A XX. század nagy háborúinak hadjáratai, csatái, alakjai, hősei, fegyverei, érdekességei

49 éve kezdődött a vietnami háború legnagyobb offenzívája

2017. február 01. - Harmat Árpád Péter

49 éve, 1968 januárjának végén kezdődött a hidegháború egyik legjelentősebb offenzívája (és ütközet-sorozata) a Dél-Vietnamban kibontakozó Tét-offenzíva. A déliek és az őket fél milliós haderővel támogató amerikaiak ekkor már közel 9 éve folytattak elkeseredett harcot a térségben a Vietkong erőkkel és az északi reguláris csapatokkal. A háború 1967/68 -ban a tetőpontján lángolt, a felek mindent bevetettek egymás ellen. Ugyanakkor mindkét oldalon megmutatkoztak már a válság jelei is: a kommunista erők jelentős katonai vereségeken voltak túl (Dak-tó és Khe-Sanh csatái), az USA –ban pedig a közvélemény emelte fel szavát egyre jobban, - tüntetésekkel illetve tömeges demonstrációkkal - az értelmetlen háború folytatása ellen. Johnson elnök és Robert McNamara védelmi miniszter jelentős társadalmi nyomás alatt köszöntötték az 1968-as esztendőt. Mindketten érezték: sikereket kell felmutatniuk és mindenekelőtt: a veszteségek minimalizálását. Ugyanakkor 1968 elején számolniuk kellett egy esetleges nagy erejű vietnami támadással is. Az ellenséges offenzíva januárban aztán el is érkezett: Vo Nguyen Giap északi tábornok a vezérkara által részletesen megtervezett Tét-offenzíva megindításával a háború megfordítását remélte.

vietnam_1968.JPG

Az északi offenzíva

Az északiak terve egy kiterjedt, legalább száz déli települést – köztünk Saigont - érintő, egyidejűleg megkezdett felkelés-sorozatra épült, melyet az északi reguláris erők is támogattak. Az akció kezdetére 70 ezres erőt összpontosítottak dél városaiba. Jelentős harcok kezdődtek például Saigonban, ahol támadás érte a repteret, a rádió épületét az amerikai nagykövetséget az amerikai erők főparancsnokságát és az elnöki palotát is.

Az előre gondosan kijelölt Dél-vietnami célpontok közt akadtak fegyverraktárak, főparancsnokságok, laktanyák és városrészek is; például a korábbi főváros, Hué központja. A vietnamiak számára szimbólumként is fontos, történelmi Hué megszerzéséért három héten keresztül dörögtek a fegyverek. Mind Saigonban, mind pedig Huéban a nagyobbrészt vidékiekből álló (dzsungelharcban jártas) vietkong alakulatok számára szokatlan volt és jelentős kihívást jelentett a városi harcmodor alkalmazása. Ebben fokozatosan alul is maradtak az amerikaiakkal szemben. Ellensúlyozásul terrorizálni próbálták a helyieket, mert a Vietkong főparancsnokság kezdetektől számolt a be nem következett helybeli lakosság felkelésével. Miután ez elmaradt - és hiányzott a betervezett helyi erő - megfélemlítésekkel akarták kikényszeríteni az általános lázadást. Ez azonban az offenzíva végéig nem indult meg.

Ho Si Minh elnök a támadássorozat időtartama alatt abban is bízott – és ez viszont részben valóra vált – hogy az amerikai közvélemény (mely ekkorra már alapjaiban volt háborúellenes) az USA ellencsapása nyomán arra kényszeríti majd a Pentagont, hogy elrendelje a harcok azonnali befejezését. Így az északiak tulajdonképpen nem a teljes győzelemre, mint inkább a jelentős amerikai veszteségek miatt várható washingtoni meghátrálásra „játszottak”.

hosiminh_nguyen.jpg

Ho Si Minh az északiak vezetője és Giáp tábornok az északi csapatok parancsnoka /forrás: AP/

Várakozásuk nagyjából bevált: az offenzívát visszaverték ugyan az amerikaiak és katonailag győzelmet arattak, ám veszteségeik mértéke így is „kiütötte a biztosítékot” az USA közvéleményénél. Az északi akció egyébként rosszul volt megtervezve a bevetésre kijelölt Vietkong egységeknek egymástól elszigetelt módon kellett harcolniuk és a kommunikáció sem működött köztük. 

Néhány nap után az északiak központi vezetése nem tudott már parancsokat eljuttatni a harctéri alakulatokhoz, így február végére egyértelművé vált: ezt a harcot is az amerikai csapatok nyerik majd meg. (Ahogyan a háború főbb csatáit is.) Ez volt a helyzet katonai szempontból. Ám az összes körülményt nézve kijelenthető, hogy az északiak jól taktikáztak: az amerikai lakosság csak az elesett 4-5 ezer amerikai áldozatra koncentrált (felháborodva az újabb vérveszteségeken) és azt már kevesen vették észre, hogy az akciót valójában az USA hadereje nyerte meg és hogy a vietnami veszteségek sokszorosan meghaladták az amerikaiakét (20 és 30 ezer közöttre teszik az elesett északiak számát), miközben egyetlen déli kézen lévő várost sem tudtak visszafoglalni.

vietnam_tet_offenziva.jpg

Ám a katonai szempontok ezúttal kevéssé számítottak. Az amerikai lakosság a médiából, a TV csatornák képeiből és az újságokból sebesült vagy elesett amerikaiakról értesült, illetve arról, hogy az északiak nem hogy visszavonulnának, de inkább nagy arányú támadásokat kezdeményeznek. Mindez összhatásában a reménytelen és távolba nyúló befejezést rémképét mutatta, amitől a többség irtózott a 10 évnyi harc után. A Tét-offenzívát követően  mind az amerikai lakosság, mind az amerikai politikusok és elemzők a Vietnamban folyó harc fokozatos beszüntetését - és a "fiúk hazahozását" - kezdte követelni. EZÉRT a fejleményért könyvelhető el amerikai vereségként a Tét-offenzíva.

A következmények

A Tét-offenzíva 1968 márciusában zárult le és egy óriási port kavaró esemény is tetézte az amerikaiak kudarcait: My Lai faluban egy amerikai egység 500 civilt (nőket, gyerekeket, időseket) mészárolt le. Az 1968 március 16-án történt kegyetlenség szinte azonnal kipattant és az amerikai közvélemény soha nem látott mértékben háborodott fel. Johnson az eset és az offenzíva után, a közvélemény nyomására bejelentette, hogy nem indul a következő elnökválasztáson. Közben az amerikai hadvezetés elkezdett „megbarátkozni” egy esetleges fegyverszünet gondolatával.

Az 1968-as és 1969-es esztendő azonban még mindig az utolsó amerikai próbálkozások jegyében telt. 1969 elején még megindult egy nagyobb szabású amerikai támadás a Shau-völgyben (Dewey Canyon hadművelet), ám ennek eredménytelensége után végképp a harcok befejezésének álláspontja győzött az amerikai hadvezetésben.

Az 1972-es esztendő már a béketárgyalásokkal indult, majd 1973. január 5-én ezek eredményeire hivatkozva Nixon elnök bejelentette a hadműveletek felfüggesztését, amelyet később a teljes amerikai haderő Vietnamból való egyoldalú kivonása követett. A háborúban az USA 58253 embert, Vietnam pedig egy millió katonát és több millió civilt veszített.

Harmat Árpád Péter

 Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!

haboruk_ujlogo.jpg

2017.02.01.(11:40)

 

A bejegyzés trackback címe:

http://haboruk.blog.hu/api/trackback/id/tr9712174004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu