A XX. század nagy háborúinak hadjáratai, csatái, alakjai, hősei, fegyverei, érdekességei

A 84 éve hatalomra került Adolf Hitler élete [6.]

2017. január 29. - Harmat Árpád Péter

84 éve, 1933 január 30 -án került hatalomra a történelem legnagyobb diktátora, Adolf Hitler, aki a nácizmus és a német felsőbbrendűség nevében az egésze világ meghódítását célul kitűzve, 1939-ben kirobbantotta a 6 évig tartó és 72 millió ember halálát okozó második világháborút. Adolf Hitler (1889-1945) tekinthető a Holokauszt néven ismerté vált népirtás legnagyobb felelősének is.

hitler1.jpg

Adolf Hitler egy náci felvonuláson. Előtte: Ernst Röhm /forrás: Bundesarchiv/

A „száraz tényeken” túl azonban keveset tudunk arról, hogy milyen ember is volt valójában az egykori Führer. Magánéletéről számtalan téves feltételezés látott már napvilágot, mint például hogy voltak zsidó felmenői (ami nem igaz) és hogy homoszexuális volt (ami szintén nem igaz). Ellenben kevesen tudják róla, hogy például vegetáriánus életmódot folytatott, hogy egész életében tartózkodott az alkoholtól (és a dohányzástól), illetve hogy képtelen volt megtanulni vezetni, noha imádta az autókat. Bár egyheréjűségére soha nem akadt elegendő bizonyíték, tény, hogy különböző nemi problémákkal küszködött és bélbetegségek gyötörték illetve idősebb korában Parkinson-kór kínozta. Bár rövidlátó volt, szemüveget ritkán volt hajlandó viselni.

Hitler egész életében nehezen tudott bizalmas kapcsolatokat kialakítani, barátai nem nagyon akadtak. Igazából édesanyján kívül csak maroknyi ember jutott hozzá közel, így például Ernst Hanfstaengl reklám-szakember és könyvkiadó (akire a 20-as években több kérdésben is hallgatott), illetve Hanfstaengl felesége (akihez plátói rajongás fűzte). Barátjának volt még mondható Rudolf Hess (pártbéli helyettese) és a két nő, akikkel hosszabb kapcsolat tudott kialakítani: Geli Raubel és későbbi felesége Eva Braun. (Róluk bővebben a poszt végén esik szó.)

Hitler jellemének érdekességei közé tartozik még szokatlan érzéke a műszaki dolgokhoz és a különböző, térben ábrázolt műszaki elemek rajzok, épület-, vagy gép részletek áttekintéséhez. Festményei kiemelkedő térlátásról és arányérzékről tanúskodnak. Rajongott kutyájáért (Blondi), imádta Wágner zenéjét és szerette a történelmet (melynek torzított, sokszor meghamisított „alternatíváit” gyakran hajtogatta). Példaképe volt Nagy Frigyes és a napóleoni háborúk korában élt porosz katonai stratéga: Carl von Clausevitz. Hitler a közvetlen munkatársaival (pl. titkárnők, személyzet) tudott nagyvonalú lenni, ugyanakkor egész életét végigkísérték hihetetlen dührohamai. Megdöbbentő és ifjúkorától rendkívül intenzív zsidó-gyűlöletének pontos okait ma sem ismerjük, de feltételezhető egy nagyon korán tudatába beépült meggyőződés a zsidók ártalmas mivoltáról, mely a folyamatos pozitív visszajelzések során mániájává vált. Összességében Hitler egy kritikát nem tűrő, kisebbségi érzésekkel küszködő, számtalan komplexussal teli, gyűlölködő, teljesen érzéketlen alak volt. Életútja a XX. század első felének sajátos történeti keresztmetszetét mutatja meg.

Adolf Hitler fiatal évei

Adolf Hitler 1889. április 20-án, az Osztrák–Magyar Monarchia területén, Németországtól nem messze, Linztől 90 km-re lévő felső-ausztriai Braunau am Inn kisvárosban született. Édesapja Alois Hitler (1837–1903) vámügyi tisztviselő volt, akinek harmadik felesége – Klara Pölzl - saját unokahúga volt. Ebből a frigyből negyedik gyermekként látta meg a napvilágot Adolf Hitler. A házaspár hat gyermeke közül csak Adolf és Paula érték meg a felnőttkort. Ami apjának múltját illeti: házasságon kívüli gyermekként született és anyjának vezetéknevét (Schicklgruber) viselte egészen 40 éves koráig, 1876-ig, amikor is mostohaapja, Johann Georg Hiedler nevét vette fel. A névváltoztatáskor a Hiedler név betűzését minden valószínűség szerint egy hivatalnok változtatta „Hitler”-re. Adolf Hitlert később többször érte támadás emiatt – politikai ellenfelei azzal vádolták, hogy valójában nem igazi Hitler, hanem Schicklgruber, bár ezt a nevet sohasem viselte, már születésekor Hitlernek anyakönyvezték. (A szövetséges propaganda is kihasználta Hitler apjának névváltoztatását, a második világháború alatt Heil Schicklgruber feliratot tartalmazó szórólapokat dobtak a német városokra.)

hitler_elso_vh.jpg

Adolf Hitler az első világháborúban /Bundesarchiv/

Apja vámtisztviselőnek szánta, ám Adolf valójában festő szeretett volna lenni. Amikor édesapja 1905-ben elhalálozott, a 16 éves Adolf árvasági támogatásra lett jogosult. A támogatás mellett az anyjától és nagynénjétől is rendszeresen kapott pénzt, így kamaszkorától viszonylag kényelmes megélhetésben részesülhetett. A bécsi Művészeti Akadémia felvételi vizsgáján azonban két alkalommal is megbukott (1907 és 1908), mely nagyon érzékenyen érintette. (Hitler egész életében művésznek tekintette önmagát.) A kudarcok után sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe és inkább festőként próbált megélni Bécsben. Képeslapokról másolt festményeire látképeket, melyeket aztán kereskedők és turisták vásároltak meg. Becslések szerint az első világháborút megelőző években 2000 képet festhetett.

Hitler Bécsben kezdte magáévá tenni az antiszemita nézeteket. Bécs ekkoriban nagy létszámú zsidó kisebbségnek adott otthont, akik közül sokan Kelet-Európából odavándorolt ortodox zsidók voltak. Hatással volt rá ez időben többek közt az antiszemita Lanz von Liebenfels fajelmélete, és az olyan antiszemita politikusok agresszív retorikája, mint Karl Lueger bécsi polgármester, vagy Georg Ritter von Schönerer, a pángermán mozgalom vezetője („Führer”-e).

Hitler magáévá tette az „árja faj” felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az árja faj természetes ellenségei és Németország gazdasági problémáinak elsődleges okozói. Ez az ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit. Ám ez időben még nem volt politikailag aktív. Közeli barátja és ezekben az években szobatársa, August Kubizek visszaemlékezései szerint sokkal inkább érdekelték Richard Wagner operái, mint a politika. Miután másodszor is megbukott a Művészeti Akadémia felvételijén, Hitler kezdett kifutni a pénzből. 1909-ben (alig 20 évesen) egy hajléktalanszállásra költözött be, majd 1910 elején egy szegény munkásotthon lett az állandó lakhelye. Építkezéseken dolgozott segédmunkásként, és képeslapokat festett, így jutott némi pénzhez.

1913-ban kisebb összegű apai örökségének kézhezvétele után Münchenbe költözött. A Németországba költözéssel egy időre ki tudott bújni az ausztriai hadkötelezettsége alól, ám az osztrák hatóságoknak végül sikerült letartóztatniuk. Salzburgi orvosi vizsgálatát követően és egy kérvény benyújtása után engedélyezték számára, hogy visszatérjen Münchenbe. Bár az osztrák katonai szolgálatot így el tudta kerülni, 1914. augusztus 16-án a Német Birodalom háborúba lépését követően szinte azonnal önkéntesként jelentkezett a bajor hadseregbe.

Hitler az I. világháborúban

Hitler a 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred tizedeseként szinte a háború teljes időszaka alatt futárszolgálatot látott el a nyugati fronton. Feladata az ezredparancsnokság és a fronton harcolók lövészárkai közötti üzenetek eljuttatása volt, gyakran súlyos tüzérségi- és géppuskatűz alatt. 1914 decemberében a Vaskereszt második fokozatával tüntették ki. 1916 októberében az észak-franciaországi harcokban sebesülés érte a lábán; felépülése után, 1917 márciusában tért vissza a frontra. 1918. augusztus 4-én megkapta a Vaskereszt első fokozatát is. Felettesei elismeréssel nyilatkoztak róla, ám bajtársai között nem volt népszerű a tisztekkel szembeni kritikátlan hozzáállása miatt, melyet így jellemzett később, a sörpuccsot követő 1924-es per során: „A feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni” (németül: „Den Vorgesetzten achten, niemandem widersprechen, blindlings sich fügen”). Nem sokkal a háború vége előtt, 1918. október 14-re virradó éjjel, egy brit mustárgáz-támadás áldozata lett Wervicktől délre, az ypres-i front közelében, melynek következtében átmenetileg elveszítette látását. Rövid belgiumi kezelése után a pomerániai Pasewalkba szállították. Az ottani kórházban érte a háború végének híre.

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt élén

Hitlert 1918 novemberében engedték ki a kórházból, ám nem volt hová mennie, így átmenetileg beállt őrnek a traunsteini hadifogolytáborba. Azonban 5 hónappal később, 1919 márciusában a hadifoglyokat hazaengedték, a tábort pedig feloszlatták. Hitler ekkor újra Németországba, egészen pontosan Münchenbe ment szerencsét próbálni. 

Németország ekkor a háború utáni káosz időszakát élte. Hitler a Bajor Tanácsköztársaság leverése után érkezett Münchenbe. Az állástalan magányos volt katona a Reichswehr szárnyai alá került, amikor azzal bízták meg, hogy legyen besúgó, vagyis jelentse a tiszteknek mindazt, amit megtud a tanácshatalommal rokonszenvező katonákról. Munkája során közvetlen felettese Ernst Röhm lett, aki látva Hitler szónoki képességeit, hamar felkarolta a 30 éves fiatalembert. Ezen hónapokban Hitler a különböző müncheni politikai csoportok, frakciók, törpe pártok gyűléseit járta, hogy kifürkéssze, kell-e a Reichswehrnek ellenük harcolnia.

Végül 1919 szeptember 12-én eljött az a nap is, mely megváltoztatta életét. Ugyanis ekkor a Reichswehr politikai osztályától azt a feladatot kapta, hogy foglalkozzék egy csoporttal, amely Német Munkáspártnak nevezte magát. A párt 1919 január ötödikén alakult meg, Anton Drexler és Karl Harrer vezetésével. Hitler felbukkanásakor a „pártocska” ekkor még száz fő alatti tagsággal rendelkezett, és gyűléseiket egy sörözőben rendezték meg. Ide kellett tehát Hitlernek elmennie, hogy meghallgassa egy bizonyos Gottfried Feder beszédét. Hitlernek nagyon tetszett Federnek az első világháború győzteseit ostorozó, pénzügyi politikájukat bíráló beszéde. Ám a szenvedélyesen beszélő mérnök kijelentéseit egy másik pártag bírálni kezdte, amikor felszólalásában kiemelte, hogy Bajorország célja nem a külföldi tőkét bírálata, hanem Bajorország elszakadása kell, hogy legyen. Ezt Hitler nem tűrhette, és felszólalásra jelentkezve, hosszú és szenvedélyes beszédben vette védelmébe Federt és elveit. Hitlerre ekkor figyelt fel a Német Munkáspárt egyik legfőbb vezetője, Anton Drexler, aki néhány nappal később levelezőlapot küldve kérte fel arra, hogy csatlakozzon pártjukhoz. Hitler tehát 1919 szeptemberében, a 7. számú pártigazolvány kézhez véve, tagja lett a Német Munkáspártnak. Első beszédét, mely máris nagy sikert aratott a párt tagsága előtt, 1919 október 16 -án mondhatta el.

6_19nurnbergi_gyules.jpg

Nürnbergi pártgyűlés 1937-ben /Bundesarchiv/

Innentől kezdve körülbelül 5 esztendő alatt (1919-1924) Hitler két szálon futtatva „politikai karrierjét” egyrészt megszerezte a Náci Párton belüli egyeduralmat - a két korábbi pártelnök Harrer és Drexler félreállításával – másrészt jelentős tömegpárttá szervezte a Német Munkáspártot melynek neve közben Nemzetiszocialista Német Munkáspártra változott. (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – NSDAP) Az új pártnak 1921 július 29 -én lett hivatalosan az elnöke. 

A tömegpárttá szervezést a gazdag tőkés támogatók felkutatásával kezdte meg, majd 1920-ban a náciké lett a Völkischer Beobachter című tönkrement lap is. Az újság óriási segítséget jelentett a tagság bővítésében, így hamarosan özönlöttek a csatlakozni kívánók. Az újságnak, Hitler szenvedélyes szónoklatainak és a náci eszmék egyszerűségének köszönhetően 1920-ra, vagyis egy évvel Hitler csatlakozása után a párttagság létszáma 100-ról 3000 –re nőtt, majd 1923-ra elérte a 12 ezer főt. Ezen években csatlakozott a párthoz Rudolf Hess (1920-ban) későbbi pártbéli helyettese, Hermann Göring (1922-ben) a náci rohamosztag első vezetője, Joseph Goebbels (1924-ben) a propaganda ügyek felelőse, Rudolf Höss (1922-ban) az auschwitzi koncentrációs tábor későbbi parancsnoka, illetve Heinrich Himmler (1923-ban) aki az SS élén legfőbb bizalmasa lett.

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) 1920 februárjában jelentette meg 25 pontos programját. A 25 pontos programból 7 tartalmazott zsidóellenes kitételeket (a zsidók nem lehetnek "néptársak" és állampolgárok, a zsidó bevándorlókat távolítsák el az országból, számolják fel a kamatrabszolgaságot, államosítsák a főleg zsidó tulajdonban lévő áruházakat, a németül megjelenő újságoknál csak nem zsidók lehessenek szerkesztők, az irodalmat és kultúrát tisztítsák meg az idegenektől stb.).Az antiszemita és nacionalista jelszavak mellett a náci programban voltak antikapitalista pontok is. Ilyen volt például a 11. pont, mely követelte a nem munkából származó jövedelmek kisajátítását, a 12 pontban a háborús nyereség elvonását, a 13.-ban a konszernek államosítását. Az áruházakat, amelyek elnyelték a kiskereskedőket, a program 16. pontja szerint társadalmi tulajdonba kell venni, és felosztani. A program a parasztságnak agrárreformot, kártérítés nélküli kisajátításokat, a földjáradék eltörlését és a telekspekulációk megtiltását igérte. A program kétségkívül növelni tudta a nácik népszerűségét, így már 1920 után Németország különböző részein sorra alakultak a tömegszervezetek, hasonló típusúak, mint Hitler müncheni pártja.

himmler_hitler_kozoskep.jpg

Hitler és jobbkeze: Hilmmler

Ekkortájt az egyes náci szervezetek élénk kapcsolatba léptek egymással, így például Hitler szervezete a bécsi nacionalistákkal, akiktől már 1920-ban átvette jelvényüket a horogkeresztet mely alatt az osztrák nácik gyűléseiket tartották. A horogkeresztet (szvasztikát) az osztrákok vélhetően ókori ázsiai (indiai) kultúrákból vették át, és árja szimbólumként kezelték. Eleinte a hitleristák formálisan együttműködtek a többi hasonló szervezettel, később viszont fokozatosan elnyelték őket.

A párt erejét volt hivatva növelni az 1922-ben létrehozott, félkatonai rohamosztag, az SA (Sturmabteilung) is, melynek élére Göring, majd Röhm került. A rohamosztag egyenruhája 1924-től lett a barna ing. 1923-ra kialakult tehát a Náci Párt szimbólumrendszere: az 1920-ban hivatalossá tett jelvény, a vörös mezőben fehér kör, fekete horogkereszttel; az olasz fasisztáktól átvett náci köszöntés (rézsútosan felemelt nyújtott jobb kar) a barna ing, illetve 1921-ben Hitler megszólítása a Führer azaz vezér elnevezés. (A pártot népszerűsítő plakátokon először 1921-ben jelent meg a következő szöveg: „Adolf Hitler az NSDAP Führere”)

Hitler 1923 őszére pártja növekvő népszerűsége, és egyre jelentősebb müncheni befolyása miatt úgy érezte eljött az idő arra, hogy átvegye a hatalmat Bajorországban, majd Berlinben is. A Hitler által tervezett puccsot 1923 november 8-án hajtották végre, amikor a bajor tartományi kormány tagjai Gustav von Kahr főkormánybiztos vezetésével Münchenben a Bürger-Brau-Keller sörözőben  a gyárosokkal tartottak közös gyűlést (innen a „sörpuccs” elnevezés”) A kísérlet azonban kudarcba fulladt, Hitlert pedig hazaárulásáért öt évre ítélték, amelynek letöltésére a landsbergi erődbe szállították. A Führer összesen csak egyetlen évet töltött börtönben 1923 novemberétől 1924 decemberéig, ám ezen időszak mégis fontos periódus volt életében, mivel ekkor diktálta le Rudolf Hessnek Mein Kampf című könyvének szövegét. A Mein Kampf két részből áll. Az első Hitler életét és pártját mutatja be, illetve ismerteti meg az olvasóval. A második rész a Nemzetiszocialista párt eszméit, szabályait, a Hitler-köszönés módját írja le.

Hitler a szabadulása utáni időszakban, 1925-ben azzal kellett hogy szembesüljön, hogy az egy éve még erős és egységes pártja a szétesés szélére került. Ennek egyik oka az volt, hogy Rosenberget a nácik nem fogadták el alkalmas vezetőnek, így a két legtekintélyesebb náci parancsnok, Ernst Röhm és Gregor Strasszer köré gyülekeztek. Hitler fő vetélytársa így 1925 és 1934 között éppen ez a két nemzetiszocialista politikus lett. A Führer már 1925-ben átlátta, hogy három teendője van, ha vissza akarja szerezni pártbéli teljhatalmát, mégpedig a pénzszerzés, egy hozzá hűséges félkatonai szervezet létrehozása, és egy párton belüli tisztogatás megszervezése. A teendőknek azonnal neki is látott, és 1925 és 1926 közt jelentős kapcsolatrendszert épített ki a Ruhr-vidéki nagyiparosokkal, melyeknek nagy része, a kommunista mozgalmaktól félve, Hitlert kezdte el támogatni, akik hatékony védelmet ígért nekik cserébe.

Megkezdte a párton belüli tisztogatást is, és sorra leváltotta az által nem megbízható embereket, kialakítva egy hozzá hűséges vezetést. A túl nagy befolyással rendelkező Strassert és Röhmöt azonban ekkor még csak részben tudta visszaszorítani, de elhatározta későbbi végső eltávolításukat. Ennek érdekében hozta létre 1925-ben az SS –t (Schutz-staffel = védosztag) mely névleg testőrségként jött létre ám valójában a Röhm vezette SA ellensúlyozását szolgálta. Élére először Joseph Berchtold, a Völkischer Beobachter munkatársa került, ám négy évvel később 1929 január 6-án Heinrich Himmler vette át a parancsnoki teendőket, aki az ekkor még alig 280 fős SS-ből erős és nagyhatalmú hadsereget szervezett. Ez az ütőképes elit haderő egyedül csak a Führerre (és nem Németországra) esküdött fel.

Hitler népszerűségének okai

1930-ban a Nemzetiszocialista Párt a viszonylagos ismeretlenségből hirtelen 18,3%-ot szerzett és 107 képviselői helyet a Reichstagban, amellyel a második legnagyobb párttá vált. Sokakban merült fel: mi volt a nagy népszerűség növekedés oka? Hitler a német parasztok, háborús veteránok, középosztálybeliek és kispolgárok támogatására apellált, akik az 1920-as infláció és a gazdasági válság következtében fellépő munkanélküliség legnagyobb szenvedői voltak. A városi munkásság általában közömbös volt Hitler nézeteivel szemben, Berlin és a Ruhr-vidék pedig különösképpen ellenségesnek mutatkozott. Az 1930-as választás kifejezetten bukásnak számított a jobb-közép kormánynak, amelyet most egy többségi ellenzék fogadott a Reichstagban. Hitler beszédei a válságos években egyszerre ígértek gazdasági-társadalmi felemelkedést a kispolgári tömegeknek, marxistáktól mentes kapitalizmust a gazdagoknak és nemzeti büszkeséget a szegényeknek. Közben pedig Hitler világosan megjelölte azokat is, akiknek Németország minden baját köszönheti. Ezek pedig szerinte a zsidók, a kommunisták és a nyugati nagyhatalmak voltak. A Führer népszerűségének okai közt meg kell említeni, hogy Hitlernek kivételes szónoki képességei voltak, és beszédeit nagy odafigyeléssel létrehozott külsőségek közepette tartották. Így a tömegpszichózis is segítette fanatizálni hallgatóságát.

Mindehhez jönnek Hitler csábító ígéretei. Hitler a német középrétegeknek felemelkedést és hatalmat ígért, a gazdagoknak - gyárosoknak a kommunisták visszaszorítását ígérte. (Emiatt ezek hajlandóak voltak pénzelni is őt.), a szegényeknek egy közösséghez tartozást és a felsőbbrendűség érzését kínálta. (A németek felsőbbrendű nép = fajelmélet)

6_15hitlerkocsi.jpg

Hitler és kedvenc autója, a Mercedes Benz W150/770 Cabriolet

Hitler felmentette népét az önvád és lelkiismeret alól, hiszen világosan megmondta, hogy kik azok, akik miatt Németország nem tud felemelkedni és akik miatt elvesztették az első világháborút. Ezek szerinte a zsidók, a kommunisták és nyugati hatalmak. A Führer mindezek mellett tehetséges szónokként fanatizálni tudta hallgatóságát. Ebben segítették a jól kitalált külsőségek is, az egyenruhás SA (Sturmabteilung - rohamosztag) mely erősnek mutatta mozgalmát és pártját. Már 1929 – 1930 időszakában jelentős számú német iparmágnás és bankár támogatta a nácikat és kifejezetten Adolf Hitlert, mert elhitték, hogy csak a Führer és hívei képesek szavatolni a kommunisták előretörésének megakadályozását.

Hitler megszerzi a hatalmat

Hitler pártja 1930 –ban nagy megerősödéssel, viszonylag hirtelen lett Németország egyik legnépszerűbb szervezete. A válságért a kommunistákat és zsidókat okoló beszédeire egyre többen kezdtek odafigyelni. Népszerűsége 1930 után érezhetően kezdett emelkedni, így meg merte kockáztatni, azt is, hogy a parlamenti választásokon túl induljon a köztársasági elnöki pozícióért is. Ám 1931-ben Hindenburg újra nyerni tudott, bár Hitler „tisztes” eredménnyel, 35%-ot tudott felmutatni.

Hindenburg feloszlatta a kormányt és újat nevezett ki a konzervatív Franz Papen vezetésével, amely azonnal új parlamenti választásokat indított. 1932 júliusában a Náci Párt 230 képviselői helyet nyert, ezzel a legnagyobb parlamenti párttá vált a Reichstagban. Mivel a nácik és kommunisták most többséget szereztek a parlamentben, egy középpárti kormány alakítása lehetetlenné vált. A Papen kormány bizalmatlansági indítványon, 84%-kal elbukott. A centrum párti Brüning kancellársága után (1930 szept-1932 márc) Franz Papen lett Németország vezetője (1932 márc-1932 dec) és kancellári ideje alatt zajlott a nácik legnagyobb sikerét hozó 1932-es választás.

A nácik számára az 1932 július 31-én megtartott választások hozták el a nagy fordulatot: a Náci Párt 37,4%-ot elérve, összesen 230 képviselői helyet szerzett, amivel a legnagyobb parlamenti párttá vált a Reichstagban. Azonban Hindenburg világosan látta, győzelmük ellenére a 230 mandátum nem elég a stabil kormányzáshoz, így 1932 novemberére megint új választást írt ki. Az NSDAP azonban ezúttal sem tudott abszolút többséget szerezni (sőt kétmillió szavazatot még veszített is) A politikai helyzet tehát továbbra is kétséges maradt, ugyanis bár a nácik szerezték meg újra a szavazatok többségét, sem ők, sem a korábban évtizedeken át hatalmon lévő weimári koalíció pártjai, sem a kommunisták nem tudtak elegendő többséget szerezni ahhoz, hogy a parlamentben túlsúlyt alkotva, önmagukban tudják vezetni az országot.

A bizonytalan helyzetben Hindenburg végül egy szükségkormányt nevezett ki: Kurt von Schleicher tábornok vezetésével. Az új kancellár titkos ígéretet tett arra, hogy megkísérel összehozni egy olyan kormányzóképes koalíciót, melybe a szociáldemokraták mellett, a Hitlerre szembeforduló, disszidens nácikat is beveszi. Schleicher Hitler fő vetélytársával Gregor Strasserral akart összefogni, akinek a támogatásért fejében alkancellári posztot ígért.

Ám a náci párt kettészakítása kudarccal végződött, mivel Hitler tudomást szerzett Schleicher és Strasser titkos megbeszélésiről, és miután összehívta legfőbb vezetőit, és hűségükről megbizonyosodott, leváltotta Strassert, aki el is menekült Németországból. Schleicher koalíciós kísérletének bukása után Hindenburg belátta, hogy egyszerűen nincs a nácikon kívül semmilyen más politikai erő, mely átvehetné az ország irányítását. Így 1933 január 30-án Hitlert kancellárrá nevezte ki, és megbízta a kormányalakítással.

Hitler első évei kancellárként

A nácik pártja elvben a Nemzeti Párttal koalícióban került kormányra, ám Hitler már a hatalomra kerülésük elején megszerezte a legfontosabb kulcspozíciókat, így Joseph Goebbels lett a propaganda miniszter, Wilhelm Frick a belügyminiszter, és Hermann Göring a porosz miniszterelnök. Hitler azonban 1933 elején pontosan tudta, hogy győzelme még nem teljes, mert Hindenburg nem tett le a kormányzóképes többség kialakításának tervéről, és hamarosan újra választásokat fog kiírni. Ezért megtette a megfelelő előkészületeket. Ezek közt első helyen állt, a legfőbb rivális kommunisták visszaszorítása. Az 1933 február 27-én ismeretlen körülmények közt kigyulladt Reichstag nyomán kialakuló országos felháborodást a kommunisták ellen fordította és hivatalosan is őket vádolta az akció végrehajtásáért.

Hitler a válságosnak feltüntetett helyzetet ürügyként felhasználva letartóztatta a kommunista párt vezetőit, sőt az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését is elrendelte. Ilyen előzmények után, a kommunisták ellen hangolt és megfélemlített lakosság az 1933 március 5-én megtartott választásokon 43,9%-ban a nácikra szavazott, és ezzel megvalósult egyértelmű többségük a parlamentben. A nagy győzelmet kihasználva Hitler azonnal megszavaztatta az ú.n. Felhatalmazási Törvényt, mely diktátori jogokat biztosított neki, ugyanis kimondta, hogy a kormány a parlament nélkül is alkothat törvényeket. A parlament tehát gyakorlatilag ezzel feleslegessé vált, akárcsak a pártok.

Ezek után egy sorozat rendelet következett, amely betiltott minden más pártot és ellenzéki mozgalmat. Pár hónap alatt Hitler autoriter hatalmat nyert. Hindenburg meghalt 1934-ben. Új elnökválasztás kiírása helyett Hitler kabinetje egy új törvényt adott ki, amely az elnöki és kancellári jogokat összevonta, és azt a „Vezér és Nemzeti Kancellár” cím alatt Hitlernek adta. Ezt a rendeletet a náci párt szerint 90%-os többséggel megszavazták egy látszatszavazáson. Ezek után egy addig példátlan lépéssel Hitler elrendelte, hogy a hadsereg minden egyes tagja személyes esküt tegyen a személye iránti hűségre.

Bár 1933-ban Hitler megszerezte Németország vezetését, még mindig tartott attól, hogy saját pártján belül felbukkan egy riválisa, aki az SA –ra támaszkodva átveszi tőle a hatalmat. Így azt gondolta, csak akkor lehet teljes biztonságban, ha felszámolja magát az SA-t. Az SA elleni nagy tisztogatásra 1934. június 29-30 közötti éjszakán került sor. Ez volt a „hosszú kések éjszakája”. Letartóztatták Ernst Röhmöt, akit kivégeztek, illetve az SA és a párt több tagját. Ezután pedig mindenkitől megkövetelték a Hitlerhez való teljes engedelmességet.

Eközben fokozódott a háborús készülődés. Hitler meghirdette a versailles-i béke revízióját. 1935. március 16-án újra bevezették az általános hadkötelezettséget Németországban. Megkezdődött a légi és tengeri haderő fejlesztése. Németország nyugati határainál megkezdték a Siegfried-vonal erődítményrendszer építését. Ezekkel az intézkedésekkel megsértették a versailles-i béke több pontját, de Hitler semmibe vette ezeket a szerződéseket. 1935. szeptember 15-én hozatta meg Hitler a Nürnbergi törvényeket. Ez megfosztotta a zsidókat a német állampolgárságuktól. Nem lehettek köztisztviselők, nemzeti hivatalnokok, nem utazhattak és sárga csillagot kellett viselniük. Ugyanakkor a horogkeresztes zászló lett Németország nemzeti zászlaja.

Az 1936-ban megrendezett Berlini olimpia tekintélyt szerzett Németországnak. (A nem hivatalos pontversenyben Magyarország harmadik helyezést ért el.) Hamarosan Németország látványos külpolitikai sikereket ért el. Hitler igyekezett széttörni az országát bekerítő gyűrűt. 1935-ben a Saar-vidék népszavazás útján csatlakozott Németországhoz. 1936 márciusában a német hadsereg bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre. 1938. március 12-én a német haderő bevonult Ausztriába, másnap pedig kimondták az Anschluss-ot. 1938 szeptemberében került megrendezésre a müncheni konferencia, amely az alábbiakat mondta ki: A Szudéta-vidéket Németországhoz csatolják. 2. A magyar-lengyel területi követelésekben német-olasz döntőbíráskodás dönt.

Részt vett: Nagy-Britannia miniszterelnöke, Arthur Neville Chamberlain, Franciaország miniszterelnöke, Édouard Daladier, az olasz Duce, Benito Mussolini és Németország Führerje. Ezzel Csehország sírját meg is ásták. Szlovákia 1939. március 14-én kikiáltotta függetlenségét. Március 15-én a német haderő megszállta Csehországot. Előző este a cseh Hácha elnök Berlinbe ment, hogy tárgyaljon Hitlerrel a helyzetről. Hitler megfenyegette őt, hogy légicsapásokat fognak országára mérni, ha nem egyezik bele a feltételeibe. Hácha ezek hallatán rosszul lett, de az éjszaka közepén mégis beadta a derekát. Így a németek Cseh-Morva Protektorátus néven megszervezték Németország legújabb részét. 1939. március 23-án a Memel-vidéket is annektálta Németország. 1938 november 9-én történt az úgynevezett kristályéjszaka. Ezt a nevet betört zsidó üzletek és zsinagógák ablakainak darabjairól kapta. Azon az éjszakán több millió ablaküveget törtek be Németországban. A náci rohamosztagosok zsidó üzleteket és zsinagógákat gyújtottak fel, de csak azután, miután kirabolták azokat. Szövetségkötésekre is sor került. 1936. október 25-én megkötötték a Berlin-Róma tengelyt, november 25-én Németország és Japán kötötte meg az Antikomintern paktumot. 1939. május 22-én Németország és Olaszország kötötte meg az Acélpaktumot.

A második világháború első évei

Csehszlovákia után Hitler Lengyelországot szemelte ki magának, mint következő áldozatot. Az indok az volt, hogy a versaillesi béke szerint Kelet-Poroszország ugyan Németországé maradt, de az új Lengyelország kettévágta a keleti német területeket, ugyanis Nyugat-Poroszország és Pomeránia egy része lengyel fennhatóság alá került. Így szárazföldi úton csak Lengyelországon át lehetett megközelíteni Kelet-Poroszországot Németországból. Ezt a területet nevezték korridornak, ami biztosította Lengyelország kijutását a Balti-tengerhez. A Führer úgy vélte: ha kirobbant egy lengyel-német háborút, akkor sem fognak fellépni a franciák, britek Varsóért, hiába biztosítják egyelőre Lengyelország területi sérthetetlenségét. Az egyetlen gondot a Szovjetunió jelentette: ha ő is csatlakozik a nyugatiakhoz, akkor a szovjetek, britek és franciák túl nagy falatok lettek volna a németeknek. Ezért Hitler ki akarta kapcsolni a kommunista óriást. A nyugat 1939 tavaszától tárgyalásokat folytatott Moszkvával, és ott megértéssel fogadták a német kezdeményezést is. Végül Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter felajánlotta Vjacseszlav Mihajlovics Molotov szovjet külügyi biztosnak a kelet-európai érdekek közös rendezését augusztusban. A szovjetek kis gondolkodás után fogadták Ribentropot, aki augusztus 23-án meg is érkezett. Az augusztus 24-ére virradó éjjel megszületett a Német-szovjet megnemtámadási szerződés, másnéven Molotov-Ribbentropp paktum, melynek titkos záradékában felosztották egymás közt Lengyelországot és a Baltikumot. Így minden akadály elhárult a kétfrontos háború elől.

hitler_megbeszeles.jpg

Hitler, Jodl, Raeder és Walther von Brauchtisch a hadműveletekről beszélnek

A német haderő szeptember 1-jén megindította a támadást a lengyelek ellen, s ezzel kezdetét vette a második világháború! Németország megkezdte a tőle haditechnikában jóval elmaradott lengyel erők felőrlését. Szeptember 3-án a britek, franciák hadat üzentek a Német Birodalomnak, azonban a várt támadás a nyugati fronton nem következett be. Szeptember 17-én a Vörös Hadsereg hadüzenet nélkül betört Kelet-Lengyelországba, így már két oldalról támadták a lengyel államot. Szeptember 27-én a Wehrmacht elfoglalta Varsót, s ezt a lengyel kapituláció követte. Megtörtént Lengyelország IV. felosztása: Nyugat- és Közép-Lengyelország Németországhoz, Kelet-Lengyelország pedig a Szovjetunió része lett. A német veszteség csak 46 000 katona volt, de a milliós lengyel sereg felőrlődött.

Miközben a szovjetek keleten 1940 márciusára az úgynevezett téli háborúban legyőzték a finneket, és elvettek tőlük 50 000 km²-t. A nyáron erőszakosan annektálták a három balti államot, valamint Besszarábiát. Hitler 1940. áprilisban megindította Nyugat-európai hadjáratát. Először áprilisban Norvégiát és Dániát támadta meg a Wehrmacht, nagy sikerrel. Május 10. -én amikor Churchill lett a brit miniszterelnök - megindult a támadás Hollandia és Belgium ellen, melyeknek fegyverletétele már a hónap végén a Führer kezében volt. Ezután Franciaország következett. A francia és a brit vezérkar Belgium felől várta a támadást, ahonnan az 1914-ben is jött, oda csoportosítva erőik zömét. Csakhogy a németek átkeltek az Ardenekken, s megindultak május közepén a tengerpart felé, s azt elérve bekerítették az ellenséges erőket, majd felmorzsolták őket június elejére. Ezután a Wehrmacht megindult 1940. június 5-én Párizs irányába, s bevonult a francia fővárosba június 14. -én.A kormány és a főparancsnokság délre menekült. Még a vereség előtt az olaszok is hadat üzentek a már megostromolt Franciaországnak, de csak egy kis vonalat tudtak elfoglalni. Ezután Petain marsall fegyverszünetet kért, s a kapitulációt június 22-én aláírták a franciák, méghozzá ugyanabban a vasúti vagonban, ahol azt a németek írták alá 1918-ban. Ezzel megalázta Hitler a franciákat, de a németek engedékenyek voltak. Pl.: Dél-Franciaország nem került megszállás alá, s névileg Petain vezetésével önálló maradt. Az egyetlen ellenfél Nagy-Britannia volt.

A Szovjetunió lerohanása

A Német Birodalom 1941 június 22-én rohanta le a Szovjetuniót (Barbarossa hadművelet) és kezdetben óriási sikereket ért el. Ám 1941 telén, a nagy távcolságok, a meglepően nagy hidegek, az utánpótlási nehézségek és a létszám gondok miatt Moszkva alatt bekövetkeztek az első nagy vereségek. 1942 után a német haderő defenzívába kényszerült, és a többszörös számbeli fölény miatt, nagy veszteségekkel folyamatosan visszaszorult. Az 1941. decemberi, Moszkva elfoglalásáért indított támadást a szovjet hadsereg nemcsak visszaverte, hanem még további 120 km-rel vissza is szorította a Wehrmachtot. 1942 nyarán Hitler és a vezérkar ismét hatalmas offenzívát indított, és óriási területnyerés után szeptember elején a német hadoszlopok már Sztálingrád és a Kaukázus kapujában álltak. A rommá lőtt Sztálingrádban azonban hetekig tartó utcai harcokra kényszerültek. 1942. november végén szovjet ellentámadás indult, és 1943. február 2-án a 6. német hadsereg, von Paulus tábornagy vezetésével, megadta magát. Ez nagy fordulatot jelentett a II. világháború történetében. A teljesen sikertelen 1943-as júliusi kurszki csata után a hadvezetés bizalma megroppant Hitler vezetői képességeiben.

A háború három nagy fordulópontja: a midwayi tengeri csata (1942 június) a Csendes óceánon, a sztálingrádi csata (1942 aug.19-1943 feb.2) a Szovjetunióban, és az El-alameini brit győzelem (1942 nov 4) Afrikában előrevetítették, hogy Németország veresége elkerülhetetlen lesz.

A háború második szakasza

A német vereség közeledtét a teheráni konferencián (1943 november 28 – december 1) elhatározott normandiai partraszállás gyorsította meg legjobban. A sikeres hadművelet megnyitotta Franciaországban a második frontnak nevezett új demarkációs összevonást, mellyel valójában már három tűz közé szorult a III. Birodalom. Keleten az oroszok, délen, (Olaszországban) az amerikaiak, Franciaország felől pedig a teljes szövetséges haderő szorította folyamatosan vissza a németeket. A Németország összeomlását felismerő német katonatisztek és polgári vezetők 1944 nyarán Hitler-ellenes összeesküvést szerveztek. A titkos összefogás élén Carl Goerdeler volt lipcsei polgármester, Johannes Popitz exminiszter, és néhány magas rangú katonatiszt (Ludwig Beck, Erwin von Witzleben, Karl Heinrich Stülpnagel, Hans Oster, Friedrich Olbricht) álltak. A valkűr névre keresztelt hatalom átvételi kísérletet Hitler és Himmler meggyilkolására és a frontoktól távol lévő hátországi tartalék hadseregre akarták alapozni. A merénylet végrehajtását Claus von Stauffenberg ezredes vezérkari tisztre bízták, aki 1944. július 20-án aktatáskájában egy bombát hagyott Hitler rastenburgi – azaz kelet-poroszországi - főhadiszállásán. 6_19hitlermerenylet.jpg

Azonban a merénylet és így az egész összeesküvés kudarcba fulladt, mert ugyan a bomba felrobbant, ám a Führer elképesztő véletlenek következtében - melyekben szerepet játszott az otthagyott táska arrébtétele, illetve a rendkívül vastag és masszív térképasztal védelmet nyújtó felülete - Hitler csak enyhe sérüléseket szenvedett. A tartalékhadsereg mozgósítását pedig Friedrich Fromm vezérezredes és Ottó Ernst Remer őrnagy akadályoztákmeg, Hitler személyes telefonhívásának hatására.

A robbanásban "mindössze" négyen vesztették életüket: Rudolf Schmundt altábornagy, Günther Korten vezérezredes, Heinz Brandt alezredes és Heinrich Berger segédtiszt. A robbanást túlélők közül Bodenschatz tábronok és Bormann ezredes (Hitler segédtisztje) szenvedte el a legkomolyabb sebesüléseket. Hitler azonban „megúszta” a merényletet. Lábából ugyan közel száz faszilánkot kellett eltávolítani, jobb keze kificamodott, tarkóján megpörkölődött a bőr, és mindkét dobhártyája súlyosan megsérült, ám maradandó károsodást nem szenvedett.

A merénylet után Hitler bizalmatlan és magába forduló lett. Szinte bosszúhadjáratot hirdetett mindenki ellen, akire csak rávetült az árulás gyanúja, így több tábornoka, például az afrikai hadszintér hőse, Erwin Rommel is a tisztogatások áldozata lett. Mivel Himmler a válságos pillanatban mellette állt, a bosszúállásban is szabadkezet adott leghűségesebbnek tartott alvezérének, így a Himmler vezette SS szervek kihasználva a nekik juttatott teljhatalmat leszámoltak minden riválisukkal. Így lett letartóztatva az SS legnagyobb riválisának, a katonai elhárításnak azaz Abwehrnek legendás vezetője is Wilhelm Canaris tengernagy. Hitler 1944 nyara után már nem volt korábbi önmaga. A kudarc árnyékában folyamatosan vitázott katonáival és nem volt tisztában a tényleges hadászati helyzettel. Gyakran értelmetlen, ellentmondásos parancsokat osztogatott, elvesztette realitásérzékét. Valószínűleg maga a merénylet indította meg benne a pszichológiai összeomlás folyamatát, amit tovább rontott a szövetségesek normandiai partraszállásának híre, és a keleti fronton 1944-ben elszenvedett katasztrofális vereségek.

A végső bukás – Hitler összeomlása

A háború utolsó hónapjaiban berlini bunkerébe zárkózott és elrendelte Németország felégetését. Szerencsére a tisztek ezt nem hajtották végre, sőt, amennyiben csak lehetett, függetlenítették magukat, hogy a háborús veszteségeket a lehetőségek szerint minimalizálják. Kelet-Poroszország fokozatos elvesztésével elkezdtek hírek terjedni arról, hogy a szovjet katonák milyen kegyetlenül bánnak a német civilekkel, főleg a fiatal nőkkel. Ekkor Hitler felszólította a hadsereget a nők és gyermekek védelmére, de az ekkorra kimerült és hiányosan felszerelt hadosztályok már hiába harcoltak az utolsó töltényig, nem voltak képesek megállítani az előrenyomuló szovjeteket.

Berlin ostroma 1945 április 16 és május 2 közt zajlott. A város védelmének főparancsnoki tisztét Helmut Weidling tüzérségi tábornok, míg a kormányzati negyed védőinek vezetői tisztét Wilhelm Mohnke SS tábornok töltötte be. Hitler és legközvetlenebb vezérkara ekkor már kénytelen volt folyamatosan a kancellária alatt húzódó bombabiztos bunkerbe visszahúzódni. Később 1945 április 20-án a Führer 56. születésnapjára tervezett ünnepségen azonban még minden fontosabb vezető megjelent, így ott volt Bormann, Himmler, Goebbels, Speer, ám mindannyian észlelték, a Führer testileg és lelkileg is megtört öregemberré vált.

A Führer-bunkerben az utolsó napokban csak néhány fatalista követője tartott ki mellette, így Joseph Goebbels, Martin Bormann, illetve a hadsereg utolsó vezérkari főnökei: Hans Krebs és Wilhelm Burgdorf. Az utolsó magasrangú német vezető, aki még halála előtt tárgyalt a Führerrel, Albert Speer volt (fegyverkezési miniszter és birodalmi főépítész).

Hitler halála a világtörténelem azon kevés eseménye közé tartozik, mely szemtanúk vallomásai alapján percről percre ismert. Leginkább négy személy vallomása volt fontos a történések rekonstruálásában: Rochus Misch telefonszolgálatos testőr, Otto Günsche adjutáns (a holttestek elégetője), Erna Flegel (bunkerbeli ápolónő) és Traudl Junge (Hitler titkárnője). Persze rajtuk kívül tisztek, orvosok, kisegítők sokaságának vallomását rögzítették és "összefésülve" a nyilatkozatokat, ellentmondások nélkül szépen ki is rajzolódik Hitler életének utolsó néhány napja. Halála előtt három hír roppantotta meg végleg: először Félix Steiner SS-Oberstgruppenführer passzivitása, amikor határozott parancsa ellenéser sem vonult Berlin védelmére. A második hír, ami letaglózta a Führert, az Walther Wenck tábornok április 25-i kudarca volt, amikor a 12. hadsereg képtelennek bizonyult áttörni az oroszokon. Végül a harmadik nagy csapást Hitler számára az a hír jelentette, miszerint leghűségesebbnek hitt embere, Heinrich Himmler ("der treue Heinrich") az engedélye nélkül kezdett tárgyalni a szövetségesekkel a fegyverletételről.  

7_06evabraun.jpg

1945 áprilisában Hitler súlyos mentális problémái miatt szinte már beszámíthatatlanul viselkedett. 1945. április 30-án délelőtt még tartott egy utolsó megbeszélést legfőbb tábornokaival (Krebssel és Burgdorffal, Mohnkéval és Weidlinggel). Ezen a tanácskozáson közölte Hitlerrel a főváros védelmével megbízott Helmuth Weidling tábornok, hogy legfeljebb még aznap estig tudja visszatartani az oroszokat, mivel elfogyott csapatainak a lőszere. (Valójában még két napig, május másodikáig kitartottak csapatai.) Végül is Hitler a bejelentés miatt döntött úgy, hogy még aznap öngyilkos lesz.

Április 30 -án délután 15 óra 20 perckor Hitler feleségével, Eva Braunnal - akit alig 36 órával korábban vett el - öngyilkos lett a Führerbunkerben.  Hitler az életét azzal a Walther PPK 7,65 mm-es pisztollyal oltotta ki (főbelövéssel) amit már hetek óta mindig magánál tartott, ám minden eshetőségre felkészülve még a ciánkapszulára is ráharapott. (Felesége csak ciánkapszultát használt.) Holtestét és felesége tetemét utasítása szerint adjutánsa Ottó Günsche SS alezredes vitte fel a kancellária udvarára és égette el. Alig 72 órával később, május 2-án Berlin is elesett. (Az első szovjet katona épp 41 órával Hitler öngyilkossága után, május 2-án, reggel 9-kor lépett a Führerbunkerbe.) Május 8-án  pedig aláírták a kapitulációt, és ezzel Európában véget ért a második világháború.

Hitler magánélete

A Führer magánéletben alig lehet tartalmas kapcsolatára bukkanni, és ha olykor igen, e kapcsolatok meglehetősen ijesztő mélységekről, ismeretlen tragédiákról árulkodnak. Az első ilyen viszony az, amely Geli (Angela) Raubalhoz, féltestvérének a lányához fűzte az akkor már negyvenen felül lévő Hitlert, ami már ugyancsak elég magas kor ahhoz, hogy joggal merüljön fel a kérdés: vajon mi történt ezt megelőzően? De nemcsak ez a kérdés tolakodik elő, hanem az is, hogy vajon a kifelé megjátszott nagybácsi—unokahúg kapcsolat mögött egyáltalán mi húzódott meg. Mi volt az igazi oka annak, hogy ez a fiatal nő önkezével véget vetett az életének? Sőt még az is megkérdezhető, hogy vajon tényleg öngyilkos lett ez a lány minden látható és kimutatható komoly előzmény nélkül? Tényleg elég lett volna ehhez az a néhány szavas vita, ami az éppen indulóban lévő Hitler és Geli között a nyitott ablakon át lezajlott, és ami utólagos magyarázatul szolgált? Vagy inkább azoknak a kósza híreknek hihetünk, amelyek Geli szerelmi kapcsolatáról szállingóztak különböző feltételezett fiatalemberekkel és közöttük egy zsidó zenésszel? Bármi történt is, Geli halála valami nagyon sötét ügybe torkollott, aminek csak Hitler lehetett a főszereplője.

Ugyancsak nyomasztó légkörbe és viszonyba enged bepillantást az a kevés ismeret, amivel Hitler és Eva Braun viszonyáról rendelkezünk. A Führer és Éva Braun 1929 -ben ismerkedtek meg egymással, amikor Hitler 40, Éva pedig alig 17 éves volt. Eva Braun nyilvánosságra juttatott naplótöredéke (amit egyesek hazugnak, mások fiktívnek tartanak), de különösen kétszeres öngyilkossági kísérlete e kapcsolatot is baljós csillagzat alá rendeli. Annyi mindenképpen megállapítható, hogy Hitler ezzel a nővel kezdetben rosszabbul bánt, mint a kutyáival. Eva Braun helyzetét mintegy négy éven át leginkább a rabszolga státusához lehet hasonlítani, ami majd 1936-tól kezdve enyhült, a háború alatt vált már-már elviselhetővé, hogy azután Hitler végül megtiszteltje őt a halál előszobájában lebonyolított esküvővel. Igaz, ami igaz, 1945 áprilisában rajta kívül már nem is igen volt ember, aki még mellette állt volna. Az egész birodalomból mindössze két ember: Goebbels és Eva Braun kísérte el őt a halálba. 

 Harmat Árpád Péter

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Ian Kershaw: Hitler 1889-1936. Hybris, 1936-1945 Nemezis Szukits K.kiadó Szeged, 2003.
  • Joachim Fest: A bukás. Szó Kiadó, Budapest, 2009.
  • Emma Baumacher: Adolf Hitler a Führer. Fix-Term Könyvkiadó, Budapest, 2008.
  • Paul Rotha: Das leben von Adolf Hitler. (Planet History, 1961.)
  • Ian Kershaw: A Hitler-mítosz. Vezérkultusz és közvélemény. Kortina Kiadó, B.pest, 2003.

 haboruk_ujlogo.jpg

2017.01.29.(14:35)

A bejegyzés trackback címe:

http://haboruk.blog.hu/api/trackback/id/tr5112166233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sir lovag 2017.01.30. 20:00:52

A háború kirobbantója? A világ meghódítója? Nem túlzás ez?

Levisomnus 2017.01.30. 20:00:57

Amikor Adolf Hitler 1939 őszén lerohanta hadseregével a franciákkal és angolokkal nyíltan szövetségben álló Lengyelországot, gyakorlatilag kiprovokálta a nyugati hatalmak hadüzenetét. Ám még ezen a ponton is elkerülhető lett volna a világégés, hiszen Anglia és Franciaország nem támadták meg a németeket. Ám a Führer biztos ami biztos alapon még megtámadta Dániát, Hollandiát, Belgiumot és Franciaországot is. Alig 10 hónap leforgása alatt 6 szuverén, önálló európai államot tarolt le haderejével. A világ csak ekkor kezdett összefogni ellene.

Azt hiszem ezek után két kijelentés abszolút jogos:

1.) A világháborút valóban Adolf Hitler robbantotta ki
2.) A világ meghódítójaként lépett fel, tucatnyi ország megtámadásaként, 3 földrészen!

Dr. Nagy László 2017.01.30. 20:08:52

@Levisomnus: Pontosan így van. De nem csak ezt szokták vitatni (hozzá nem értők), hanem azt is, hogy ki volt a "legnagyobb diktátor" a történelemben és morbid versenyt, vagy számháborút kezdenek a "jelöltek közt" azon az alapon, hogy ki ölt meg több embert. Gyakran hallani például, hogy Mao Ce-tung 31 év alatt 30 millió, Sztálin pedig 29 év alatt 20 millió ember haláláért volt felelős. De még ha igazak volnának is ezek a számok - amelyeket egyébként messze túlszárnyalna Hitler áldozatainak száma, hisz egyedül Európában 50 millióan haltak meg a második világháborúban (mely nem tört volna ki, ha a Führer nem rohanja le fél Európát) - akkor is ott van, hogy ipari méretekben, gázkamrákban egyetlen más diktátor se ölt halomra 6 millió ártatlan embert (csak származása okán)

carp3tm0nster 2017.01.30. 20:09:03

@Levisomnus: Vajon századunk hősies lovagja(Winston...) miért is nem fogadta el a békeajánlatokat? Ja, hogy a hatalmas nagy gőgjében nem tudta elfogadni, hogy van a kontinensen egy sokkal erősebb és fejlettebb ország. Hogy legyőzhesse a németeket, feláldozta a teljes angol gyarmatbirodalmat... Gratula...

Stenonis 2017.01.30. 20:09:07

A legnagyobb diktátor jelzővel (erős verseny Sztálinnal) és az egész világ meghódításával (pontosan tudták a németek, hogy erre képtelenek) is lehet vitatkozni.

Danubius 2017.01.30. 20:09:25

A Hitlerrel összefügésben említett német felsőbbrendűség eszméje szerintem lehet hogy egy politikai program. Mint most az olimpia: adjunk egy eszmét az embereknek amiben hihetnek, és ennek mentén nyomjuk le a torkukon a diktatúrát.

Novák Aircraft Ferencné 2017.01.30. 20:09:37

A történelem megismétli önmagát-tartja a mondás..

felső határ nincs 2017.01.30. 20:59:58

@Levisomnus: 39ben Hitler semmi mást nem támadott meg csak Lengyelországot (ezt is lengyel provokációra tette a saját olvasata szerint - danzigi előzmények), amit abban a pillanatban Sztálin is megtámadott....

De Angliának és Franciaországnak fontosabb volt egy vesztes Németország, mint a kommunizmus előretörésének a megállítása. Az ideológia meg az elvek akkor is pont annyit számítottak a nyugatnak, mint most.

Levisomnus 2017.01.30. 21:06:34

@felső határ nincs: .. és ugyebár a lengyelek kifejezetten örültek annak, hogy a Wehrmacht legázolta őket. Direkt kérték nemdebár. És hogy érted azt, hogy Hitler semmi más országot nem támadott meg? Leérettségiztél te töriből egyáltalán? Hitler 1939-ben megtámadta Dániát, 1940-ben Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, majd 1941-ben Görögországot, Jugoszláviát, Egyiptomot, a Szovjetuniót is lerohanta. Ezeknél az óráknál hiányoztál? Épp akkor volt SS-gyűlés a közeli kocsmában 80 IQ alattiaknak?

Lector Oris 2017.01.30. 21:17:41

Az a baj, hogy van már egy fiatalokból álló jelentős réteg Magyarországon, aki csak a szélsőjobbos honlapokból tájékozódik és történelem könyveket hírből sem ismeri. Ezek az okostónikhoz csak a kurucinfó jut el és az egyéb szarságok, így fingjuk nincs semmiről. Ezek azok a fickók, aki
- azt gondolják a holokauszt meg sem történt - mert hogy őket aztán nem tévesztheti meg a sok ezer korabeli archív fénykép (nyilván mind hamisítvány) a milliónyi szemtanú vallomása, az áldozatok és hajdani őrök nyilatkozatai (kikényszerítették mindet) és a sok ezer megmaradt náci dokumentum, térkép, adatsor, utasítás.

- ezek a fickók mentegetik Hitlert azzal, hogy szegényt csak a nyugat provokálta és hogy valójában a második világháborút az aljas nyugati hatalmak robbantották ki (nem ám a mohó, mindenkit legyőzni akaró Hitler agressziója)

- ezek a srácok vallják, hogy mindenki nagyobb diktátor volt Hitlernél, hisz Sztálin és Mao is több embert ölt meg, így aztán Hitler "csak" a harmadik vagy sokadik a sorban

- és ezek a fickók terjesztik, hogy az első koncentrációs táborokat az angolok meg az amerikaiak csinálták Afrikában meg az indiánok ellen és bár ott nem gázosítottak el 6 millió ember bizony nagyon kegyetlenek voltak. Ami nem vitás: pont ugyanaz mint fél Európa zsidóságát kiirítani ciángázzal.

Az a szomorú, hogy egyáltalán nem hajlandóak tanulni, olvasni tájékozódni, mert azt vallják: minden könyv és forrás hamisítvány. Nem lehet ezekkel mit csinálni. A legjobb tudomást sem venni róluk. Pitiánerségük nem nagyon érdemel mást.

Leon Uris 2017.01.30. 21:23:26

Na ezt a posztot is feltűnően gyorsan levette az Index! ... Azért 4000 -es nézettségnél várhattatok volna kicsit fiúk! :)

Mr. Rick Blaine 2017.01.30. 21:58:41

@Leon Uris: Szerintem fosnak az Indexes szerkesztők attól, hogy idetalál a sok holokauszt-tagadó barom és ontják a szarságaikat. Ezzel megszegik az 1978. évi IV. törvény 269/C 2010-es módosítását. Pedig éppen ezért kellenek az ilyen posztok. Bemutatja Hitler életét és azt, hogy hogyan lett milliók gyilkosa.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2017.01.30. 21:59:33

Engemet inkább két világháború közötti rész érdekelt. Döbbenet ahogyan távolitotta el / ölette meg egymás után nemcsak politikai, hanem saját párton belüli ellenfeleit, illetve ahogy felszámolta egyik hónapról a másikra a neki nem tetsző csoportokat.

Utána megunták az újra meg újra kiirt választásokat és kapóra jött a tűzeset.

Egy kérdésem azonban van:
"1938 szeptemberében került megrendezésre a müncheni konferencia, amely az alábbiakat mondta ki: A Szudéta-vidéket Németországhoz csatolják. 2. A magyar-lengyel területi követelésekben német-olasz döntőbíráskodás dönt."

A szerződésben magyar -lengyel volt írva? Nem magyar-csehszlovák?

Jetiinasia 2017.05.05. 09:58:10

Mit csinált Hitler a landsbergi börtönben