvonala nem különösebben ütött el az európai átlagtól, addig a második időszakban, 1942 -től a háború talán legjobb tankjai születtek meg, miközben az innovációs munka csúcssebességre kapcsolt. Ugyanakkor az is fontos, hogy mindkét időszakban kulcsszerepet játszott Heinz Guderian, a német harckocsi-gyártás atyja. De nézzük kicsit konkrétabban, milyen típusokon keresztül is zajlott a fejlődés.

panzeri.jpg

A Panzerkampfwagen I. "A" jelzésű variánsát 1934-ben kezdték el gyártani és az alig 5 tonnás könnyű harckocsi korai változatainak csupán két darab 7,92 milliméteres MG13 géppuska jelentette fő fegyverzetét. Ez a csekélyke tűzerű csupán az ellenséges gyalogsággal szemben lehetett hatékony, az ellenfél páncélosaival szemben semmit nem ért. Mindössze két fős kezelőszemélyzettel rendelkezett ami pedig méretét illeti: szélessége, hossza és magassága alig fele akkora volt mint a Párducoké. A Panzer I -esek korai, fejletlen, kezdetleges páncélosok voltak, mégis 1939/40 -ben a német harckocsiállomány közel 40% -át alkották.

Persze a III. Birodalom hadmérnökei és vezérkari tisztjei már 1934 -ben "követelni" kezdtek ütőképesebb típusokat, így 1935-ben megkezdődött a német közepes harckocsik - a Panzer III és Panzer IV. típusok - kifejlesztése. Ám a munka nagyon lassan haladt, így átmenetileg - afféle hiánypótlásra - megszületett a Panzerkampfwagen II. Ez a típus csak egy "árnyalattal" volt komolyabban vehető, mint a Panzer I., hiszen fő fegyverzetét egy alig 20 milliméteres gépágyú alkotta és páncélzata is alig 5-30 milliméteres volt (9 tonnás tömeget adva a 3 fős kezelőszemélyzettel rendelkező járműnek.) Nyilvánvaló volt, hogy a Panzer I és Panzer II., és az ezekkel nagyjából hasonló ütőképességű csehszlovák Panzer 38 (t) harckocsikkal Hitler nem fogja tudni térdre kényszeríteni Európát. Gőzerővel folyt tehát az első német közepes harckocsik kifejlesztése.

panzerii.jpg

A legelső Panzerkampfwagen III -as tankok - vagyis az első német közepes harckocsik - 1936 -ban gördültek le a Daimler Benz gyártósorairól, mégpedig 15 tonnás kivitelben Később összesen 12 altípus készült (A, B, C, D, E, F, G, H, J, L, M, N), melyek közül a legnagyobb darabszámot (2616 db -ot) a "J" változat érte el, 50 mm-es ágyúval és 21 tonnás tömeggel. Az elsődleges fegyverzetüket tekintve az első típusok még 37 milliméteres KwK L/45 lövegekkel készültek. A Panzer III. páncélzata a leggyengébb részeken 14, a legerősebb felületeken 50 mm körül volt (de néhol elérte a 80-90 mm-t is).

Közben erőteljesen zajlott a Panzerkampfwagen IV. fejlesztése is, mégpedig a Krupp műveknél, ahol az első példányok 1937 októberében gördültek ki a gyárkapukon. A két ígéretes típus tömegtermelése azonban lassan haladt. Amikor Adolf Hitler 1939 szeptemberében elrendelte Lengyelország lerohanását (ezzel kirobbantva a második világháborút) Németország még mindig nem rendelkezett elegendő számú közepes harckocsival. A német hadiipar egyszerűen nem győzte kiszolgálni a hadsereget és Hitler terjeszkedő terveit. Így a lengyelországi hadjáratban a főszerepet még a Panzer I., Panzer II., és Panzer 38 (t) típusok játszották, csekélyke számú Panzer III. és IV mellett. Ám még így is a lengyeleknél fejlettebb tank-állományt tudtak felvonultatni az invázióhoz. (1939 végén a német páncélos állománynak csak 13% -át alkotta a Panzer III és IV. típusok együttes mennyisége, a többi elavult, Pz I.-II. és Panzer 38 (t) tankokból állt.)

panzeriii.jpg

Némileg fordulópontot hozott Franciaország lerohanása 1940 májusában, ahol már a támadásba lendülő 2600 db német harckocsi egynegyede volt Panzer III és Panzer IV. típusú, közepes harckocsi. (Konkrétan: 1592 db Pz 38, Pz I-II., és 629 db Pz III-IV., illetve 154 db egyéb harckocsi kezdte meg a Fall Gelb hadműveletet Hollandia, Belgium és Franciaország ellen.) A hadjárat, a Blitzkrieg taktika alkalmazásával, két zseniális tiszt: Heinz Guderian és Erwin Rommel kimagasló teljesítményével és a harckocsik különleges, összehangolt önálló egységekben való alkalmazásával hatalmas sikert aratva zárult. Németország gyakorlatilag 5 hét alatt térdre kényszerítette a Bemelux államokat és Franciaországot. A harci tapasztalatok két alapigazságot hoztak a németek számára: 1.) A jövő a közepes és nehéz harckocsiké 2.) A tankok önálló fegyvernemként, külön páncélos alakulatokban való bevetése gyors győzelmeket hozhat.

panzeriv.jpg

Innentől, a tanulságokat levonva már minden a német hadiiparon múlott: képesek e a III. Birodalom gyárai és mérnökei elegendő közepes harckocsit előállítani az előrenyomuló Wehrmacht csapatok számára és kifejleszthető e időben egy nehéz harckocsi a hadsereg megsegítésére. Első lépésben megerősítették a Panzer III -asokat, és megszületett az 50 mm -es löveggel gyártott változat, második lépésben pedig elkészült végre a Panzer IV. Az új típus nagyon jól vizsgázott a hadszíntereken, amit az is jelez, hogy 1937 és 1945 közt mintegy 10 altípusa készült el (A, B, C, D, E F1, F2, G, H, J) mégpedig a Krupp művek gyártásában és összesen több mint 8 ezer darabot készítettek a különböző variánsokból. A Panzer IV -esek első altípusait még 17 tonnával gyártották, később a "D" változattal már 20 tonna lett a tömeg, a "G", "H" és "J" variánsoknál pedig 1942/43 -ban már 23-26 tonnával készültek a Panzer négyesek. A legnagyobb mennyiségben a "H" altípus jelent meg a hadszíntereken, mely 25 tonnát nyomott (frontpáncélzata 80 mm, a lövegpajzs pedig 50 mm vastag páncélzatot kapott) A löveg mindvégig megmaradt 75 milliméteresnek. 

A legmodernebb páncélosok: Párduc és Tigris

A háború harmadik évében Nyugat-Európa megszerzése után a Führer megkezdte a kontinens maradék területeinek megtámadását is: 1941 -ben került sor Jugoszlávia és Görögország lerohanására, majd az afrikai bevetésekre (Egyiptom megtámadására). Végül eljött az 1941-es év is, amikor megindult a hatalmas Szovjetunió elleni offenzíva. Ebben már 3600 német harckocsi vett részt, ám ezek tekintélyes része még mindig könnyű-páncélos volt (A moszkvai csata idején, 1941 végén a német harckocsi-állomány felét még mindig Pz I-II. és Pz 38 könnyű-páncélosok alkották.) Amikor ezek a Panzerek először találkoztak az oroszok T-34 -es tankjaival, órási lett az aggodalom a Wehrmacht tisztjei között. Égetően szükség lett komolyabb német nehéz-harckocsik bevetésére. Megkezdődött tehát a Panzerkampfwagen V. kifejlesztése. (Sd.Kfz. 171.) A típus 1942 májusában kapta a Párduc nevet. A Panthereket a Man cég kezdte gyártásra előkészíteni 1942 májusától, 45 tonnás kivitelben, 75 mm-es KwK 42 L/70 -es harckocsiágyúkkal. Csakhogy a valódi tömeggyártásra csak 8 hónappal később került sor, 1943 januárjában, mert komoly vita volt a Daimler és a Skoda cégek variációi és a Man változata között. Végül a Man verziója győzött. Összesen 2953 db Párducot állítottak elő 1943 januárja és 1945 tavasza között, alig két év alatt (bár több kutató 5 ezer feletti darabszámról ír). A Párducok a háború egyik legsikeresebb harckocsijai lettek. A háború után és napjainkban is hadmérnökök, történészek, amatőr kutatók, szakértők véleményezték a Párducot, gyakran összehasonlítva a Tigrissel. A végkövetkeztetések megoszlanak, de a legtöbbször elhangzott vélemények szerint: a Párducok bár kisebb teljesítményt tudtak felmutatni, kevesebb műszaki probléma volt velük, megbízhatóbbnak bizonyultak.

panzerv.jpg

A Panthereknek három altípusa létezett: a "D", az "A" és a "G" változat. (Kifejlesztették az "F" variánst is, de abból csak két darab készült.) A Párduc a Panzer IV -nél sokkal masszívabb, erősebb páncélzatú harckocsi volt, a torony homlokpáncélzata 100 mm -es vastagságot kapott, az oldalpáncél 40 mm volt. A páncéllemezek meredek szögben, hegesztéssel összeillesztett kivitelezése szemből szinte sebezhetetlenné tette a Párducokat (ha 500 -nél nagyobb távolságban tudta tartani ellenfeleit) A Pantherek először a kurszki tankcsatában mutatkoztak be 1943 nyarán és meglehetősen jól vizsgáztak, bár műszaki problémáik azért akadtak (ezeket a "G" altípus jórészt kiküszöbölte). A Párducok mérete: hossz: 8,86 m, szélesség: 3,4, magasság: 2,98 méter. A Párducok (miként a Tigrisek is) komoly ellenfeleket csak 1944 januárjától kaptak, amikor megjelentek a hadszíntereken a 46 tonnás, 122 mm-es löveggel gyártott ISZ-2 szovjet nehéz harckocsik. Ez a típus volt a háború alatt gyártott legütőképesebb szovjet páncélos.

Közben 1941 őszén megkezdődött az egyetlen német nehéz-páncélos, a Panzerkampfwagen VI., azaz Tigris kifejlesztése is. A német harckocsi-hadviselés "atyja", Heinz Guderian vezérezredes támogatásával, 1942 tavaszától indult be tömeggyártás. A legelső mintapéldányok 1942 április 20-ra, a Führer 53. születésnapjára készültek el. Hitler ezen a napon személyesen tekintette meg az első Tigriseket, mégpedig Kelet-poroszországi főhadiszállásán a Wolfschanzén. Az első harctéri bevetésre ezt követően, 1942 augusztus 29 -én, majd szeptember 16-án került sor, Leningrádnál. (Ekkor még semmiféle nagy sikert nem arattak.) A Tigrisek végső elnevezéséig egészen 1943 tavaszáig kellett várni, ám közben kifejlesztették a Párducokat is, így mivel a Párducok kapták a Panzerkampwagen V. elnevezést 1943 januárjában, így a Tigrisek hivatalos neve (két hónappal később) a Panzerkampfwagen VI. lett.

A Tigrisek 56 tonnás monstrumok voltak, 88 mm -es lövegekkel, 5 fő kezelőszemélyzettel, 25 - 110 milliméteres páncélzattal. Bár mindössze 1355 db -ot gyártottak a harcmezők csúcsragadozóiból, a típus hírneve mégis bejárta a szövetségesek frontvonalait, mindenhol babonás rettegést kiváltva az angol-amerikai katonákból. Bár a szovjetek is tisztelték a típust, ők hatékonyabban tudtak szembeszállni vele. A Tigrisekkel ugyanis sok probléma akadt: hatalmas volt karbantartási igénye, nagyon nehézkes volt vasúti szállítása (a szokatlanul széles, 725 mm-es lánctalpa miatt), sok hídon képtelen volt átkelni nagy tömegéből kifolyólag, illetve sűrűn elakadt a lazább talajú hadszíntereken. Mindezeken túl gyakran meghibásodott erőátviteli rendszere és kormányműve is, nem beszélve a lánctalp gyakori problémáiról. (A szovjetek megtanulták a lánctalp eltalálásának hasznosságát, így a Tigrisek mozgásképtelenné tételét, majd kilövését.) Fontos tapasztalat volt mind a keleti, mind a nyugati fronton, hogy a Tigrisek hátsó páncélzata könnyen átlőhetőnek bizonyult, így a típus gyenge pontját jelentette. Innentől mind a szovjet, mind a nyugati harckocsizók folyamatosan kísérleteket tettek a Tigrisek hátulról való eltalálására (több - kevesebb sikerrel persze).

panzervi.jpg

Közben a szovjetek, kifejezetten a Tigrisek példáján okulva megalkották a T-34 -es harckocsik 85 mm -es löveggel szerelt változatát is és a már említett ISZ-2 nehéz harckocsit, melyek jelentősen csökkentették a Tigrisek harctéri fölényét a keleti fronton. Ráadásul a sokkal olcsóbb T-34/85 -ből lényegesen többet tudtak előállítani, mint a méregdrágán gyártott Tigrisből. Bár erre a németek a Királytigrissel válaszoltak (Panzer VI. B), mely közel 70 tonnás gigantikus tömeggel bírt, ebből már elenyésző mennyiség készülhetett a harcok lezárulása miatt. (Ami a Tigris lenyűgöző méreteit illeti: hossza 8,45 m, szélessége 3,73 m, magassága 2,86 m volt.)

Összegzés

Összességében talán érdekes észrevétel, hogy a leggyakoribb német harckocsitípus a háború közepétől a Panzer IV volt, hiszen a III. Birodalom hadiipara 1937 és 1945 közt mintegy 8519 db -ot tudott belőle gyártani. A Panzer V -ből, vagyis a Párducokból csupán 2953 db, a Tigrisekből pedig mindössze 1355 db készült. (A Párducokat illetően több helyen az 5500 db -os adat szerepel.) Elmondható, hogy a két legnagyobb német harckocsi-legenda, a Párduc és Tigris (együttesen 4308 legyártott db) az össz német harckocsi-állomány kevesebb, mint 18%-át alkotta. Mindez annyiban érdekes, hogy az említett típusok hírneve és legendája lényegesen nagyobb harctéri "részesedést" feltételez a közfelfogás tekintetésben.

stug.jpg

Végül fontos még megjegyezni, az önjáró tüzérség jelentőségét is. Bár a forgatható torony nélküli páncélozott járműveket, páncélvadászokat (németül: geschützwagen -ek) a tüzérséghez sorolták, jelentőségük hatalmas volt a harckocsik elleni küzdelemben is. A páncélvadászok, rohamlövegek legalább annyi harckocsit tettek harcképtelenné, mint a korszerű tankok. A "Sturmgeschütz III.(StuG III) rohamlöveg például jelentős "karriert" futott be a harcok alatt, különösen a 24 tonnás, 75 mm -es "G" változat, melyből 7893 db készült és sikeresen vetették be mindenhol. Ilyenen kezdte pályafutását a legendás tigris-parancsnok Michael Wittmann SS-Hauptsturmführer is, aki haláláig 138 ellenséges harckocsit lőtt ki Tigrisével. Ugyancsak híressé váltak a monumentális, 68 tonnás Ferdinándok, vagy Elafántok (SdKfz-184) melyekből ugyan csak 90 db készült, mégis nagy pusztítást okoztak az ellenséges harckocsi állományokban 88 mm -el lövegjeikkel.

tank_tablazat.jpg

A III. Birodalom harckocsijai hatalmas küzdelmeket folytattak a második világháború számtalan nagy tankcsatájában, így például a Kurszki tankcsatában (1943 július 4-13 közt), az ardenneki hadjáratban (1944 december 16 - 1945 január 25 közt) és például Magyarországon a debreceni (vagy hortobágyi) tankcsatában (1944 október 9-26 között). Ezek közül a kurszki volt a legnagyobb ütközet, mely egyben a hadtörténelem máig legnagyobb csatáját jelentette.

harckocsik_tablazat.jpg

Steven Zaloga, amerikai hadtörténész számadatai a háború alatt legyártott német harckocsikról

szovjet_harckocsi_gyartas.jpg

Szovjet harckocsi-gyártás a háború alatt

Kurszknál egy olyan kiszögellésért indított támadást a Wehrmacht, mely a sztálingrádi nagy német visszavonulást követően maradt szovjet kézen. Az 1943 júliusában zajló ütközetben a németek 2500 tankot  és 800 ezer katonát vetettek be a nagyjából kétszeres orosz túlerő ellen. Bár Hitler a kurszki csata 10. napján (július 13-án) berekesztette a hadműveletet és visszavonulásra adott parancsot (az amerikaiak szicíliai partraszállása miatt, melyhez át kellett csoportosítani erőit), valójában jóval nagyobb veszteségeket okoztak a szovjeteknek, mint amennyit el kellett szenvedniük. A Tigrisek, Párducok és Panzerek mintegy 1800 db szovjet tankot lőttek ki, miközben csak 280 tankot vesztettek. Bár a csatát a németek adták fel, valójában a III. Birodalom tankjai "leiskolázták" a szovjet páncélos fegyvernemet.

t34_tiger.jpg

Az ügyes fotóbeállítás nem adja vissza, hogy a Tiger 170 centivel hosszabb, 72 centivel szélesebb és 69 centivel magasabb volt a T-34/85 -nél

Önjáró rohamlövegek és páncélvadászok

A posztban kiemelt StugIII és Elefant mellett a Wehrmacht számtalan más rohamlöveg típussal rendelkezett. Itt és most csupán felsorolásukra vállalkozunk.

  • Panzerjager I – Pz I –ből kialakítva
  • Sturmpanzer I Bison – PZ I-ből kialakítva
  • Sturmpanzer Grille - Pz 38(t) alvázán
  • Sturmpanzer II Wespe – Pz II -ből
  • Panzerjäger Marder I-II-III (Pz II és III illetve Pz35 (t), Pz38 (t) alvázakon
  • Jagdpanzer 38(t) Hetzer - Pz 38(t)
  • Aufklarungspanzer
  • Geschützwagen 39H(f) Pak40(SF) - Char Légere H38-ból
  • Geschützwagen R35(f) - Char Légere R35-ből
  • Geschützwagen S35(f) - Char de Chevaliére (Somua) S35-ből
  • Pz M15/42 738(i) - Carro Armato M15/42-ből
  • Panzerjäger Pz II 748(e) – Matildából
  • Sturmpanzer IV Hummel – Pz IV -ből
  • Sturmpanzer IV Bummbar – Pz IV -ből
  • Sturmpanzer IV StuH – Pz IV -ből

A legjelentősebb rohamlövegek és páncélvadászok:

  • Sturmgeschütz StuG III - Panzerkampfwagen III-ból
  • Jagdpanzer (Panzerjäger) IV, Jagdpanzer IV/48 - Pz IV-ből, Jagdpanzer IV/70 (ausf A és V) - Pz IV-ből
  • Jagdpanzer IV Hornisse (Nashorn) - Pz IV-ből
  • StuG IV - Pz IV-ből
  • Panzerjäger 10,5 Dickermax - Pz IV-ből
  • Panzerjäger 12,8 Selbstfahrlafette (Stubborn/Sturer Emil) - Vk3001 prototípusból
  • Sturmgeschütz StuG V – Párducból
  • Sturmpanzer Bär – Pz IV –ből, Skoda löveggel
  • VK 4501 (P) Ferdinand, VK 4501 (P) Elephant - Tigrisből
  • Jagdpanther - Párducból
  • Sturmpanzer VI Sturmtiger - Tigrisből
  • Jagdtiger - Jagdpanzer VI - Tigrisből

Posztunk folytatása: Szövetséges páncélosok a II. világháborúban. A cikk végén szavazás a háború legjobb harckocsi típusáról. Kapcsolódó poszt: "A II.világháborús német harckocsik védelmében."

Harmat Árpád Péter

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

Felhasznált és ajánlott források:

  • Dr. Stephen Hart - Dr. Russel Hart: A II. világháború német páncélosai (20. századi hadtörténet) Hajja és fiai könyvkiadó, Debrecen, 1999.
  • Michael Green: German tanks of World War II. Zenith Press, 2000.
  • Peter Chamberlain - Hilary Doyle: Encyclopedia of German World War Two. Paperback, 1999.
  • Thomas L. Jentz és Hilary Louis Doyle: Panzer Trucks könyvek
  • achtungpanzer.com - panzerkampfwagen

haboruk_ujlogo_1.jpg

2017.02.25.(21:03) 

Franciaország német lerohanása, Párizs eleste (1940) [10.]

Hitler hadserege 1940 tavaszán, mindössze másfél hónap alatt térdre tudta kényszeríteni a szomszédos nagy rivális Franciaországot. Ami az első világháborúban 4 év alatt sem sikerült a németeknek, az 1940-ben hetek alatt összejött. Mindez köszönhető volt a villámháborús haditervnek (Blitzkrieg), a német páncélos egységek jól összehangolt, külön egységekben történő bevetésének, a Luftwaffe (és német ejtőernyős csoportok) hatékony alkalmazásának, a meglepetésnek és persze Heinz Guderian tábornok zsenialitásának. A Wehrmacht 1940 május 10-én lépte át a belga határt, majd június 14-én már a francia főváros utcáin meneteltek a német katonák. Az összeomlás gyorsasága mindenkit meglepett, hiszen a francia hadsereg több tekintetben is hasonló méretű volt mint a német. Mégis a németek győztek, mégpedig gyors, átütő, megsemmisítő diadalt aratva.

parizs_eleste.jpg

foto: Bundesarchiv

Előzmények

Hitler hadserege 1939 szeptember 1-én, hajnali 4 óra 45 perckor rohanta le a nyugati hatalmakkal védelmi szövetségben álló Lengyelországot. A támadás nyomán kirobbant a második világháború, hiszen Nagy-Britannia és Franciaország számára nem maradt más választás, mint a Berlinnek megküldött hadüzenet. A két szövetséges tábor háborút kezdett tehát egymással, melyben az egyik oldalon a Háromhatalmi egyezmény náci és fasiszta országai álltak (Németország, Olaszország, Japán) szövetségeseikkel (Magyarország, Románia, Szlovákia ... stb), míg velük szemben a nyugati hatalmak - Nagy Britannia, Franciaország, USA - illetve a Szovjetunió formálódó összefogása próbálta akadályozni Németország terjeszkedését. A Führer expanziós törekvéseit azonban semmi nem tudta lassítani: Lengyelország után, 1940 tavaszán következett Dánia elözönlése, majd a németek bevonultak Norvégiába is. Az igazi német hódítás azonban csak ezt követően érkezett el: Hitler parancsot adott Belgium, Hollandia, Luxemburg és Franciaország megszállására.

A Belgiumon keresztül induló támadás terve

A Franciaország megszerzéséért induló német invázió első szakasza, mely a "Fall Gelb" nevet viselte, Belgiumon és az Ardennek hegységen keresztül a La Manche csatorna elérését célozta és ezzel a Belgiumban illetve Észak-Franciaországban állomásozó francia-angol csapatok elvágását és bekerítését próbálta megvalósítani. A hadművelet második része, mely a "Fall Rot" nevet kapta, a híres Maginot-vonal nyugatról történő megtámadását és Franciaország teljes elözönlését, Párizs illetve az északi tartományok megszállását tűzte ki célul.

A két nagy támadáshoz az "A" és "B" hadseregcsoportokat jelölték ki, az előbbi az Ardennekben (délen), Gerd von Rundstedt parancsnokság alatt 45 hadosztállyal vett részt a harcokban, az utóbbi pedig északon (Hollandia és Közép-Belgium felől) Fedor von Bock vezetésével, 30 hadosztállyal kezdte hadműveleteit. A harmadik jelentősebb erő: a "C" hadseregcsoport Wilhelm von Leeb vezetése alatt, 18 hadosztállyal a franciák esetleges ellentámadásának magakadályozását kapta feladatul. (Heinz Guderian XIX. páncélos hadteste az "A" hadseregcsoporthoz tartozott.) Összesen 93 német hadosztály, 1,8 millió katona és 2500 harckocsi állt készen Nyugat-Európa meghódítására.

parizs_terkep.jpg

A németekkel szemben a franciák a 30-as években védelemre rendezkedtek be: a Rajna bal partján félmillió dolláros védelmi erődrendszert építettek fel 1927 és 1932 között, mely Maginot-vonal néven vált ismertté. A francia vezetők, Edouard Daladier és a nép hittek abban, hogy a jól felszerelt erődrendszer képes útját állnia egy esetleges német támadásnak ugyanakkor a tehetséges De Gaulle ezredes már a 20-as évek végétől inkább a harckocsi fegyvernem és a francia légierő fejlesztésére költötte volna el a Maginot-vonalra elherdált milliókat. Mint a történelem bebizonyította neki volt igaza. A háború küszöbén mégsem hallgattak rá.

A hollandai hadjárat

Fall Gelb végrehajtása 1940 május 9-én vette kezdetét. A német csapatok bevonultak a semleges Luxemburg területére, majd az éjszaka folyamán a „B” hadseregcsoport megindította támadását Hollandia és Belgium ellen. Az első német egységek, - az 1. ejtőernyős hadosztály és a 22. légi-szállítású hadosztály - Kurt Student vezetésével Hága, Rotterdam és a belga Eben-Emael erőd elfoglalását célozták. Bevetésük a főerők, vagyis a „B” hadseregcsoport támadását készítette elő. Az inváziós kezdetét a 18. hadsereg elfoglalta a holland csatornákon és folyókon átvezető legfontosabb hidakat, amelyek megnyitották az utat Rotterdam felé. A hollandok által kiépített vízi akadályokat délről kerülték meg. A francia 7. hadsereg beavatkozása sem tudta megakadályozni, hogy a német 9. páncélos hadosztály egységei május 13-án elérjék Rotterdamot.

A hollandok ekkor indítottak egy ellentámadást: a grebbebergi csatában azonban gyors vereséget szenvedtek és fel kellett adniuk a Grebbelinie védelmi vonalukat. Közben május 14-én kezdetét vette Rotterdam bombázása is. Mindez már túl sok volt a hollandoknak, május 14-én a Benelux állam bejelentette a kapitulációt, melyet május 15-én írtak alá. Vilma királynő és családja Nagy-Britanniába menekült. A németeket ezt követően a Belgium területére visszavont franciák próbálták megállítani. A francia 7. hadsereg Brüsszel körül vette fel védelmi állásait. [3]

6_16francia_hadj1940.jpg

Belgium és Észak-Franciaország elözönlése

A Belgium ellen május 10-én meginduló német támadás során Luftwaffe (német légierő) jelentős légi fölényben volt. A belga védelmi vonalat csak a Eben-Emael erőd elfoglalása után lehetett megközelíteni, ami akkoriban Európa legmodernebb erődjének számított, és teljes mértékben ellenőrizte az Albert-csatorna és a Meuse folyó találkozását. A németeknek tehát ezt a szinte bevehetetlen erősséget kellett megostromolniuk, lehetőleg kevés időt veszítve. Május 10-én a kora reggeli órákban vitorlázó-repülőgépek értek földet az erőd közelében, a gépekből kiszálló német rohamcsapatok pedig felrobbantották az erőd fő lövegtornyait, míg az Albert-csatornán átívelő legfontosabb hidakat német ejtőernyősök foglalták el. Az elkeseredett belga ellentámadásokat a Luftwaffe légi támogatásának segítségével hárították el. A belga főparancsnokságot sokkolta a védelmi rendszer legfontosabb és legerősebbnek hitt láncszemének elesése és a tervezettnél öt nappal hamarabb visszavonta a belga csapatokat a második védelmi állásba, a Dijle-vonalba.

A gyors belgiumi német előretörés miatt a Brit Expedíciós Haderő és a Belgiumba bevonuló francia csapatok nem tudták kiépíteni védelmi állásaikat, és a belgák visszavonulása jelentős veszélybe sodorta őket. Amikor  Erich Hoepner tábornok XVI. páncélos hadteste (a 3. és 4. német páncéloshadosztály) megindult Gembloux ellen, René Prioux tábornok, a francia 1. hadsereg lovassági hadtestjének parancsnoka a 2. és 3. könnyű páncélos hadosztályt küldte megállításukra. A május 12–13-án vívott hannut-i csata az egyik legnagyobb harckocsi-ütközet volt a második világháború során, összesen 1500 harckocsi részvételével. Eredményeképp a német támadás megakadt és a francia 1. hadsereg időt nyert, vagyis Prioux elérte célját. Északon tehát részsikerek születtek.

Viszont a középső frontszakaszon – az Ardennekben - a német „A” hadseregcsoport támadását a belga gépesített lövész és francia könnyű páncélos egységeknek nem sikerült megállítaniuk. A maastrichti csata során a francia légierő hiábavaló kísérletet tett a német páncélosok felvonulásának megakadályozására, és súlyos veszteségeket szenvedett: két nap alatt 135 bombázógépből 72-t elvesztettek. Május 11-én Gamelin tábornok (főparancsnok) parancsot adott a tartalékban álló hadosztályoknak, hogy siessenek a Meuse szektor megerősítésére. A német erők május 12-én a délutáni órákban érték el a Meuse-vonalat és három széles hídfőállást létesítettek, hogy lehetővé tegyék az „A” hadseregcsoport átkelését Sedan, Monthermé és Dinant térségében.

A sedani csatában – május 13-án és 14-én a németek nagy győzelmet arattak. Mindeközben Guderian az 1. és 2. páncélos hadosztályokat május 14-én élesen nyugat felé fordította, és erőltetett ütemben a La Manche-csatorna partja felé kezdett támadni. Május 15-én Guderian gépesített lövész alegységei szétszórták a Sedantól nyugatra újraszervezett francia 6. hadsereget, és végzetesen meggyengítették a francia 9. hadsereg déli szárnyát. [3]

A katlan kialakulása Dunkerque -nél

Május 19-én Guderian engedélyt kapott, hogy megindítsa páncélosait, amelyet áttörték a brit 18. és 23. tartalékos hadosztályok által a Somme folyó mentén kiépített állásokat. A németek ezután bevették Amiens-t és elfoglalták a további előrenyomulást lehetővé tévő hidat Abbeville-nél. A határozott támadás elszigetelte az északon harcoló brit francia, holland és belga csapatokat a francia főerőktől. Május 20-án a német 2. páncélos hadosztály felderítő egységei elérték Noyelles-sur-Mer települést, amely 100 kilométerre volt a május 17-i pozíciójuktól. Innen már látták a Somme torkolatát és a La Manche-csatorna partját. A Belgiumban támadó német „B” hadseregcsoporttal együtt ekkor egy hatalmas katlant hoztak létre, amelyben a teljes 1. hadseregcsoport (a belga hadsereg, a brit BEE, valamint a francia 1., 7. és 9. hadsereg) csapdába esett. Május 23-án a britek egyoldalúan elhatározták, hogy megpróbálják kimenteni a csatorna partján rekedt katonáikat. Ám a német vezérkar május 22-én reggelén arra utasította Guderiant, hogy a La Manche-csatorna legfontosabb kikötőit is sorra foglalja el. Végül a szövetséges főparancsnokság május 26-án indította meg a dunkerque-i bekerítésben rekedt brit, francia és belga katonák evakuálására irányuló Dynamo hadműveletet. 

dunkirk.jpg

A francia vereség

Közben május 15-én reggel Paul Reynaud francia miniszterelnök felhívta Winston Churchillt, aki május 10-e óta volt brit miniszterelnök, és azt mondta:„Legyőztek minket. Megvertek minket, és elvesztettük a csatát.” Churchill megpróbált lelket verni Reynaudba, és emlékeztette, hogy hányszor fordult elő az első világháború során, hogy a németek nagy támadást indítottak a nyugati fronton és áttörték a vonalakat, de végül a szövetségesek mindig megállították őket. Reynaud azonban már túlságosan elkeseredett volt. 1940 májusának közepén csak De Gaulle ezredes próbálkozott hatékony ellentámadásokkal páncélos-egységei élén. Közben május 24-én indult támadásba Calais ellen a 10. német páncélos hadosztály, a város az alig egy nappal korábban partra szállt brit 3. királyi harckocsizó ezred és a 30. lövészdandár katonái védték. 

A britek elkeseredetten védekeztek, mert a lehető legtöbb ideig próbálták lekötni a német erőket, elvonni azokat egy Dunkirque elleni támadástól. Végül Calais ostroma négy napig le tudta kötni a német csapatokat, amelyek csak ezután állhattak neki Dunkirque ostromának. Mivel a Lille-ben rekedt francia 1. hadsereg egészen május 31-éig kitartott, a teljes dunkerque –i partszakaszról  a Dynamo hadművelet keretében összesen 338 226 főt sikerült biztonságba helyezni és átszállítani Nagy-Britanniába. A sikerek ellenére is legalább 30–40 000 francia katona esett végül a németek fogságába Dunkerque-nél. [3]

parizs_tankok.jpg

Párizs eleste

Május 10. és június 4. között Weygandnak jelentősen megcsappant erőivel, szövetséges támogatás nélkül egy közel 1000 kilométer hosszú, Sedantől a csatorna partjáig kialakult frontot kellett megvédeni. A francia tábornoknak ekkor alig 61 francia és egy brit hadosztály állt a rendelkezésére. (És vele szemben 142 német hadosztály készült Párizs bevételére.) Eközben léptették elő tábornokká (június 1-én) De Gaulle -t is, aki az addigi harcok legeredményesebb tisztjének bizonyult. (Később, pár nappal Párizs elestét követően menekült Londonba, ahol rögtön létrehozta a francia ellenállás központját.)

A német hadvezetés június 5-én indította meg a Fall Rot névre keresztelt, második nagy támadást. A német hadművelet az első napokban nehezen indult és csak a Lufwaffe segítségével ért el kisebb sikereket. Az elkeseredett francia ellenállás először Abbeville mellett tört meg. Ezt követően Rommel 7. páncélos hadosztálya átkelt a Seine folyón, és Normadián keresztül nyugat felé támadva június 18-án elfoglalta Cherbourg kikötővárost. Útközben, június 12-én kikényszerítették a francia földön maradt utolsó brit egység, az 51. Highland hadosztály megadását. Június 10-én a francia kormány nyílt várossá nyilvánította Párizst, bár a főváros felé vezető utakat megerősítették. A német 18. hadsereg ekkor a francia főváros ellen fordult, és több helyen sikerült áttörnie a francia védelmi vonalakat. A francia főváros végül június 14-én esett el! A párizsiak tömegesen menekültek, de akik nem akartak vagy nem volt erre lehetőségük, meglepetéssel tapasztalták, hogy a megszálló német katonák az esetek nagy többségében udvariasan viselkedtek velük.

...A német főcsapatok délben érkeztek meg a városba...A tankokkal, páncélozott harckocsikkal, tankelhárító egységekkel és motorizált gyalogsággal az északnyugati külvárosokból masíroztak be, végig a Champs Elysées-n...A párizsiak csendben figyelték a bevonulást." /Guardian, 1940 június 15./

Másnap a német „C” hadseregcsoport a Tigris hadművelet keretében átkelt a Rajnán és bevették a legendás Maginot vonalat. A legtöbb erőd június 25-én adta meg magát, német állítások szerint 500 000 hadifoglyot ejtettek ezen a hadszíntéren. Néhány nagyobb erőd azonban Franciaország kapitulációja után is folytatta a harcot, a legutolsó csak július 10-én, Alphonse Joseph Georges tábornok személyes közbenjárására, és akkor is csak ellenkezésének hangot adva szüntette be a harcot. [3]

A fegyverszünet

Paul Reynaud francia miniszterelnök június 16-án lemondott. Helyét az első világháborús hős, Henri Philippe Pétain marsall vette át, aki rádióüzenetében bejelentette, hogy fegyverszünetet fog kérni Németországtól. Hitler, amint meghallotta, hogy a franciák a megadásról akarnak tárgyalni, a compiègne-i erdőt jelölte ki helyszínül. Compiègne azért volt fontos a németek, de különösen Hitler számára, mivel itt írták alá a császári Németország képviselői az első világháborút lezáró Compiègne-i fegyverszüneti egyezményt 1918. november 10-én. Hitler a helyszín megválasztásával is ki akarta elégíteni bosszúszomját. Az eseményre előkerítették ugyanazt a vasúti kocsit, amelyben a francia és a német fél képviselői 1918-ban találkoztak, és ugyanarra a helyre állították fel. A fegyverszüneti egyezmény aláírására 1940. június 22-én került sor. Hitler ugyanabban a székben ült a ceremónia elején, mint amelyben Ferdinand Foch marsall foglalt helyet annak idején. Az egyezmény bevezetőjének felolvasása után azonban felállt, és faképnél hagyta a francia küldöttséget, és a tárgyalásokat a Wehrmacht vezérkari főnökére, Wilhelm Keitelre hagyta. A fegyvernyugvás június 25-én hajnali 1.35-kor lépett életbe.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • John Keegan: A második világháború. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003.
  • Antony Beevor: A második világháború. Gold Book, 2012.
  • [1] Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
  • [2] Tarján M. Tamás: 1939 szeptember 3. Megkezdődik a furcsa háború. Rubiconline
  • [3] Franciaországi hadjárat,Wikipédia cikke alapján

 Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is!

haboruk_ujlogo.jpg

2017.02.23.(21:25)

süti beállítások módosítása