A XX. század nagy háborúinak érdekességei

Háborúk

A Rohamtigris (Sturmpanzer VI) egy félelmetes német "csodafegyver" 1944-ből [14.]

2017. május 09. - Harmat Árpád Péter

Német szempontból a második világháború a sztálingrádi csatában bekövetkezett nagy vereséget követően, - 1943 tavaszától - már egészen új "mederben" folyt tovább. Csapataik ugyanis a keleti fronton folyamatos visszavonulásra kényszerültek: 1943 júliusában elbukott kurszki ellentámadási kísérletük, majd augusztusban fel kellett, hogy adják Harkovot és Szmolenszket, illetve novemberben Kijevet is. Hitler és a tábornoki kar 1943 végén már mindennél jobban vágyott arra, hogy valamiféle sikert is fel tudjanak mutatni. A Führer a fordulatot azoktól a csodafegyverektől várta, melyeket a kiváló német hadmérnökök próbáltak kifejleszteni a Wehrmacht számára. Ezek közé tartozott a félelmetes Rohamtigris is.

sturmtiger3.jpg

Adolf Hitler 1943 októberében szemlélte meg a német hadiipar egyik leglátványosabb páncélos acélszörnyét, mely a "Sturmpanzer VI." nevet kapta készítőitől, sturmgeschütz azaz rohamlöveg "besorolással". Lenyűgöző és félelmetes megjelenése imponált a Führernek, hiszen a hatalmas jármű 65 tonnát nyomott és megdöbbentően nagy, 380 milliméteres rakétavetővel rendelkezett (Mörser Raketenwerfer 61 L/5.4). Összehasonlításul: a legnagyobb mennyiségben gyártott német páncélos, a  Panzer IV., alig 25 tonnás tömeggel és 75 mm -es löveggel készült, de még a legendás Tigris harckocsi is 57 tonnával, 88 mm-es ágyúval szerzett hírnevet magának.

A Rohamtigris óriási mozsárágyúját egyébként a német haditengerészet fegyvertárából hozatták a Tiger harckocsialváz felépítményére. Az Tigris alváz, a döntött, több mint 100 - 150 mm vastag páncélzat és a gigantikus löveg összhatása egy igazi csodafegyver benyomását keltette. Hitler lelkesen dicsérte meg a prototípus készítőit és azonnal parancsba adta, hogy 1944 végéig 150 db -ot gyártsanak le a páncélos alakulatok számára. A Führer szentül hitte, hogy az óriáslövegek megfordítják majd a keleti fronton kialakult helyzetet. 

sturmtiger.jpg

Bár a német katonai szakértők óvatosan figyelmeztették Hitlert arra, hogy a Sturmpanzer leginkább a gyalogság támogatására alkalmas, - mégpedig kifejezetten városi harcokban alkalmazva (épületek földig rombolására), nem pedig az ellenséges páncélosok megsemmisítésére - a Führer mégis lelkes maradt és csodát várt az új páncélostól. Az is kiemelendő, hogy bizakodását sokan mások is osztották, hiszen a sztálingrádi csata kapcsán a német tisztikar egy életre megtanulta, hogy mennyire fontosak az épület-romboló páncélosok. Az is tény, hogy 1944 folyamán a Wehrmachtra még nagyon komoly városi harcok vártak. A Wehrmacht vezetése 1944-ben ellentámadásokat tervezett több szovjet nagyváros (pl. Kijev) visszavételét illetően és ott volt annak lehetősége is, hogy sikertelenség esetén a Kelet-európai nagyvárosokban kell kiharcolniuk a fordulatot. A rájuk váró városi harcokban megnyugtató volt a németek számára, hogy rendelkeznek már megfelelően pusztító erejű harci-eszközökkel. 

sturmtiger2.jpg

Megjegyzendő: éppen hat hónappal azelőtt, hogy a Rohamtigrist bemutatták a Führernek, 1943 márciusában kifejlesztették és szintén bemutatták Hitlernek az első Ferdinánd (Elefant) elnevezésű páncélvadászokat is, melyek ugyan hasonló méretűek voltak mint a Sturmpanzer, ám "csak" 88 mm -es löveggel készültek és korántsem gyakoroltak akkora hatást a német vezetőre, mint a legfrissebb fejlesztésű csodafegyver. Mindenesetre mindkét páncélos gyártása beindult: a Ferdinándokból 90 db, a Rohamtigrisekből pedig 18 db készült. A várva várt nagy háborús fordulatot azonban egyik német "csodafegyver" sem hozta meg. 

ferdinand_pancelvadasz.jpg

A Rohamtigriseket először Varsóban vetették be utcai harcokban (a varsói felkelés leverése során), majd a nyugati fronton, az ardenneki nagy német ellentámadásban is részt vettek. A források szerint mindkét helyen jól teljesítettek, de rengeteg probléma is előjött velük kapcsolatban. Ilyen gond volt például az, hogy csak 13 rakétát voltak képesek magukkal vinni a csatákba, mert annyira nagyok voltak "lövedékeik" (majdnem másfél méter hosszúak és 350 kg tömegűek), hogy képtelenség volt többet elhelyezni a páncélosban. (A rakétákat egyébként emelővel tudták csak a járműbe juttatni, a páncélos tetején.) Szintén baj volt a gyakori meghibásodás, a lomhaság és lassú menettempó is. Ugyanakkor elmondható, hogy ahol a Rohamtigrisek bevetésre kerültek -  főleg egységszerűen (több példányszámban) és meghibásodások nélkül, ott iszonyatos pusztítást okoztak. Elgondolkodtató, hogy ha 18 helyett 200-300 db Sturmpanzer vett volna részt a harcokban és mondjuk már 1941-ben vagy 1942-ben megjelentek volna a frontokon, mekkora hatást tudtak volna gyakorolni a hadi-helyzetre? (Lévén, hogy komplett városokat is képesek voltak eltörölni a Föld színéről.) De a történelemben a "mi lett volna ha" kérdést természetesen felesleges feltenni.

Ami tény: a háború 1944-ben a Rohamtigrisek, Ferdinándok, Tiger I. és II. harckocsik illetve Párducok dacára is folyamatos német vereségekkel folytatódott, mégpedig a két gigantikus nagyhatalom: a Szovjetunió és az USA kimeríthetetlen tartalékai miatt. Németország a Wehrmacht páncélosai, kiemelkedő mérnökei, haditechnikai újításai dacára is vereséget szenvedett. Ugyanakkor tény az is, hogy különleges berendezéseiket egyszerre csodálta és rettegte az ellenség (keleten és nyugaton egyaránt).

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett a poszt kövess bennünket a Facebook -on is! 

haboruk_ujlogo_2.jpg

2017.05.09.(22:40)

A bejegyzés trackback címe:

https://haboruk.blog.hu/api/trackback/id/tr3112494101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2017.05.10. 16:14:55

Értelmetlen egy jószág, az biztos...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.05.10. 16:15:03

Semmi nem lett volna. A 350 kg-os rakéta romboló ereje legfeljebb csak egy 500 kg-os bombáénak felel meg, ami a repülőgépek kis magasságon még pontosabban is juttatka célba, mint ez az izé.

Control_ 2017.05.10. 16:22:18

A sztálingrádi csata mély nyomot hagyott a németekben. Fél éven keresztül harcoltak házról házra, miközben rájöttek: a korszerű páncélosok (Párduc, Tigris) helyett a házromboló rohamlövegekkel többre mennek a szűk utcákban. ENNEK a felismerésnek lett eredménye a Sturmtiger. Arra szánták, hogy ha legközelebb lesz egy Sztálingrádhoz hasonló, elhúzódó városi harc, akkor jól jön majd egy városrészeket is lebontani tudó behemót. Ám 1943 végén és 1944 folyamán nem voltak nagyobb városi harcok, legfeljebb Varsóban. Párizst és Rómát feladták a németek és mire elérkezett a következő komolyabb város ostrom Budapesten és Berlinben 1944 végén, illetve 1945 tavaszán, már vesztve volt a háború, és szinte mindenből kifogytak.

Igazából a Sturmtigernek Sztálingrádban lett volna jelentősége és esetleg 1943 folyamán Harkovban, Kijevben és Leningrádban. Vagy Párizs lerombolásában, ha nem adja fel a város katonai parancsnoka.

sóskatáska 2017.05.10. 16:22:20

Sinsheimben az AUTO & TECHNIK MUSEUM-ban van egy példány.

Arte Peritus 2017.05.10. 16:43:47

A német hadiipar a háború alatt folyamatosan három problémakör "metszéspontjában" örlődött: tűzerő, gyártási költség (mennyiség), páncélozottság.

És általában a páncélozottság illetve a tűzerő nyomott leginkább a latban, így készítettek olyan monstrumokat, mint az 57 tonnás Tigerek, 65 tonnás Sturmtigerek, 68 tonnás Ferdinandok, illetve 71 tonnás Jagdtigerek. Ezek közös jellemzője, a monumentális páncélozottság (nagy tömeg), illetve a nagy tűzerő (88 mm feletti ágyúk).

A németekkel szemben az angolok-amerikaiak illetve szovjetek a hangsúlyt a mennyiségre helyezték, vagyis az alacsony gyártási költségre. Így inkább kisebb tömegű és löveggel ellátott, de olcsón és óriási mennyiségben előállítható páncélkosokat készítettek, mint a Shermanok és T-34 -esek.

A harci események aztán egyértelművé tették: a mennyiségi koncepció győzött.

safranek 2017.05.10. 16:44:12

Az utolsó bekezdés kissé "idealista" és burkoltan benne van a "ha". Sok csatában és háborúban megmutatkozott már, hogy önmagában a haditechnika nem elég a győzelemhez. Egy háború pedig nem egynlő a csatatereken folyó hadműveletekkel. Ergo ajnározhatod a német haditechnikát, de mint láthatod, önmagában nem elég.
Hasonlat: hiába hordasz magadnál valami csoda önvédelmi kütyüt, ha megtámadnak az utcán kétséget, hogy fogod-e tudni használni.

2017.05.10. 16:44:38

A németeknek a szovjet Katyusákat kellett volna másolni meg a T-34-eseket nagy számban. Ehelyett bonyolult szerkezeteket, mérnöki csodákat álmodtak, amikből nem tudtak eleget gyártani.
A Panzerfaust egy jó, olcsó fegyver volt, a Sturmgewehr 44 is jó, előremutató konstrukció volt, de amit nagy tankok, rohamlövegek meg óriáságyúk terén műveltek a németek, az megalomán mérnöki onanizálás volt. Igen, meg tudták tervezni, működött is, amíg a túlbonyolult szerkezet harctéri koszba nem került, de drága volt és nem tudtak eleget gyártani belőlük.

yerico1 2017.05.10. 18:01:14

A Panzerfaust is másolat volt, nevezetesen a Bazookat másolták le.

yerico1 2017.05.10. 18:01:38

@molnibalage: Nem lennék biztos benne, hogy ez a 350 kilós rakétameghajtású valami annyi robbanóanyagot tartalmazott, mint egy 500 kg-os bomba. De még ha annyit is, akkor se lett volna különösebb hatása. Egy átlagos szövetséges bombázó 500 kilós bombákból elcipelt 4-et legalább, és több száz támadott egyszerre egy várost. Mégse töröltek egy egyetlen várost se a föld felszínéről. Sztálingrádra rengeted robbanóanyagot dobtak, lőttek, a város mégis tovább harcolt. Emlékezetes, mikor a szövetségesek Monte Cassinonál eltörölték a régi apátságot a bombázókkal, a harcoló német ejtőernyősök hirtelen kiváló fedezékekhez jutottak, és jelentősen könnyebb lett a helyzetük.

Jakab.gipsz 2017.05.10. 18:01:42

Sok lúd disznót győz.

Dezső bácsi 2017.05.10. 18:01:56

Üdv. Kicsit hiányolom, a sajnos, szerencsére szavakat a hozzászólásokból és a cikkből is. Szóval az, hogy a német haderőt és annak politikáját eltörölték, az szerinte üdvözítő.

Dr. Bélus___ 2017.05.10. 18:02:22

Mi lett volna ha előbb kijön ő, meg a hasonszőrű haverjai is? Ha beváltak volna (ami egy rohadt nagy HA egy olyan gépnél, amit pl. nem bírnak el a hidak), akkor a szovjetek is belehúznak az olyan fejlesztéseikbe, mint a KV4 (laza 107 tonna a picurka), aztán Mausok csépeltek volna KV4-eseket. Az angoloknak is ott volt a sufniban a Gloster Meteor félkészen, ha kellett volna, garantálom fel tudják pörgetni a fejlesztést. A németek voltak szarban ezért ők hozták ki az ME-262-t, kenhetik a hajukra.

Stenonis 2017.05.10. 20:11:12

@Lector Oris: @Colonel H. Stinkmeaner:
A német mérnökök egyvalamit nagyon nem vettek figyelembe, amikor a monstrumokat (már a Tigris I. is értelmetlen volt) tervezték.
Ez pedig az egyre szűkösebben rendelkezésre álló üzemanyag volt.
Olyan brutálisan szomjas páncélosokat gyártottak, amelyeket nem tudtak normálisan ellátni üzemanyaggal.

midnight coder 2017.05.10. 20:11:28

@Dr. Bélus___: Igen, a hiba alapvetően ott volt, hogy az USA a vörösnácik oldalára állt. Hagyni kellett volna, hogy szépen kiirtsák egymást a szovjetekkel, és a győztest agyonverni. Ehelyett a kommunizmus még 40 éven át fertőzte a világot, és a nyomai a mai napig pusztítanak a mai Európában is.

for-avar 2017.05.10. 20:11:48

a Tiger sajnos egy hibás "valami" volt...miközben Guderian a tapasztalt katonákkal a Pz VI pártján voltak addig a Pz V Porsche talpnyalása miatt került gyártásba...de nem a saját cégénél hanem a Henschelnél, a sajátja csap proto majd az Elefant páncélvadásznak készült, 91 példányban.
A Tiger ' röpke 11 tonnával volt nehezebb mint tervezték a futómű és hajtáslánc 45Tonnáig volt csak üzembiztos...és nem tanultak belőle, jött a Tiger II a Sturmtiger Jägdtiger

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2017.05.10. 20:56:30

@Colonel H. Stinkmeaner: másolták is mindkettőt.
A Párduc például jelentős részben egy T-34 klón volt, de megvolt a párja a rakéta-sorozatlövő fegyvereknek is.
A kulcsszó itt a mennyiség, amiben Németország nem tudott versenyezni.
Ezt ők is tudták: ezért találták ki a villámháborút (csak rövid távon bírták a lépést), és ezért volt szükség a korszerű páncélos-stratégiára is.
Ott úszott el az egész, amikor erőforrás-háborúvá vált az egész.
Egyesek szerint ez nagyjából az első órában már így volt, Hitleg nem nyerhette meg a háborút.
Amikor már nyilvánvaló volt, hogy bukó van, végső elkeseredésként próbáltak minőségi fölényt teremteni. Ennek az eredménye ez a pár szörnyeteg (beleértve a Mous-t is.)

ember100 2017.05.10. 23:25:55

@midnight coder:
Helló !

Persze lehet vörösnácizni DE nem Sztálin támadta meg a fél világot .
Ne gyere Lengyelországgal meg a balti államokkal mert az csak válasz volt egy háborúra.
A kommunizmusról meg csak annyit hogy nézz utána a cári Oroszországnak és az ott éhen haltaknak nyomorúságnak.
Ahhoz képest a Lenini , Sztálini kommunizmus maga volt a MENYORSZÁG .
A Magyar és kelet európai szocializmust meg magunknak köszönhetjük amikor elvittük a meghívólevelet a Donhoz.

Albert Ejstejn 2017.05.10. 23:26:08

"De a történelemben a "mi lett volna ha" kérdést természetesen felesleges feltenni."

Gyakran eszembe jut, mi lett volna, ha ezzel az oriasi fejlesztesi potencialal, harckocsik, raketak, sugarhajtasu repulogep fejlesztese helyett, atombombat fejlesztettek volna. Kegyetlen, de nagyon erdekes lenne megtudni, akkor mi hogyan tortent volna.

Void Bunkoid 2017.05.10. 23:26:42

@yerico1: egyáltalán nem!

A Bazooka egy modern szerkentyű volt, többszörös használatra készült vetőcső, gyakorlatilag az egyik első modern RPG, míg a Panzerfaust egy egyszerhasználatos cucc, gyakorlatilag egy bazinagy puskagránát, csak épp a "puskát" a kilövése után eldobhattad, mert tönkre is ment azonnal.

A cikkíró egy kicsit helyesbíthetne az állandó Ferdinándozással, ugyanis ezt a nevet az első korai típusa viselte csak a páncélvadásznak, alig három hónapig, ami után visszahívták, átalakították, és karrierje nagyobb részét Elefantként élte le a nagy dög, legtöbben úgy is ismerik, egyedül Kurszknál voltak Ferdinándok.

Egy kicsit kevesebbet kellene WOTozni, és több törikönyvet olvasni :)

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2017.05.11. 06:47:17

"Persze lehet vörösnácizni DE nem Sztálin támadta meg a fél világot ."
Azt ugye tudod, hogy a németek az oroszok lerohanásakor miért is mentek úgy át rajtuk,mint kés a vajon, brutális veszteségeket okozva? Igen a németek támadtak ez tény. Az meg a szovjet mese, hogy az ártatlan oroszokat. Utólag ha jól tudom kiderült, hogy Hitlerék megszereztek bizonyos dolgokat,miszerint a szovjetek készülnek invázióra,és emiatt úgymond lépéskényszerbe került, hogy ő támadjon előbb. A vörös hadsereg támadáshoz vonult fel, arra készült ezért is (a technikai, stratégiai fölényen túl) lettek szanaszét verve az elején.

gigabursch 2017.05.11. 08:02:02

@ember100:
huhuhuhúúúú

NA kis barátom. Kezdetnek olvass egy kis Szolzsenyicint...
Utána talán kevesebb baromságot beszélsz...

midnight coder 2017.05.11. 08:02:13

@ember100: Ebbe a mennyországba sokkal-sokkal több ártatlan halt bele mint a Holoaustba. Már a jó Lenin elvtársék is kinyírtak úgy 2-3 millió muzsikot akiknek az volt a legfőbb bűnük hogy vallásosak voltak, és szerették a cár atyuskát. És akkor még nem beszéltünk a derék kínaiak kulturális forradalmáról és érdekes mezőgazdasági reformjairól, a vörös khmerekről és a többi derék vörösnáci gyilkosról szerte a világban.

A komcsik terve a világforradalom volt. És ha nem errodálódnak idejében mind anyagilag mind ideológiailag, akkor ma az egész világ olyan remek hely lenne mint Észak-Korea, vagy nálunk a jó Rákosi elvtárs pajtás rendszere.

sőőtnagyonis 2017.05.11. 11:23:36

Ez a fegyver úgy "lenyűgözte" a szövetségeseket, hogy ahol bevetették, órákra elnémult a front. Ezért legtöbbször egyetlen lövés után tüzelőállást kellett váltani, úgy vadásztak rá. Vagyis, a kezelőszemélyzet éppen úgy nem volt biztonságban, mint az ellenség, mert ha felfedték jelenlétüket, mindenki rájuk vadászott.

sőőtnagyonis 2017.05.11. 11:25:19

@midnight coder: De azóta ismét lyó a zirány!

sőőtnagyonis 2017.05.11. 11:26:37

@dorian gray: Erről Végh Ferenc is írt a HT-ban. A közvetlen szembenállás megvolt a közös határon, csak az volt a kérdés ki kezdi a partit. A másik félnek így nem maradt ideje rosálni, mivel maximalisszimusz sokat totojázott a válasszal.

Az egyébként az oroszokra és a németekre is igen jellemző volt, hogy az saját élőerőket sem kímélték, a szövetségesek éppen az emberveszteségek miatt támadták ezt a fegyvert.

Drednaught 2017.05.11. 11:28:02

@yerico1: Tévedés. A Panzerfaschreck volt bazooka-jellegű, de a Panzerfaust egy újabb termk volt, ahol az olcsóság, tömegyártás és kis méret voltak a meghatározó tényezők. Ez volt az ihletője a méltán híres RPGknek.
Just a side note, de a Bazooka bizony két emberes fegyver volt, miközben a 15 márkába kerülő Panzerfaustot egy mezei öreg Volksturmos is el tudta sütni egy város romjai közt...
A probléma nem az volt, hogy pontatlan,gyenge, megbízhatatlan vagy ilyesmi volt, hanem az elsöprő túlerő, amivel szemben semmi nem lehetett elég "hatékony".

Drednaught 2017.05.11. 11:28:08

@ember100: "Ahhoz képest a Lenini , Sztálini kommunizmus maga volt a MENYORSZÁG "
Huh, vajon hny millió éhenhalt ukrán kisgyerek foroghat a sírjában most?

LtPetya 2017.05.11. 15:04:51

A mennyiség vs minőség témához.
Azért vegyük figyelembe, hogy németek emberanyaga elég korlátozott volt. Ez a háború második részére elég világosan látszott. Ironikus módon a mobil védekezési doktrináikat, amik kisebb mennyiségű, gyorsan mozgó páncélos-gépesített gyalogságra építettek pont nem tudták hatékonyan használni az üzemanyag hiány miatt.
És hogy tudjuk csökkenteni az emberhiányt? Növeljük a járművekben a túlélési esélyeiket. Erre szerintem remek példa a késői német páncélosállomány. A szövetséges mennyiségi páncélos harcászatban, főleg a szovjet, a páncélos többnyire vitte magával a teljes legénységet.
Bár Robert Kershaw könyvében volt asszem, hogy az egyik német túlélő pont jobban szerette a Pz. IV-et, mert azon az átütött lövedék keresztülment és nem pattogott a küzdőtérben.

gemini62 2017.05.11. 15:04:56

@CA németek krónikus üzemanyaghiánnyal küzdöttek, ezek a monstrumok zabálták az üzemanyagot.:

2017.05.11. 22:25:53

@midnight coder: nem gondoltam, hogy valaha egyetértek veled, és mégis, itt van

2017.05.11. 22:25:57

@ember100: vedd már be a gyógyszeredet ecsém!

2017.05.11. 22:26:04

Kissé mesterkéltnek érzem a Rohamtigrisre "magyarítást", de a cikk érdekes volt.

==T== 2017.05.11. 22:26:14

@yerico1: Amire te gondolsz, aza Panzerschrenk. Azt inspirálta a Bazooka, de míg a jenki cucc 60mm-es volt, a Panzerschrenk 88-as.

@Papírzsepi: Érdekelne, hogy a párduc T34 klón mivolta miben mutatkozott meg, mert szerintem kb. semmiben. 20 tonnával volt nehezebb, teljesen más futómű, motortípus, meghajtás, és jóval erősebb, jellegében is eltérő löveg (a T34/76 ágyúja egy általános célú ágyú volt, a Párducé kifejezetten páncéltörésre optimalizált).

Ne gyere a döntött páncéllal, mert attól még nem lesz klón a T34 előtt is létezett döntött páncéllal épült harckocsi.

==T== 2017.05.11. 22:26:18

@ember100: Lengyelország, Finnország és a Balti államok megtámadása mire volt válasz?

Kreitl István 2020.01.11. 10:51:15

@==T==: az oroszok 17-ben megkapták a maguk Trianonját, Lengyelország, Finnország, a Balti államok, mind "csak" a 20 évvel korábban elvesztett, előtte többszáz évig orosz területek reviziója volt... nem helyes persze mert Sztálin meg a komcsik, de ettől még tény...
süti beállítások módosítása